Minden idők legdrágább sorozata lesz A Gyűrűk Ura

  • narancs.hu
  • 2021. április 21.

Mikrofilm

A korona, a Trónok harca és a The Mandalorian is elbújhat majd mögötte.

2018-ban jelentették be, hogy sorozat készül az előbb regényként, majd filmként az egész világot letaroló A Gyűrűk Urából. Azóta szép lassan csepegnek az információk leszerződtetett színészekről, esetleges feltűnő szereplőkről. A The Hollywood Reporter szerint Középfölde a tévés feldolgozás tekintetében is igyekszik az elődökhöz mérten irányt mutatni: az Amazon sorozata 465 millió dollárból készülhet – ez pedig mindössze egyetlen évad büdzséje. Korábban több – akár 5 – szezonra szóló, 500 milliós gyártási költségekről szóltak a hírek, és már az is rekordot jelentett.

Az összeg ráadásul a gyakorlatnak megfelelően csak tovább fog emelkedni. Stuart Nash, Új-Zéland gazdasági fejlesztéséért és idegenforgalomért felelős minisztere például már rögtön 650 millió dolláros évadról beszélt; az országban fogják ugyanis forgatni a sorozatot. Az Amazon csak a jogokért 250 millió dollárt fizetett Tolkien örököseinek, ehhez jönnek még a gyártás és forgatás költségei, nem is beszélve a marketingről.

Az előrejelzések szerint ez lehet a világ első tévésorozata, ami mindent összevetve 1 milliárd dollárból készül el.

A szám a manapság csillagászati régiókban mozgó film- és sorozatipar berkein belül is olyan hatalmasnak számít, hogy még összevetni is nehéz más szériákkal. A korona egyetlen évada 260 millió dollárba kerülhetett, ami részenként körülbelül 13 millió dollárt jelent; a The Mandalorian epizódonként 15 millió dollárt kóstál; a Disney Marvel-sorozatainál ugyanez a szám pedig elérheti a 25 millió dollárt is. A Trónok harca – melynek helyét az Amazon szériája igyekszik átvenni – évadonként 100 millió dollárból készült, a gyártási költség azonban folyamatosan emelkedett: míg az első évad epizódonkénti költsége 6 millió dollár körül alakult, az utolsóban már 15 milliónál járt a számláló.

A Gyűrűk Ura Peter Jackson-féle adaptációjával kapcsolatban azonban pont az volt a pláne, hogy milyen kevés pénzből készült – és ehhez képest milyen elképesztően jól nézett ki. A trilógia három része összesen körülbelül 281 millió dollárt emésztett fel – ennyiből manapság egyetlen Marvel-mozi se jönne ki –, és világszinten közel 3 milliárd dollár bevételt hozott. Nem csoda, hogy a filmekben Frodót alakító Elijah Wood is elképedt a sorozat számai láttán – igaz, annak idején Tolkien örökösei nem tudták, mekkora érték is A Gyűrűk Ura világa, így Jacksonéknak közel sem kellett annyit fizetniük az adaptációért.

Figyelmébe ajánljuk