Magyar Narancs: A Megszállottak viadalában egy orosz nehézfiút játszik. A Delhi Belly című indiai filmben egy orosz csempészt alakított, a Rosewater című amerikai drámában pedig a brutális iráni kihallgatót. A nemzetközi produkciók rendre a sötétebb oldalára tartanak igényt, a romantikus hőst mintha nem látnák meg önben.
Kim Bodnia: De szerintem látják, nagyon is látják. Olyasvalakit látnak, akinek lehetne romantikus oldala is. Emberi mindenképpen.
A Megszállottak viadalában egy rosszfiút játszom, aki nagyon is emberi. Erre szólt a felkérés, hogy legyenek érzései is ennek az alaknak. Jó, talán valóban abból indultak ki, hogy itt ez a színész, aki a rosszfiúkban jó.
MN: Azt nyilatkozta a The Guardiannek, hogy félig orosz, félig lengyel, és teljes egészében zsidó. Ilyen családi gyökerekkel könnyebb volt eljátszani Konstantint?
KB: Tényleg ezt mondtam volna?
MN: Idéztem.
KB: Akkor nem mondhatok ellent. Épp mostanában tudtam meg, hogy ennél is több tényezős a képlet. Tudja, vannak ezek a DNS-tesztek. Mint kiderült, egy kicsit magyar is vagyok, de akár 10–11 olyan országot mondhatnék az önök környékéről, ahonnan származom. Úgyhogy most már azt sem állíthatom, hogy teljes egészében zsidó vagyok, csak olyan 90 százalékban.
MN: A manapság népszerű otthoni DNS-teszteket próbálta ki?
KB: Igen, de csak szórakozásból.
MN: És Konstantint eljátszani jó szórakozás volt?
KB: Mindig vicces orosz alakokat játszani. De más nációkat is hasonló élvezet. Színészileg azonban az érzések a fontosak, e tekintetben édes mindegy, hogy orosz vér folyik-e az ereimben vagy sem. Nem is forgattunk Oroszországban, megjártuk viszont Ukrajnát, és voltunk Vilniusban és Rigában is.
MN: A Megszállottak viadalát Phoebe Waller-Bridge hozta létre. A rá jellemző humor (elég csak megnézni a Fleabag c. sorozatát – K. G.) a megbeszéléseik során is nyilvánvaló volt?
KB: Behívtak és elbeszélgettünk. Rögtön láttam, hogy a humor nagyon fontos darabkája a kirakósnak, de emellett a szenvedély és a love story is, miközben persze tele a sorozat erőszakkal és boldogtalansággal. Külön mázli, hogy Phoebe Waller-Bridge-et már azelőttről ismertem, hogy színész és forgatókönyvíró lett. Véletlenül történt, az akkori barátján keresztül. Épp Londonban dolgoztam fiatalokkal, az egyikük ő volt. Tudja, ahogy ismertté váltam a filmes, tévés és színházi munkáim miatt, gyakran megkerestek fiatalok, hogy: figyelj, van egy ötletünk, nem segítenél-e megvalósítani? És én mentem, amikor csak tudtam.
MN: Úgy tudom, azért hagyta ott A híd című sorozatot, mert nem volt beleszólása a forgatókönyvbe. A Megszállottak viadalában volt erre lehetősége?
KB: Szerencsés helyzet, hogy az írók és a producerek ott ülnek a forgatáson, és ha valami megtetszik nekik, akkor hagyják, hadd menjünk abba az irányba. Mindig a figuráinkról faggatnak. Úgyhogy igen, van együttműködés. De ez A hídnál is megvolt. Nekem csak a fő íróval volt bajom, a többiekkel nem. De vele nem tudtam együtt dolgozni.
MN: Szó volt róla, hogy legalább az utolsó évadban visszatér.
KB: Sosem kértek fel. Azt akarták, hogy egyetlenegy jelenetben legyek benne. Vagy 10 másodpercre. Mint egy szellem, aki átsuhan a filmen. Nem tudom, miért dobták ezt be egyáltalán. Nem értem ezt a játszmázást. Sosem értettem az erről megjelent írásokat. Mégiscsak én voltam az, aki A hidat megcsinálta velük. És remekül éreztük magunkat. Imádom A hidat, imádom az első két évadot, de nem igazán értettem sohasem az illető író játszmázását, hogy miért kellett minden szart összehordania ez ügyben.
MN: A világ legviccesebb embereivel dolgozott együtt – nem csak Waller-Bridge-dzsel, de Jon Stewarttal is, aki a Rosewater című filmben rendezte. A Daily Show hajdani műsorvezetője képernyőn kívül is olyan vicces?
KB: Abszolút. A humor nagyon fontos volt, hogy az egész stábot jókedvre derítse. Ehhez is nagyon ért.
MN: Mégis eléggé megviselte Stewart filmje, mert mint mondta, nehéz volt zsidó létére egy iráni kihallgatót alakítania.
KB: De ha átváltasz egy másik névre, egy másik gondolkodásmódra, már nem is olyan nehéz. Sőt, így már minden lehetséges.
MN: Hogy minden lehetséges, ezt akár fiatal focistaként is érezhette, hiszen szép futballkarrier elé nézett. Volt olyan jó focistának, mint később színésznek?
KB: Mindenképpen. Nagyon közel voltam ahhoz, hogy bekerüljek a dán juniorválogatottba. De aztán eltörtem a lábam. A rehabilitáció úszásból és atlétikából állt. Az úszás nem ment, maradt az atlétika. 100 méteres síkfutás és távolugrás. Futásban és ugrásban is bajnok lettem, nem is mentem vissza focistának.
