„Minden összeállt egy magyar Amy Winehouse-történethez”

Mikrofilm

Elkezdődött a Verzió fesztivál, szerdára Kapronczai Erika KIM című filmjét ajánljuk.

Tíz éve, 27 éves korában halt Kim Corbisier, aki annak ellenére magyar festő volt, hogy a neve, a származása, de még a külseje is mást sejtetett. Kim a Magyar Képzőművészeti Egyetemen szerzett diplomát, de már egyetemi évei alatt vállára emelte a szakma. A hazai festészet legnagyobb ígéretének tartották, és nyilván elvárták volna, hogy ne csak műveivel, de simulékonyságával, kapcsolati hálójának szövögetésével is érjen el egyre nagyobb sikereket.

Csakhogy Kim Corbisier semmiben nem volt „idomulósnak” mondható. Öntörvényű, szeretetéhes, különös és különleges személyiség volt, akinek a festészet csak egy volt a számos önkifejezési mód közül. Például a film legalább ennyire érdekelte. Aki csak egyszer látta, örökre az emlékezetébe véste. Egyebek mellett Pálffy György Nem vagyok a barátod című filmjében is szerepelt.

Kapronczai Erika is filmesként ismerkedett meg vele 2011-ben, közös rövidfilmet akartak forgatni. Kim – súlyos drogfüggőként – ekkor már elkezdett mindent felégetni maga mögött. De új ismerősének köszönhetőn változtattak eredeti elképzelésükön; elhatározták, hogy inkább dokumentumfilmet készítenek arról, hogy Kim hogy küzd meg függőségével. Hepienddel számoltak, de tragédia lett a vége, a lány öngyilkos lett. A videokamerája Kapronczai Erikánál maradt.

Mai szemmel érthetetlen, hogy Kim Corbisier halála miért kerülte el a bulvármédia érdeklődését, hiszen minden összeállt egy magyar Amy Winehouse-történethez: siker, pénz, tehetség, drog és halál, ráadásul a Kim is 27 éves volt.

Ami persze egyáltalán nem baj. 2012-es tragédiájáról (kiugrott az ablakon) kevés helyen jelent meg komolyabb cikk, Kapronczai Erika a videófelvételeivel akkor árnyékban maradt. Kim legközelebb (és legutóbb) 2019-ben került valamelyest az érdeklődés középpontjába, amikor az Inda Galériában kiállítást rendeztek 2006 és 2011 között készült munkáiból, saját készítésű filmjeit is beleértve) „A munkák szempontjából általában mindegy, milyen egy művész(nő) személyisége, Kim Corbisier viszont képzőművészeknél szokatlan módon nagyon is karakteres volt. Egy kislány testébe bújt, pulzáló, impulzív és önmagában bizonytalan, ezért biztonságra vágyó nő, aki úgy került Belgiumból Magyarországra, egész pontosan Nagyvenyimbe, hogy anyja öngyilkossága után (ázsiai) apja magyar nőt vett el. Corbisier csak felnőttként, későn tudta meg származása (anyja) pontos történetét. Corbisier transzkulturális volt” – írtuk róla a tárlat kapcsán, nem is sejtve, hogy Kim családtörténete eltér a leírtaktól, ráadásul sokkal zavarosabb is.

Kapronczaí Erika kellő időt adott magának, hogy valamelyest kívülről szemlélve, és racionális magyarázatot keresve vigye vászonra barátnője történetét. A KIM című film „héja” tipikusnak mondható drogos bukástörténet, de nem ettől kelt indulatokat. Nemcsak ettől. Mint ahogy az is másodlagos, hogy a filmet „életrajzinak”, „művészettörténetinek”, vagy éppen „oknyomozónak”, sőt „kriminek” tekintjük-e. A megszólalok – köztük számos neves képzőművész, művészettörténész és kurátor – abban egyetértenek, hogy Kim Corbisier nem erre a világra termett, Magyarországra meg különösen nem. Miként abban is, hogy régóta látszott, segítségre, támaszra lenne szüksége. „Ha Corbisier traumát átélt alkotóként, és nem pusztán tragikus bulvársorsa felől értelmeződne, akkor munkáival olyan alkotók közé kerülhetne, mint Käthe Kollwitz, Frida Kahlo, Eva Hesse, Hannah Wilke, Gina Pane, Rona Pondick, Kiki Smith vagy Anish Kapoor” – írta két évvel ezelőtt a Műértő. Kapronczai Erika most megtette az ez irányú első lépést.

Ami valójában a hazai állami művészeti intézmények és a befolyásos véleményformálók dolga lenne.

A KIM-et november 9-én, 20.45-től a Toldi mozi nagytermében, november 13-án pedig 16.00-tól a Toldi kistermében vetítik.

A fesztiválról a Magyar Narancs múlt heti nyomtatott kiadásában található ötoldalas összeállítás.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.