Alkotója szerint ma már Az elnök emberei sem lenne hihető

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 14.

Mikrofilm

Régen minden jobb volt: Aaron Sorkin szerint a mai republikánusokat már nehéz lenne észszerűnek ábrázolni.

10 éves a film, amire 100 év múlva is emlékezni fogunk – írtuk a Social Network – A közösségi háló jubileumakor, azt elemezve, miért több is az, mint egy Facebook-film, és mennyire számít érvényesnek napjainkban is. A forgatókönyvet jegyző, és azért Oscart is bezsebelő Aaron Sorkin azonban nem minden téren számít ilyen mindent előrelátó orákulumnak: júliusban egy The New York Times-ban megjelent publicisztikájában amellett érvelt, hogy a Trummpal folytatott tévés vitája után meggyengülő Joe Biden helyett a Demokrata Pártnak Mitt Romney-t kellene jelölnie a következő elnöknek – azt a Mitt Romney-t, aki egyébként republikánus, és akit a 2012-es választáson épp a hivatalban lévő demokrata Barack Obama győzött le.

Sorkin felhívására nem sokan figyeltek fel, ugyanis Biden épp aznap vonult vissza – az akkor még nem hivatalos – jelöltségétől, hogy bejelentse, alelnökét, Kamala Harrist támogatja. A döntésre több, Biden miatt a párttól eltávolodó támogató is bejelentette, hogy ismét készek a pártnak adakozni – Sorkin pedig vissza is vonta szavait.

A forgatókönyvíró filmjeiben gyakran foglalkozik politikával: ő jegyezte az 1995-ös Szerelem a Fehér Házban című komédia szkriptjét, de a nevéhez köthető a Charlie Wilson háborúja, amely egy texasi képviselő afganisztáni machinációiról szól, az Elit játszma, amely egy nemzetbiztonsági kockázatot jelentő síelő sztorija, aki elkezd titkos pókerjátszmákat szervezni, illetve A chicagói 7-ek tárgyalása, amely az 1968-os demokrata párti elnökjelölő konvenció előtti tüntetésen elítélt emberek kálváriáját mutatja be – utóbbi kettőt ráadásul ő is rendezte.

Talán ezeknél is jelentősebbek azonban korszakalkotó sorozatai: a 2012–2014 között futó Híradósok, vagy épp az 1999–2006 között sugárzott Az elnök emberei. Mindkettőben közös, hogy a republikánus párt képviselői – ami ma már talán furcsának tűnik – értelmes, hazájukat szerető, azért valóban aggódó, szerethető figurákként jelennek meg. Épp ez az, ami miatt hiába kérdezik Sorkint folyamatosan, ma folytatná-e Az elnök embereit, ő nem sok esélyt lát a dologra.

Mint elmondta, a sorozat azért működött, mert elsősorban egy jó show volt, remek történetekkel, melyeket kiváló színészek adtak alá. „De a nagy képet nézve, a popkultúrában a vezetőinket vagy machiavellistaként ábrázolják vagy bolondként, nem igaz? Vagy Kártyavár, vagy Az alelnök. Az elnök emberei mögött az volt a gondolat, hogy mi lenne, ha olyan elkötelezettek és kompetensek lennének, mint az orvosok és nővérek a kórházi sorozatokban, a nyomozók a rendőrös műsorokban, vagy az ügyvédek a jogi show-kban. És a végeredmény legalább annyira idealizált, mint inspiráló lett” – magyarázta.

Sorkin szerint egy hasonló felfogásban készülő sorozatra a nézők is hasonlóan reagálnának, azonban azóta van, ami megváltozott. „Félek kijelenteni ezt – és lehet, hogy egy-két év múlva meg is változik a helyzet – de

ma nehezen elképzelhető, hogy a szembenálló fél, a Republikánus Párt észszerűként jelenne meg.

Az emberek a műsort nézve nem ismernének rájuk, mert nem ilyen országban élünk. A sorozatban míg a republikánusok jelentették az ellenzéket, de észszerűek voltak, egy értelmes ellenzékkel kellett szembenézni” – fogalmazott.

A valóság ugyanis ma már ettől igencsak távol áll, a Republikánus Párt immár lassan egy évtizede egy üzletemberből lett valóságshowszereplő, Donald Trump csapdájába esett, aki ellen számtalan eljárás folyik jelenleg is, és aki három éve a Capitolium ostromakor még sikertelenül próbálta aláásná a demokratikus rendet, most azonban már sokkal felkészültebben készül ugyanerre. A Donald Trumpról szóló The Apprentice című filmet az idei cannes-i filmfesztiválon mutatták be, természetesen botrányok közepette – erről ebben a cikkünkben írtunk.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.