Pedro Almodóvar: Engem inkább a reinkarnáció gondolata foglalkoztat

  • Vida Virág
  • 2024. december 26.

Mikrofilm

Megjelenésünk napján indul a magyarországi mozikban legújabb műve, A szomszéd szoba. A spanyol rendező első angol nyelvű filmjében az elmúláshoz fűződő viszonyát igyekszik (újra)értelmezni. Erről, a reinkarnáció filmbéli metaforájáról, a szereplőválasztásról és az idegen nyelvű forgatás élményéről is beszélt nekünk a film egyik Los Angeles-i díszelőadása után.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2024. november 28-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

Magyar Narancs: A film nyitómondata erős felütés, meghatároz minden további mozzanatot, amelyben Ingrid szerepében Julianne Moore kijelenti, hogy a halált el kell fogadnunk. Ön elfogadja a halált?

Pedro Almodóvar: Kétéves voltam, amikor az egyik fülemre elveszítettem a hallásomat. Bizonyára azért is készítek ilyen filmeket…

A viccet félretéve, az elmúlás témaköre mindig is megszállottan foglalkoztatott – magánemberként és rendezőként is –, és számomra is érdekes, hogy a megközelítésem az évek során sokat változott. Most, hogy idősebb lettem, gyakrabban gondolok a halálra, még közelebbinek érzem magamhoz a témát, és az örök vonzódásom a halálhoz – és annak megértéséhez – felerősödött. Fiatalabb rendezőként a halál számomra szorosan összefüggött a szexualitással, jó példa erre a Matador című filmem. Emlékszem, azt mondtam magamnak, hogy »gyerünk, nézzünk szembe vele«. 1985-ben jártunk. Elkezdtem írni a filmet és azt demonstráltam magamnak, hogy milyen messzire merek elmenni a témában. Akkor az egyetlen út, ahogyan el tudtam fogadni a halált, az a szexuális élményen keresztül vezetett. Most még messzebb mentem, csak éppen egy másik úton.

MN: Miért, most hogyan viszonyul a halálhoz?

PA: Máshová kerülnek a hangsúlyok, már nem a szexualitással kapcsolom össze az elmúlást. Nem vagyok vallásos ember, pedig látom és tudom, hogy a vallásosság egy ajándék. Szerettem volna én is hinni, és ki is próbáltam, de nekem nem működött. Éppen ezért a filmben is ezt ráhagytam Julianne-re és a figurájára, mert egy vallásos ember egészen másképp néz szembe a halállal, a halhatatlanság tudatában másképp érzékeli a rideg valóságot. Engem inkább a reinkarnáció gondolata foglalkoztat.

MN: A filmnek többször visszatérő eleme a havazás, a hó. Ez egyfajta jelképe a megtisztulásnak, a rituális utazásnak, a halálba való átlépésnek a filmben?

PA: Éppen az újjászületés szimbólumává válik a film végén a hóesés. Mintha a Tilda Swinton által megformált Martha a hó által születne újjá, a hópelyhekben reinkarnálódik, amelyek békésen hullnak a lányára. De nemcsak a havazásban, hanem a lányában is újjászületik. Az átlépés időszaka, az egyik világból a másikba, a központi eleme a filmnek. Martha egy kicsit limbó, aki egy ideig a két világ között rekedt. Van egy jelenet, amikor a lánya szemével, a New York-i lakás kis teraszának ablaküvegén keresztül látjuk a virágokat locsoló Marthát. Olyan érzésünk lehet, hogy már csak elképzeli, csak a szellemét látja megjelenni az ablaküvegben. Az ittlét és a nem ittlét között lebeg ez a film.

2178874330

 
Fotó: Getty Images 

MN: Hogyan választotta ki a két főszereplőt?

PA: Tildát azért választottam, mert nagyon vékony. Megláttam egy díjátadón egy különleges ruhában, és tudtam, hogy szeretnék vele egyszer dolgozni, és azonnal ő jutott eszembe Martha szerepére. Julianne egészen más típus, és az döntő szempont volt, hogy a filmbéli két nő teljesen különbözzön egymástól külsőre. Amikor a forgatások megkezdésekor találkoztak, azonnal bensőséges viszony alakult ki köztük, barátnőkké váltak, ahogyan a filmben is barátnőket alakítanak. Ott ültek a díszletben, és csak beszélgettek, beszélgettek… Így rendezőként nagyon megkönnyítették a dolgomat, mert a kettőjük közötti barátság igazi, és ez meglátszik a filmvásznon is.

MN: A film alapja Sigrid Nunez What Are You Going Through című regénye. Miért érezte azt, hogy ebből a könyvből szeretne filmet készíteni?

PA: Ami a legjobban megfogott a könyvben, az épp ez az érzékenyen ábrázolt barátság volt. Ingrid fejlődéstörténete nagyon izgalmas. Eleinte retteg az egész helyzettől, de mégis belemegy a barátnője miatt, hogy a halált egészen közelről megtapasztalhassa. És ez alatt a folyamat alatt észrevétlenül egyre erősebbé válik. Furcsa paradoxon, hogy éppen az élettől búcsúzó, egyre elesettebb Martha teszi őt egyre erősebbé.

MN: Ez az első olyan film, amelyet nem az anyanyelvén, hanem angolul forgatott. Mennyiben jelentett más szakmai élményt ez a munka?

PA: Semmiben. Nem éreztem lényeges különbséget. Valahogy az instruálás is ugyanolyannak tűnt, bár ehhez elengedhetetlen volt Julianne és Tilda közvetlensége és segítőkészsége.

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk