Magyar Narancs: Harmadik éve rendezik meg a Budapesti Klasszikus Film Maratont. Hogyan mutatja be tevékenységét a Filmarchívum az eseményen?
Ráduly György: A Filmarchívum feladatainak ellátásáról, munkájáról szeretnénk hírt adni, de a fesztivált elsősorban azért hívtuk életre, mert azt gondoltuk, hogy hagyományőrző jelleggel elindítunk egy olyan eseményt, amely újra elérhetővé teszi a restaurált magyar filmeket nagyvásznon. A cél az, hogy a legjelentősebb alkotások ismerete az alapműveltség részévé váljon, és az új generációk számára lehetőséget teremtsünk, hogy folyamatosan hozzáférhetővé váljanak ezek a csodálatos filmek.
A filmszínházak és a nyilvános vetítéseket szervező kulturális intézmények jelentősége sem fajsúlyos már. Magyarországon az elmúlt harminc évben annyi mozi szűnt meg, hogy már csak az egykori játszóhelyek 10 százaléka működik. Ez azt jelenti, hogy nagyon sok olyan település van, ahol művelődési házak, könyvtárak látják el azokat a feladatokat, amiket korábban filmszínházak végeztek.
Fel akarjuk hívni a figyelmet a Film Maratonnal arra, hogy sok magyar film újra elérhető megújult, restaurált formában. Idén közel száz filmet tűztünk műsorra, ezek közül 48 magyar, zömében restaurált film.
MN: 2016-ban megszűnt a Örökmozgó Filmmúzeum is. Nincs Budapestnek utánjátszó mozija, a Filmarchívumnak játszóhelye. Nem kellene, hogy legyen?
RGy: Persze, alapvető igény van nem csak egy nagyvárosban, de országosan is ilyen jellegű helyekre. Szerencsére szép számú olyan filmszínház is működik, amelyek elkötelezett, úgynevezett utánjátszó filmszínházak. Gazdaságilag indokolható folyamat volt a ’90-es években, hogy azok a mozik, amelyek nem tudtak megfelelő számú nézőszámot generálni, megszüntették a tevékenységüket, vagy új, mainstream filmeket játszó mozikká alakultak.
Fontos, hogy a digitális technika már nem csak az új filmek vetítését teszi lehetővé, könnyebben és olcsóbban, de a digitálisan restauráltakét is. A régi forgalmi kópiák egyre kevésbé voltak vetíthető állapotban, ez volt oka volt, hogy a filmtörténeti jelentőségű kincseinket az elmúlt években egyre kevesebbszer mutatták be.
Szükség van arra, hogy egyre több olyan filmszínház legyen Budapesten és vidéken, ahol műsorra tűzik a filmörökségünket. Az lenne a legjobb megoldás, ha a jövőben egy budapesti központi vetítő vagy bemutató helye lehetne a magyar filmeknek, elsősorban a restaurált magyar filmeknek.
| ||
MN: Mindig is szorgalmazta egy szélesebb profilú filmközpont létrehozását.
RGy: Én egy olyan országban szereztem a filmekkel kapcsolatos szakmai tapasztalatomat, ahol egy nagyon fejlett úgynevezett Cinématheque rendszer működik. A Cinématheque archívum és filmszínház, múzeum és filmtörténeti tárgyakat, ereklyéket bemutató intézmény, szórakoztató és oktatási központ, amely képes akár turizmus generálására is, filmpromóciós tevékenység működtetésére, de akár vendéglátóipari funkciói is vannak. Cinématheque intézmények léteznek Londontól Bukarestig, ezek között vannak csúcsintézmények is Európában, ki-ki a maga lehetősége szerint építette fel és fejlesztette ezeket a helyeket. Egy ilyen jellegű központi intézmény, egy Cinématheque nagyon fontos lenne, hogy Budapesten is létrejöjjön.
MN: Lesz ilyen hely?
RGy: Reméljük. Ezek mind lelkesítő elképzelések.
MN: De kilátásban van esetleg valami konkrétum?
RGy: Vannak a megvalósításra vonatkozó tervek. Nagyon bizakodó vagyok, hogy lesz ilyen hely.
MN: Nemrég Káel Csabát nevezték ki Andy Vajna utódjaként kormánybiztossá a Magyar Nemzeti Filmalap élére. Feladatai között szerepel többek között a Magyar Közlönyben megjelentek szerint előkészíteni a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztése érdekében a Nemzeti Film Intézet létrehozását. Mit tud erről? Ez az intézmény azonos lehet egy budapesti Cinématheque jellegű hellyel?
RGy: Erről nem tudok nyilatkozni.
MN: Mi volt a legkiemelkedőbb azon fejlesztések közül, melyek azóta valósultak meg, hogy a Filmarchívum vezetője lett?
RGy: A 2017-ben indult magyar filmek restaurálását és digitalizálását célzó hosszútávú program egy olyan terv része, amit a Filmalap vezetése kezdeményezett a filmvagyon egyesítése, feldolgozása és az utókor számára történő hatékony átmentés érdekében. Ez a Filmlabor és a Filmarchívum fúzióját is jelentette. Mindez azért nagyon jelentős, mert Európa-szerte is csak kevés olyan példa van, ami azt az áldásos helyzetet mutatja, hogy egy filmarchívum szervezeti egységeként működik egy filmlaboratórium. Magyarországon először tud ilyen formában a legoptimálisabb munkafolyamatok és költségek mellett működni ez a felállás, házon belül valósul meg a projekt. A Filmlabor kapacitását önköltségi elszámolás mellett veszi igénybe a Filmarchívum, jelentős megtakarításokat eredményezve a költség oldalon. A korábbi restaurálási költséget tekintve, ma az akkori áron számolva, egy film áráért két és fél, esetleg három filmet tudunk felújítani. Ez nagyon fontos, főként az adófizetők pénzének felhasználása szempontjából.
| ||
MN: Hogyan folyik jelenleg a gyűjtemény kezelése?
RGy: Rengeteg olyan gyűjteményi anyag van a Filmarchívum tulajdonában, ami lehet, hogy évtizedek óta vagy akár még soha nem került feldolgozásra. 2017 óta próbáljuk azt a szemléletet követni, hogy a kutatói tevékenység a kutatói állományra koncentráljon. Nem filmelméleti, filmtörténeti kutatás, vagy e célú tudományos tevékenység folyik, hanem a gyűjtemény folyamatos átvizsgálása. E munka sokszor olyan eredményt hoz, melyre a sajtó is felfigyel. Ilyen a közelmúltból a százéves filmhíradók feldolgozása, amely során hihetetlen felvételek kerültek elő, például Ady Endre temetéséről, vagy Krúdy Gyuláról, Kertész Mihályról. Őrületes mennyiségű anyagról van szó, tudni kell, hogy ezek néma filmes anyagok, ezért beazonosításra vártak. A kollégáim a korabeli Est lapokat használták – mely a filmhíradók megrendelője volt – ahhoz, hogy értelmezni tudják, mit látunk a képeken.
Egy másik hasonlóan szívderítő, fontos felfedezésünk volt az idén, amikor előkerültek A tanú című film a cenzúra által kivágott jeleneteinek eredeti negatívjai. A jelenetek ismertek voltak, de senki nem fűzött hozzá, maga Bacsó Péter rendező sem különösebb reményt, hogy ezek az eredeti negatívok előkerülhetnek. Bacsó Péter feljegyzéseiből tudunk róla, hogy ő maga is szerette volna a rendszerváltás idején rekonstruálni A tanú általa megálmodott változatát, de nem találta meg ezeket a negatívokat. Így nem tudott létrehozni egy olyan változatot, amit rendezői verzióként lehetett volna vetíteni. Szerencsére ez most sikerült. Mindez a Filmalap égisze alatt egyesített intézmények együttműködésének köszönhető, hiszen a Mafilmből kerültek át a Filmarchívumba átvizsgálásra azok a kivágatok és tekercsek, amelyek egyébként évtizedekig a Mafilm egyik hangárjában voltak tárolva, mostoha körülmények között.
MN: Az utóbbi időben mely filmeket újították fel és melyek következnek?
RGy: Idei újdonság, hogy, bemutatjuk a filmmaratonon a Meseautó restaurált verzióját, míg a nyitófilm Mészáros Márta Örökség című filmje volt. Mészáros Márta több filmjét restauráltuk idén, Sára Sándor filmjeit már befejeztük, de Jankovics Marcell animációs eposzai is felújításra kerültek. Folytatjuk az 1945 utáni filmek restaurálását, így sorra kerülnek például Jancsó Miklós vagy Makk Károly filmjei is.
Fontos leszögezni, mindig a megóvás az elsődleges cél, úgy állítjuk össze a munkaterveket, hogy azok a filmek élveznek prioritást, amelyek eredeti hordozóinak fennmaradása esetleg veszélyeztetve van. Emiatt került idén feldolgozásra a Fotográfia című film, vagy Gaál István Sodrásban című műve, amit a Velencei Filmfesztiválon vetítettek nemrég. Lyonba a Lumière Filmfesztiválra visszük Fábri Zoltán Ötödik pecsét és Mészáros Márta Ők ketten című filmjét. Egyre erősebb külföldi jelenlétet tudunk biztosítani a régi magyar filmek számára.
A közeljövő tervei közül az úgynevezett nitrofilmes korszak fennmaradt filmjeinek egyre fokozottabb mértékben történő digitalizálását és restaurálását emelném ki. Ezek a magyar filmtörténet legrégebbi darabjai, ezek közé tartozik az a 7 százaléknyi némafilm és az a közel 60 százaléknyi 1945 előtti hangos film, ami fennmaradt. Ezek a tekercsek valóban veszélyeztetett állománynak minősülnek, hiszen az idő előre haladtával ezek öregednek a legjobban. A köztudatba történő visszaemelés fontos küldetés számunkra, mert e nélkül nem lehet teljes a filmtörténetünk.
