Annemie fényes karrier előtt álló balett-táncos volt, ám egy autóbaleset következtében retrográd amnéziája lett. Míg a baleset előttről mindenre emlékszik, az utána szerzett emlékei szabálytalan időközönként, általában nagyobb stressz hatására törlődnek. Ez egyrészt szerencse, mert így nem emlékezhet arra, hogy a röpke tíz rész alatt az összes horrorfilmes klisé áldozatául esik. Mintha a készítők nem tudtak volna választani: öreg házban kísértő szellemek? Kedvesnek tűnő, majd ördögi rémmé váló gyerek? A ház körüli erdőből kémkedő sorozatgyilkos? A főszereplő saját őrülete? Hihetetlen, de mindegyik szálat elindítja a sorozat, megspékelve azzal a drámával, hogy miként próbál együtt élni Annemie családja – férje, kislánya, az Alzheimerben szenvedő apját gondozó anyja – azzal a ténnyel, hogy a nő nem tud új információkat befogadni.
Ebbe az új benyomásokat mindig újrateremtő, ijesztő töredezettségben és nemtudásban próbál Annemie fogódzókat keresni, miközben elmegyógyintézetbe zárják, és egy nyomozás gyanúsítottjaként egy eltűnt férfi élete múlik azon, hogy vissza tud-e emlékezni bármire is. A narráció oda-vissza ugrál a jelen és a múlt eseményei között: amivel nincs is baj, ahogy a szereplőkkel és a látványvilággal sem. Lehet szorongani, lehet élvezni a színészi játékot, az egyébként jól megírt bizarr figurák működését. De a sok elindított szál a semmibe vezet: mert hiába a rengeteg, egyenként jól kidolgozott horror-elem, jó lett volna kicsit szigorúbban válogatni, hogy néhányat mi is elfelejthessünk.
Magyar felirat: Mr. Bishop – carramba008
