Arcul köpték a magyar orvosokat – Hívja Sámán professzort!

  • narancsblog
  • 2013. december 7.

Narancsblog

„Az orvosi működésemmel kapcsolatos etikai követelményeket tiszteletben tartom” – áll az orvosi esküben. Mondhatnánk erre, hogy miféle etikai követelményekről beszélnek ott, ahol bevett gyakorlat a fehér köpeny zsebébe csúsztatott boríték, a receptírás összekeverése a termékforgalmazással és így tovább, de hát nem vagyunk naiv kisfiúk, tudjuk jól, hogy a doktor bácsi valójában a körülmények áldozata... Kevés idő jut a betegre, gyalázatos az ellátás, a fizetés a béka segge alatt. Hadd ne soroljuk, mi minden oka lehet, hogy sokan az orvosi esküt csak akkor veszik komolyan, amikor el kell mondaniuk.

Most mégis elállt a szavunk. Azt írja a Népszabadság, hogy az Országgyűlés úgy döntött, külön eljárás nélkül elfogadják a kínai orvosi diplomákat. Ha jól értjük, ezek után egy olyan papír birtokában végezhető az orvosi tevékenység, amiről nem tudni, hogy miféle iskolában állították ki. A Kínában szerzett orvosi diploma ugyanis nem azonos értékű a nyugati országokban megszerezhető doktori címmel: ezzel a lépéssel tehát a magyar orvosokat éppúgy arcul köpik, mint a hazai, nagy múltú orvosképzést.

Vajon miért? Ez is a keleti nyitás része volna? Orbán megint a kínai pártfőtitkárnak akar hízelegni? Vagy már ennyire nincs idehaza orvos, hogy Kínából kell importálni?

Meglehet, ám ez  az egész akkor is a magyar orvosok szégyene lesz. És nemcsak azé a három magyar orvosé (főállásban fideszes képviselőé), aki ezt a parlamentben indítványozta, hanem az összesé, aki ezt szó nélkül tűri. A kínai alternatív gyógyítók elismerésével kinyitottak ugyanis egy eddig biztonságosan lezárt ajtót, melynek küszöbe előtt, mindannyian tudjuk, ott toporognak a homeopaták, a bioenergetikusok, a sámánok és a madárjósok. Egy komplett szolgáltatóipar, amely az ún. gyógyításból, de valójában az emberek hülyítéséből él.

És ne legyenek kétségeink. Ha valakinek a megfelelő helyen az lesz az érdeke, hogy ezentúl fogadják majd el a szibériai táltosképző igazolását is orvosi diplomaként, akkor azt is megszavazza ez a parlament. Mit is mondott dr. Hollósi Antal Gábor, az egyik indítványozó a Népszabadságnak? „Rábeszéltek” – ezt mondta.

Vajon ki beszélte rá a doktor urat, és mivel győzte meg, hogy pojácát, hitvány esküszegőt csináljon önmagából?

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.