Hamarosan megtudjuk az eredményt, hogy akkor most mennek vagy maradnak a britek. Szerintünk maradnak. S meg is mondjuk, hogy miért maradnak. Azért maradnak, mert rájuk szóltunk, igen, mi, a mindig győztes magyarok, hogy maradjatok má’! S kire hallgatnának, ha nem ránk, ugyebár. E szép siker apropóján idézzük most fel, hogy mi mindent tettünk a bennmaradásukért.
*
A múlt héten nagy csinnadrattával jelentette be a kormány, hogy Orbán Viktor aláírásával az EU-ban maradás mellett kampányoló hirdetést tesz közzé a Brexit népszavazás előtt. Orbán hétfőn juttatta el üzenetét a Daily Mail olvasóihoz: „A döntés a tietek, de Magyarország büszke arra, hogy veletek együtt az Európai Unió tagja lehet”.
|
Eleve kérdéses, hogy egy leginkább a káeurópai munkavállalók körül kulminálódó népszavazási kampányban nem kontraproduktív-e, ha egy káeurópai kormányfő szólal fel a bennmaradásért. Mindenesetre a kormányzati kommunikátorok javára írható, hogy ezúttal legalább eltalálták a célközönséghez illő – angol – nyelvet, és nyelvtani hibát sem vétettek a szövegben (bár sokat adtunk volna egy húszmillióért vett „Same in English!” hirdetésért). Ha más értelme nem is volt, Orbán sajátos „európai államférfi” imázsát kétségkívül ápolhatta volna az akció.
Aztán csak beütött a gebasz. A Telegraph
éppen a hirdetés közreadásának napján
számolt be arról, hogy az EU csalás elleni hivatala (OLAF) vizsgálja a felcsúti kisvasút projektet. A 600 millió forintnyi uniós támogatásból épült vonalon napi 2500–7000 utast ígért a kormány, a valóságban azonban jó, ha 30-an arra tévednek. A kormány nevében Csepreghy Nándor államtitkár sietve cáfolt: mi eredetileg is 27-28 utassal számoltunk (még túl is teljesítettük azt a rohadt kvótát, nemde?), a 2500-as szám félreértés, az a vonal teljes kapacitását jelenti.
Bár Jávor Benedek EP-képviselő szerint maga az Európai Bizottság sem tartja elfogadhatónak a 30-as létszámot, egyelőre nyitva hagyhatjuk a kérdést, hogy hazudik-e a kormány. A sztoriból a brit újságolvasók – ha indul OLAF-vizsgálat, ha nem – azt a következtetést fogják levonni, hogy a fasznak pénzeljük mi egy távoli, kétes hírű miniszterelnök soha meg nem térülő magánhóbortjait. Az sem segítene a helyzeten, ha ismernék a kormány hivatalos kisvasútügyi álláspontját, melyet Kovács Zoltán szóvivő például így vezetett elő az ATV-ben: „Ott vannak azok a látnivalók, amelyek a turisztikai fejlesztésekkel országszerte különböző desztinációkban – ahogy szokták mondani – regionálisan megjelentek. Hosszú távra tervezünk, egy kisvasutat nem két évre építünk, hanem reményeink szerint a következő generációknak.” Aztán hozzátette, hogy hétköznapokon nem is rossz az a 30!
Itt hoznánk fel, hogy
Orbánnak már David Cameron januári látogatásakor is meggyűlt a baja
a Brexit-kérdéssel. Akkor azt próbálta előadni, hogy a britek egy része által a halálba kívánt magyar munkavállalók és a menekültek közé nem szabad egyenlőségjelet tenni. A mutatványt nehezítette, hogy a megelőző évben éppen ő mantrázta folyton, hogy a menekülteket azért kell utálni, mert valójában gazdasági bevándorlók.
Ily módon a mai voksolás eredményétől függetlenül a magyar miniszterelnök két tanulságot már biztosan levonhat a Brexit-sagából.
Egy: bármennyire is igyekszik magát európai politikusként felépíteni, ha minden kérdésben úgy tesz, mintha döntő jelentősége lenne a véleményének, könnyen nevetségessé válhat.
Kettő: bármennyire sikeresnek tűnik, az idegengyűlölete és az integrációellenességre épített politika hosszabb távon visszaüthet. Van az a szituáció, amelyikben mi, magyarok vagyunk az idegenek. És van az a pontja a szembeötlő korrupciónak és közös politikák megcsáklyázásának, ami után a nettó befizetők úgy döntenek, inkább nem adnak több pénzt.
Utóbbi lehetőséggel minden bizonnyal Orbán is tisztában van. Azért igyekszik mielőbb elverni, amit még el lehet.