Vasember most már a rivális képregénygyár szekerét tolja
sweet-tooth-announce-4x5-1_top_story_lead.jpg
Sweet Tooth

Vasember most már a rivális képregénygyár szekerét tolja

Mikrofilm

Szuperhősök helyett inkább egy szarvasfiúra koncentrál majd.

A 2008-as Vasemberrel megnyitotta minden idők legjövedelmezőbb mozisorozatát, a Marvel Mozi-univerzumot, majd a csúcson szállt ki: a tavalyi Bosszúállók: Végjátéknál több pénzt soha egyetlen film sem fialt, Robert Downey Jr. pedig ezzel el is köszönt a vasgúnyától. Egyelőre azonban úgy tűnik, a színész még keresi a helyét: a poszt-Marvel korszak utáni első filmjében állatokkal beszélő orvost alakított, a Dolittle azonban csúnyán megbukott.

Talán ezért döntött úgy, hogy ismét a képregények felé fordul – ezúttal azonban nem színészi, hanem produceri minőségben; ráadásul nem is a Marvelhez, hanem legfőbb riválisához, a DC-hez. Team Downey nevű stúdiójával ugyanis filmet készít a kiadó főképp felnőtteket célzó istállójának, a Vertigonak az egyik képregényéből. A 2009-2013 között futó Sweet Tooth népszerűsége ugyan nem éri el a szuperhős-kötetekét, de így is nagy sikert aratott. Középpontjában egy Gus nevű fiú áll, aki leginkább egy szarvashoz hasonlít, és a poszt-apokaliptikus világban apjával él egy erdőben.

Downey Jr. már korábban nekifutott a képregény adaptácijának a Hulu segítségével, az azonban nem jött össze – most úgy néz ki, a Netflixre érkezhet 8 egyórás epizód belőle. A főszerepet Christian Convery alakítja majd, a produkció legismertebb nevei Will Forte (Nebraska) és James Brolin (Traffic) lesznek. Arról egyelőre nem szól a fáma, a Sweet Tooth eredeti alkotóját, Jeff Lamire-t is bevonják-e a dologba.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.