Film

Sutka

Mihail Idov: A humorista

  • 2020. december 2.

Mikrofilm

A humor létállapot. A folyamatos (és elsősorban ön-)reflexió állapota, a kevésbé válaszokat kereső, mint inkább a termékeny kérdezésre, a dolgok elrendezettségének megkérdőjelezésére igényt tartó filozófia rokona. A vicc nézőpont, amelyről egyetlen képben tárul fel bonyolult összefüggések esendő természete.

A szovjet humorista jólnevelt. Viccelődik, viccelődget, elvégre a jövő kommunista társadalmának építésében megfáradt elvtársaknak joguk van a szórakozáshoz. Na, persze, a kulturált szórakozáshoz. A szigorúan az emberi esendőség, illetve az apróbb társadalmi problémák tárgykörében minden politikai áthallás virtuóz kikerülésével megfogalmazott, szalonképes poénokat szépen felöltözve, visszafogott jókedvvel illik élvezni. A sárga földig csak az illedelmes vidámkodást követően issza le magát a homo sovieticus, míg előbbi mulattatója elteszi hivatalosan is cenzúrázott műsorának szövegét, és a főelvtársak dácsáiban nyíltan poénkodik a rendszer bornírtságán – vendéglátói, köztük a cenzorok egyikének-másikának gyönyörűségére. 1984 az év, értjük az utalást, az utolsó pártfőtitkár, akiről még korszakot neveztek el, már be van falazva a Múmia mellé, utódai haldokló aggastyánok, a korosztály, amely még komolyan vette a képtelen eszméket és ezen eszmék megvalósításának gonosz gátlástalanságát, már nem tényező. Az elkésett reform (peresztrojka, emlékszik rá valaki?) még sehol. Még rakétákat küldözget az űrbe, és nagyhatalmi gőggel próbál befolyást megtartani (Lengyelország) sőt szerezni (Afganisztán) a birodalom, és egyáltalán nem látszik, hogy a rendszer már megrogyott, pedig maguk között még a fenntartói is elhatárolódnak tőle. Telitalálat egy stand up komikus (akkor még nem így nevezték) alakjában felmutatni ezt az akkori magyar provincián is jól ismert meghasonlottságot.

Hősünk, az igazodni kényszerülő, de talpnyalásra azért nem kapható szocialista celeb sosem tudhatja, hogy megjutalmazzák vagy deportálják, hogy az éjszaka bezörgető KGB-s tisztek szórakozásra vágyó apparatcsikok, részeg főtisztek elé vetik-e kedvelt udvari bolondjukat vagy nyomtalanul eltüntetik valamelyik távoli munkatáborban. Sosem engedélyezett poénjait szó szerint az űrnek tudja elmondani: egy Föld körül keringő asztronautát nevettet Bajkonur vallatószobára emlékeztető bunkeréből. Nem is kérdés, hogy egyszer elszakad a cérna, betelik a pohár, és kibuggyan nemcsak az, amit vezetői körökben mindenki tud, s amin mindenki élcelődik is, hogy a király meztelen, de az is, hogy mindenki, a rendszer összes megalkuvó haszonélvezője is meztelen (mindez egy szaunában, ahol tényleg nem tartja már össze egyenruha a feszülő hasakat és szottyadt ülepeket). Nemcsak a rendszer hazug, de a hazug rendszer fenntartói is procc senkik, hamis minden mozdulatuk, csúnya hazug életüknek – saját privát életüknek, amelynek kivételezettségéért orrokat vertek be és seggeket nyaltak ki – minden pillanata.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk