A császárváltással beköszöntött a Reiva („gyönyörű harmónia”) időszaka Japánban, ami a filmgyártást is fenekestül felforgathatja – van azonban a szigetország filmiparának egy olyan szegmense, mely – császárok és hollywoodi filmek ide vagy oda – már évtizedek óta virágzik: az animé. Az egyik legkelendőbb mozgóképes exportcikk mögött álló filmesek azonban rabszolgaként kénytelenek dolgozni, és miközben azt animék évi 19 millió dolláros bevételt érnek el, ők éhbérért rajzolják a történeteket – számolt be a japán filmgyártás sötét oldaláról a Vox.
A Pokémon-széria televíziós bemutatkozása, a Sailor Moon, vagy épp a One Piece debütálása a kilencvenes évek végén-kétezres évek elején Amerikában és az egész világon elindította az anime mániát. 2002 és 2017 között a japán animációs filmgyártás megduplázódott; Japánban a műfaj addig is uralta a mozipénztárakat, azonban egyre több anime készül a nemzetközi piacra. Most nyáron érkezett meg a Netflixre az egyik legkultikusabb sorozat, a Neon Genesis Evangelion is, ami várhatóan még több érdeklődést generál a műfaj iránt.
A császárváltás nemcsak Japán politikájában, de filmgyártásában is döntő változásokat ígér
Új aranykor jön. Május elsején Naruhito, az új japán császár vette át a krizantémtrónt, uralkodásával pedig véget ért az Akihito császár nevével fémjelzett, Heiszei-kor („békét teremtő"), és elkezdődött a Reiva („gyönyörű harmónia") időszaka a szigetországban. A The Hollywood Reporter szerint ez nemcsak Japán politikájában, de filmgyártásában is döntő változásokat hozhat.
A japán animátorok pedig már eddig is óriási nyomás alatt dolgoztak, és alig bírták tartani az egyre növekvő igények diktálta tempót. Az animéket szinte
teljesen kézzel rajzolják,
így a munka elképesztő készségeket követel. Egyetlen jeleneten három-négy animátor dolgozik, általában éjt nappallá téve. Az egyik japán alkotó szerint jelentős a munkaerőhiány a szakmában: csak animációs tévésorozatból közel 200 készül Japánban évente. Ráadásul a stúdiók ott igyekszenek spórolni, ahol csak lehet, így rengeteg szabadúszót alkalmaznak, akik a műfaj iránti szenvedélyből akár ingyen is dolgoznak. Azok sem járnak sokkal jobban, akiket megfizetnek. Az animátori hierarchia legalsó szintjén álló köztes (’in-between’) animátorok, akik a rendező és a felettük álló középszintű („middle-tier”) animátor utasításai és storyboardjai alapján megalkotják az egyedi rajzokat, körülbelül 200 yent, vagyis
530 forintot kapnak egy-egy ilyen rajzért,
melynek elkészítése általában több mint egy órába kerül. Japánban ráadásul nyugathoz képest a részletekre is nagy hangsúlyt fektetnek, így semmit nem lehet elnagyolni a rajzokon. A 2016-ban bemutatott Mi a neved? című anime-gigasikerben például minden háttérben látható tokiói épület pontosan felismerhető volt; az ételek pedig szintén elképesztő részletességgel lettek megrajzolva.
Egy szakmabeli ráadásul úgy nyilatkozott, a helyzet
a szamárlétrán feljebb lépve is elszomorító,
hiszen egy key-frame animátor sem keresi degeszre magát – akkor sem, ha az alkotása óriási siker lesz, hiszen ők nem részesülnek a haszonból. A szegénységi küszöböt az országban évi 2,2 millió yen jelenti – ezt az animátorok fizetése csak a 30-as éveikre éri el; a húszas éveikben járó kezdők alig keresnek többet évi 1,1 millió yennél. Befutott, 40-es 50-es alkotók fizetése átlagosan évi 3,5 millió yen. Épp ezért van, aki kénytelen a szenvedélye mellett más, jövedelmezőbb területen munkát vállalni – például videojátékok számára készít animációt –, de olyan animátor is akad, aki hiába dolgozott a One Punch Man című sikeres animén, kénytelen volt a szüleinél lakni, hogy meg tudjon élni a keresetéből.
Nem az alulfizetettség jelenti az egyetlen problémát. Egy Japánban dolgozó amerikai animátor egy interjúban bevallotta, az óriási hajtás és a kimerültség miatt többször volt kórházban; megszokott dolog, hogy az animátorok egyszerűen munka közben elalszanak az asztaluknál, mert nem bírnak tovább ébren maradni. Van olyan stúdió, ahol
havi 400 órát dolgoznak a rajzolók,
szünnap nélkül. 2014-ben egy animátor öngyilkossága után kiderült, hogy abban a hónapban több mint 600 órát dolgozott – a nyomozók szerint ez is hozzájárult a tragédiához.
A szakértők szerint az anime-ipar problémái a 60-as évekre vezethetőek vissza. Tezuka Oszamu, a műfaj egyik legendája – olyan animék atyja, mint az Astro Boy vagy a Kimba, a fehér oroszlán – nem tudott dűlőre jutni sorozataival kapcsolatban a tévécsatornákkal, mert azok nem mertek kockázatot vállalni az animékkel. Végül Tezuka belement abba, hogy áron alul adja el műsorait – a veszteséget pedig a show után készült figurákból, cukorkákból és egyéb merch-termékekből termelte vissza. A terv neki ugyan bevált, de ezzel hosszú időre beárazta az animéket is. Ráadásul a pólók, játékok és egyebek utáni bevételből az animátorok nem részesülnek – viszont a költségek alacsonyan tartása nagyon is érinti a fizetésüket. Tezuka óta pedig a rajzok is bonyolultabbá és részletgazdagabbakká váltak, így egy-egy rajzolónak ma már sokkal több és nehezebb a munkája. Hiába léptek be a piacra olyan nyugati nagyágyúk, mint a Netflix, ők is csak az évtizedek óta megkövesedett olcsó árat fizetik az animékért – pedig 2017-ben a tengerentúli videós bevételek már az anime-ipar jövedelmének feléért feleltek.
Megoldást jelenthetne, ha a rajzolók visszakapnák a jogokat rajzaik után, és így jogdíjban és részesülhetnének; vagy ha japán cégek helyett egyre több nemzetközi stúdió vágna bele az anime-készítésbe, ők pedig a nyugati produkciókhoz hasonló kulturális normát és fizetést hoznának az iparba. Más szerint
a kiutat az jelentené, ha a japánok szép lassan áttérnének
a „Big Animék” gyártására: kevesebb, de nagyobb büdzséjű blockbusterek hatalmas marketinggel megtámogatva, ahogy Hollywoodban szokás. Az igazán szenvedélyes rajzolók azonban nem kérnek ebből: ők a műfaj iránti szeretet miatt alkotnak még mindig – akkor is, ha nem sok köszönetet, és még kevesebb fizetést kapnak munkájukért. „Úgy érzem, ezt kell csinálnom. Mert amikor látod a műsorodat a tévében és tudod, hogy dolgoztál rajta, az a világ legnagyszerűbb érzése” – nyilatkozta egy animátor. Az országban legendás hagyománya van a kemény munkának, így a rajzolók nem szívesen panaszkodnak – az ipar problémái azonban egyre nagyobb feltűnést keltenek. A New Anime Making System Project nevű mozgalom például azért gyűjt adományokat, hogy támogatni tudják a feltörekvő rajzolókat – néhány, támogatásban részesült alkotónak már sikerült is megvetni a lábát az iparban, és olyan animéken dolgozhattak, mint a Naruto, vagy az Attack on Titan. Igaz, mint az eddigiekből is kiderült, a nagy sikerek sem jelentenek automatikusan nagyobb fizetést és jobb munkakörülményeket.
