10 éves a film, amire 100 év múlva is emlékezni fogunk – írtuk a Social Network – A közösségi háló jubileumakor, azt elemezve, miért több is az, mint egy Facebook-film, és mennyire számít érvényesnek napjainkban is. A forgatókönyvet jegyző, és azért Oscart is bezsebelő Aaron Sorkin azonban nem minden téren számít ilyen mindent előrelátó orákulumnak: júliusban egy The New York Times-ban megjelent publicisztikájában amellett érvelt, hogy a Trummpal folytatott tévés vitája után meggyengülő Joe Biden helyett a Demokrata Pártnak Mitt Romney-t kellene jelölnie a következő elnöknek – azt a Mitt Romney-t, aki egyébként republikánus, és akit a 2012-es választáson épp a hivatalban lévő demokrata Barack Obama győzött le.
Sorkin felhívására nem sokan figyeltek fel, ugyanis Biden épp aznap vonult vissza – az akkor még nem hivatalos – jelöltségétől, hogy bejelentse, alelnökét, Kamala Harrist támogatja. A döntésre több, Biden miatt a párttól eltávolodó támogató is bejelentette, hogy ismét készek a pártnak adakozni – Sorkin pedig vissza is vonta szavait.
A forgatókönyvíró filmjeiben gyakran foglalkozik politikával: ő jegyezte az 1995-ös Szerelem a Fehér Házban című komédia szkriptjét, de a nevéhez köthető a Charlie Wilson háborúja, amely egy texasi képviselő afganisztáni machinációiról szól, az Elit játszma, amely egy nemzetbiztonsági kockázatot jelentő síelő sztorija, aki elkezd titkos pókerjátszmákat szervezni, illetve A chicagói 7-ek tárgyalása, amely az 1968-os demokrata párti elnökjelölő konvenció előtti tüntetésen elítélt emberek kálváriáját mutatja be – utóbbi kettőt ráadásul ő is rendezte.
Talán ezeknél is jelentősebbek azonban korszakalkotó sorozatai: a 2012–2014 között futó Híradósok, vagy épp az 1999–2006 között sugárzott Az elnök emberei. Mindkettőben közös, hogy a republikánus párt képviselői – ami ma már talán furcsának tűnik – értelmes, hazájukat szerető, azért valóban aggódó, szerethető figurákként jelennek meg. Épp ez az, ami miatt hiába kérdezik Sorkint folyamatosan, ma folytatná-e Az elnök embereit, ő nem sok esélyt lát a dologra.
Mint elmondta, a sorozat azért működött, mert elsősorban egy jó show volt, remek történetekkel, melyeket kiváló színészek adtak alá. „De a nagy képet nézve, a popkultúrában a vezetőinket vagy machiavellistaként ábrázolják vagy bolondként, nem igaz? Vagy Kártyavár, vagy Az alelnök. Az elnök emberei mögött az volt a gondolat, hogy mi lenne, ha olyan elkötelezettek és kompetensek lennének, mint az orvosok és nővérek a kórházi sorozatokban, a nyomozók a rendőrös műsorokban, vagy az ügyvédek a jogi show-kban. És a végeredmény legalább annyira idealizált, mint inspiráló lett” – magyarázta.
Sorkin szerint egy hasonló felfogásban készülő sorozatra a nézők is hasonlóan reagálnának, azonban azóta van, ami megváltozott. „Félek kijelenteni ezt – és lehet, hogy egy-két év múlva meg is változik a helyzet – de
ma nehezen elképzelhető, hogy a szembenálló fél, a Republikánus Párt észszerűként jelenne meg.
Az emberek a műsort nézve nem ismernének rájuk, mert nem ilyen országban élünk. A sorozatban míg a republikánusok jelentették az ellenzéket, de észszerűek voltak, egy értelmes ellenzékkel kellett szembenézni” – fogalmazott.
A valóság ugyanis ma már ettől igencsak távol áll, a Republikánus Párt immár lassan egy évtizede egy üzletemberből lett valóságshowszereplő, Donald Trump csapdájába esett, aki ellen számtalan eljárás folyik jelenleg is, és aki három éve a Capitolium ostromakor még sikertelenül próbálta aláásná a demokratikus rendet, most azonban már sokkal felkészültebben készül ugyanerre. A Donald Trumpról szóló The Apprentice című filmet az idei cannes-i filmfesztiválon mutatták be, természetesen botrányok közepette – erről ebben a cikkünkben írtunk.
