Dokumentumfilm

Szelleme tovább él

Oláh Judit: Visszatérés Epipóba

  • 2020. november 8.

Mikrofilm

Gyerekek szexuális kihasználásánál kevés alávalóbb bűncselekmény létezik. Joggal övezi közmegvetés azt, aki ilyesmit elkövetni képes. Egy pap vagy pedagógus felelőssége még súlyosabb.

Napjainkban egyre nagyobb igény van arra, hogy az ilyen esetek nyilvánosságra kerüljenek, a jóvátehetetlen sérüléseket okozó elkövetők legalább megneveztessenek, a traumával mindörökre együtt élni kénytelen áldozatok legalább meghallgattassanak. Sipos Pál egykori tanár és tévés műsorvezető (kamasz fiútanítványait érintő) molesztálási ügye azért kavart vihart 6 évvel ezelőtt, mert ő nem akárki volt, hanem többszörösen kitüntetett médiaszemélyiség, a köztévé ifjúsági műsorainak legismertebb alakja, főmunkatárs, főszerkesztő, főezmegaz, viszonyítási pont.

Esetét körüljárni filmes eszközökkel egy őt valaha bálványozó tanítványának egyszerre fájdalmas szembesülés és hatalmas szakmai ziccer. Különösen azért, mert utólag világosabban látszanak bizonyos jelek. Mire az abúzusokig jutunk a filmben (kb. a felénél), már látjuk a karizmatikus, körberajongott (a nyolcvanas években) fiatal tanárban a rejtőzködő despotát, aki korántsem csak szexuális értelemben használta ki a rábízott gyerekeket. Az általa szervezett és vezetett, címbéli nyári tábor, Epipo „medvék” és „boszorkányok” (fiúk és lányok) lakta, imaginárius térben és időben létező ország volt, saját zászlóval, himnusszal, titkos nyelvvel és szertartásokkal, bár csak képzelt, de mégis megélt identitással. És nagyon is valóságos kiválasztottságtudattal.

Ebbe a varázslatos világba nem akárkik nyertek bebocsáttatást: értelmiségi, művész- és ügyvédgyerekek kreativitást, küzdőszellemet, ellenálló képességet fejlesztő feladatok megoldása során részesülhettek életre szólóan fontos élményekben. Ám, míg a lenézett és megvetett úttörőtáborokban a mozgalmiság, a drill volt régen kiüresedett forma csupán, addig az elit meseországban a liberális gondolkodású szülők által remélt gyermekdemokrácia álcája mögött agresszív önkényuralom virágzott: azokra, akik nem teljesítették az elvárásokat, valamilyen kihágáson kapták őket vagy csak nem mutattak kellő jófejséget, testi és lelki megalázások mérettek, amelyet maguk a táborlakók hajtottak végre egymáson a Király bizalmát kiérdemlendő. Rangok, jelvények, jogkörök jártak az arra érdemesítetteknek a manipulatívan felépített hierarchiában.

epipo_top_story_lead.jpg

 
 

A rendező személyes hangot üt meg, saját gyermeki mivoltát hívja segítségül, hogy megértse a történteket. Az ő gondosan megírt, lekerekített mondatokban fogalmazott, képen kívüli narrációjában bontakozik ki az, amit tudni kell Epipóról és annak vezetőjéről. Közlendőjét a bőséggel rendelkezésre álló, javarészt filmrendező édesapja által készített VHS-felvételek illusztrálják. Oláh Judit megkeresi az egykori táborlakókat, a tábor dolgozóit, nem utolsósorban saját szüleit, hogy tapasztalataikat, nézőpontjukat, cselekedeteik mozgatórugóit, éberségüket, felelősségérzetüket a magáéhoz mérje. A feltáruló élményanyag, a mögötte sejthető kontextus pedig gyomron vágja a nézőt. Az, hogy a tanár bácsi miféle játékokat űz bizalmasabb tanítványaival, Epipóban is hamar kiderült, de az ügyet a gyerekek érdekeire hivatkozva eltussolták, S. tanár úr pedig csodás karriert futott be, mint tévés celeb. Huszonöt év kellett a nyilvános lelepleződéshez, a botrányhoz, az elévülés miatt jogi felelősségre vonással már nem fenyegetett Sipos flegma bocsánatkéréséhez, és még öt év ehhez a filmhez.

Amelynek nem tett jót a hosszas rákészülés, pitchingelés, fejlesztgetés, a kalkulált befogadói közeg vélelmezett elvárásaihoz igazodás. Oláh nem bízik a spontán vallomások erejében, hanem pszichodrámacsoporttá szervezi a régi medvéket és boszikat, és egy díszletjellegű díszletben együtt rágicsálják az egymás közt nyilván már ezerszer kitárgyalt részleteket – szigorúan a táborbeli sérelmekre reflektálva, ám a tábor hirdetett szellemiségét továbbra is nosztalgiával emlegetve. Amelyben nemcsak közösségformáló nagy kalandok estek meg, s a visszaemlékezők nemcsak esetleges áldozatai vagy szemtanúi voltak a sérelmeknek, de olykor cinkosok is a (nem mindig enyhe és szimbolikus, viszont mindig kitaszíttatást kommunikáló) bántalmazásokban. És a megfelelni akarás torz beavatottságtudatot is indukált. A lenézett úttörők kifigurázását még akár jogosnak is tarthatjuk. A bekent testű „négerkedés” talán már igényelt volna némi reflexiót. Ám ezek home videóról visszaidézett csacskaságok. A „tábori vallást” viszont, amely otromba kereszténységparódia, a jelenben is mosolygós elégedettséggel idézik fel a filmben, nem érzékelvén, hogy ez így nagyon gáz. Epipo szelleme tovább él.

Az alkotók megközelítése tehát kétarcú. Egyfelől ott az erős tényanyag, a személyes érintettség érzelmi töltése, a gyermeküket egészséges felnőtté nevelni akaró szülőknek szóló hangsúlyos üzenet a tisztánlátás iránti igény fontosságáról. Másfelől a dramaturgiai mankóként használt pszichodrámázásban nincs katarzis, minden előre ki van találva, meg van beszélve a voltaképpeni abúzusban érintett férfiakkal készült riportokban, a vélelmezhetően a film kedvéért kitalált kerettörténetről (vajon menjen-e táborozni ma a rendező kiskamasz lánya?) lerí az eljátszottság.
A filmből nem a részvételt (borítékolhatóan) elutasító Sipos hiányzik a legjobban, hanem a spontaneitás.

 

Elérhető az HBO-n

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.