Tizenkét ikonikus Donald Sutherland-filmszerep

Mikrofilm

Háborús filmek, romantikus főszerepek, komédia és hátborzongató horror – a kanadai színész elképesztően gazdag filmográfiát hagyott maga mögött.

88 éves korában elhunyt Donald Sutherland. Fő- és mellékszerepek, romantikus és antihősök, háborús filmek és horrorok sorakoznak életművében. Ennek ellenére az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia egyetlen díjra sem jelölte Sutherlandet, egyedül egy tiszteletbeli elismerést adományozott neki 2018-ban. Nem volt az a tipikus, elismerésekkel büszkélkedő sztár, de azért akadnak szobrok a vitrinjében: a Golden Globe-ot kétszer, az Emmyt egyszer nyerte el, és van egy csillaga a hollywoodi és a kanadai hírességek sétányán is. Tizenkét klasszikussá vált filmjével mutatjuk be páratlan pályafutását.

A piszkos tizenkettő (1967)

Az 1935-ben Kanadában született Sutherland londoni filmiskolába járt, nem meglepő tehát, hogy karrierje is az angol tévében kezdődött: olyan sorozatokban játszott, mint Az Angyal kalandjai vagy a The Avengers, emellett alacsonyköltségvetésű horrorokban (Dr. Terror rémséges háza; Kinyírlak, drágám!) is feltűnt. Az Angyal kalandjai forgatásán ismerkedett meg Roger Moore-ral, aki beajánlotta őt A piszkos tizenkettő producereinek. Sutherland egy interjúban elmondta, hogy eredetileg egyetlen sora lett volna a klasszikus háborús moziban, ám Clint Walker egy jelenetben nem volt hajlandó tábornoknak kiadni magát. Ekkor Robert Aldrich rendező, ak még a nevét sem tudta, odafordult hozzá: „Te! A nagy fülekkel! Te csinálod!” A film tele volt sztárokkal, Sutherland mégis képes volt kitűnni közülük – karrierje pedig egy csapásra beindult.

M*A*S*H (1970)

Ironikus módon azután, hogy szerepelt minden idők egyik legismertebb háborús mozijában, valódi világsztárrá épp egy háborús szatíra tette. A film a koreai háború egy amerikai kórházi osztagáról szól, akik humorral próbálják feldolgozni a háború borzalmait. A pletykák szerint Sutherland és szereplőtársa, Elliott Gould nehezen tudtak alkalmazkodni Robert Altman legendásan improvizatív rendezői módszeréhez, ezért a rendező egyenesen megpróbálta kirúgatni őt a produkciótól, ám a producer Ingo Preminger nem engedett. Egy 1976-os interjúban Altman azonban azt nyilatkozta, hogy remekül kijöttek, Sutherland pedig egyenesen lubickolt a filmben. „Remekül improvizál, pokolian jó színész” – fogalmazott róla. A filmből 1972-ben sorozatot is készítettek, ami több mint 10 évig futott. A tévéváltozatban Sutherland szerepét Alan Alda játszotta.

Kelly hősei (1970)

Ismét egy háborús film, olyan világsztárokkal mint Clint Eastwood vagy Telly Savalas – és Sutherland ismét ellopta a show-t. Csodabogár szerepében ő volt a hosszúhajú, szakállas hippi, aki humorával és pozitív világnézetével valódi közönségkedvenccé vált – pedig 31 percig kell várni, míg először feltűnik a vásznon. „Épp csak befejeztem a M*A*S*H-t, amikor szeretett producerem, Ingo Preminger azt mondta nekem, amint a film kijön, meg fog változni az életem. Szóval úgy gondoltam, nem biztos hogy kapok még egy esélyt, hogy ilyen fickókat játsszak. De tévedtem. Jó pár esélyem volt még rá. Szóval a M*A*S*H-beli szerepem volt az oka, hogy bementem az MGM-be Brian Hutton irodájába. De méginkább az, hogy megszerettem Csodabogarat. Odáig voltam érte!” – magyarázta. A forgatás már nem volt ilyen könnyed hangulatú: Sutherland agyhártyagyulladást kapott, és mint egy későbbi interjújában elmondta, kómába esett és pár pillanatra le is állt a szervezete.

Klute (1971)

A 70-es évek szikár, paranoid thrillerei közül a Klute-ot a legjobbak között szokás emlegetni. Sutherland számára azért is volt kiemelkedő a film, mert végre főszerepet játszhatott, és itt láthattuk először abban a visszafogott, elegánsan kételkedő szerepben, ami később valósággal védjegyévé vált. Alan J. Pakula mozijában Sutherland egy kisvárosi detektívet alakít, aki igyekszik megtalálni egy cég eltűnt ügyvezetőjét, közben pedig beleszeret az ügy legfontosabb tanújába, a Jane Fonda alakította prostituáltba. Fonda a szerepért elnyerte az Oscart, de később kiemelte: mindez lehetetlen lett volna Sutherland nélkül, akivel valójában átélhette azokat az intenzív érzelmeket, amelyeket a filmben láthattunk. A két színész ugyanis a való életben is románcba kezdett, Fonda aktivista fellépése pedig Sutherlandre is hatással volt: hiába játszott korábban több háborús moziban is, egyszerre a háborúellenes megmozdulások arcává vált.

Ne nézz vissza! (1973)

Minden idők egyik legjobb és leghatásosabb pszichológiai horrorjában Sutherland és Julie Christie egy házaspárt alakítanak, akik gyermekük halála után Velencébe utaznak, ahol furcsa, természetfeletti élményekben lesz részük. A férj nem akar hinni feleségének, aki szerint elhunyt gyermekük igyekszik felvenni velük a kapcsolatot a túlvilágról. A filmben Sutherland Christie-vel való szexjelenete olyan meggyőzőre sikeredett, hogy a mai napig sokan úgy vélik, a két sztár között valódi románc alakult ki. A színész később ezt tagadta, míg Christie nem fogalmazott ilyen nyíltan.

Casanova (1976)

Fellini két és fél órás eposzáért a közönség és a kritikusok sem rajongtak, ahogy Sutherland Casanova-alakítása sem aratott egyöntetű sikert. Ennek ellenére a színész egy interjújában kijelentette, hogy ezzel a filmjével a legelégedettebb. „Fellinivel dolgozni életem legjobb élménye volt. Egy színész számára nincs még egy olyan, mint ő. Fellininek mindenki másnál jobban alárendeled magad. Ő egy mester, neked pedig szolgálnod kell őt” – fogalmazott.

Party zóna (1978)

A Party zónával Sutherland új arcát mutatta meg: azt, hogy komédiákban is képes remekelni. A film Amerikában igazi kultklasszikusnak számít: a Delta Tau Chi diákszövetség őrült napjait mutatja be, a színész pedig egy főiskolai tanárt alakít, aki füvet szív diákjaival, egyikükkel pedig balhéba keveredik. A Saturday Night Live (SNL) szkeccs-show John Belushija mellett John Landis rendezőnek szüksége volt még egy sztárra; a Kelly hősei forgatásáról ismerte Sutherlandet, ahol rendezőasszisztensként dolgozott, alkalmanként még a színész fiára, Kiefer Sutherlandre is vigyázott. Sutherland elvállalta a filmet, de azzal a kikötéssel, hogy előre kéri a fizetést, ahelyett, hogy részesedést kapna a bevételből. Végül a film hatalmas siker lett, amivel a számítások szerint akár 14 millió dollárt is kereshetett volna – így be kellett érnie ennek a töredékével.

Átlagemberek (1980)

Robert Redford érzelmes drámája egy tragikus sorsú családról szól, a fiatalabb fiú meghal hajóbalesetben. Sutherland a gyászoló apát alakítja, aki igyekszik az események után egybentartani a családot. Redford eredetileg a pszichiáter szerepét szánta neki, de a színész inkább a családapára szavazott, és meg is kapta a bizalmat. A film négy Oscart nyert, de Sutherland kimaradt a díjazottak közül.

Tű a szénakazalban (1981)

Egyik utolsó, romantikus töltetű főszerepében Sutherland egy Angliában rekedt, kegyetlen német kémet alakít, aki beleszeret egy magányos, házas asszonyba. Faber több okból is a színész egyik legemlékezetesebb szerepe, átható tekintete pedig talán ebben a filmben a legbeszédesebb. George Lucast épp a Tű a szénakazalban győzte meg arról, hogy a rendező Richard Marquandot bízza meg oda A jedi visszatér rendezésével.

Korlátok nélkül (1998)

Sutherland egyik kevésbé ismert, de nem kevésbé kiváló szerepe ez, amely egyfajta átmenetet képez: a film bemutatójakor 63 éves volt, így már nem az a dinamikus, sármos színész, mint korábban, de még nem is az a nagy veterán, mint a későbbiekben. Robert Towne sportfilmje Steve Prefontaine amerikai futóról szól (Billy Crudup), aki fénykorában egyedülálló módon az összes 2000 és 10 000 méter közötti távon csúcstartónak számított. A Korlátok nélkült épp a Prefontaine és az edzője (Sutherland) közötti viszony ábrázolása emeli a szokásos sportmozik közé.

Az éhezők viadala sorozat (2012 – 2015)

Suzanne Collins bestsellerének adaptációjakor új generációk is megismerhették Sutherland félelmetesen erős karizmáját: négy részen kereszül alakította Snow elnököt, Panem fasiszta diktátorát. Mint egy interjúban elmondta, valójában senki se ajánlotta fel neki a szerepet. Ő maga jelentkezett érte, miután elolvasta a forgatókönyvet, a regényeket ugyanis akkoriban még nem is ismerte. „Az elnöknek egy sornyi szövege volt a forgatókönyvben. Vagy talán kettő – mindegy is. Azt gondoltam, ez elképesztően fontos film, és szeretnék játszani benne. Úgy véltem, ez talán felrázhatja azokat a választókat, akik a 70-es évek óra szunnyadnak” – magyarázta. A kedvéért Gary Ross rendező Snow elnököt is sokkal hangsúlyosabbá tette a filmben.

Bizalom (2018)

A Getty család kálváriája két, veterán színésznek is lehetőséget biztosított, hogy még egyszer, utoljára megmutassák zsenialitásukat. Sutherland a Bizalom című sorozatban játszotta el J. Paul Gett-t 2018-ban, Christopher Plummer pedig egy évvel korábban Ridley Scott A világ összes pénze című filmjében bújt a karakter bőrébe, miután a metoo-botrány elsodorta az eredetileg castingolt Kevin Spacey-t. Plummert az alakításáért Oscarra jelölték, Sutherland azonban ezúttal is elismerés nélkül maradt. A film és a sorozat is a fiatal John Paul Getty elrablásáról szól, és arról, nagyapja, a multimilliomos olajmágnás miként utasítja vissza, hogy váltságdíjat fizessen.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.