Családias hangulatban – A CBA-levélről

  • narancsblog
  • 2013. november 12.

Narancsblog

No, csak óvatosan azzal a felhördüléssel! Még hogy „Itt van május elseje!”. Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy az lenne itt. Meglehet, valami más ez, valami rosszabb. Nem sokkal rosszabb, csak egy kicsit aljasabb, csak egy kicsit nagyobb benne a hazugság. S nem fogják elhinni, a szándék, amiben fogant, még gonoszabb is.

Október 23-a alkalmából Lázár Vilmos és Baldauf László (címoldali képünkön), mindketten szigorúan magánemberi minőségükben (amire azóta is szerfelett kényesek) levelet intéztek a „CBA-dolgozók összetartó nagycsaládjához”, ami valószínűleg egy különlegesen hamis szókép lehet, hisz’ valójában a kereskedelmi lánc boltvezetőinek ment a leirat. Nevezett magánemberekről pedig mindenki, így feltehetően a CBA nagycsaládjának tagjai, a fater, a mutter, a sok kisonoka, a tánti és a nagybratyó, mindközönségesen tehát a dolgozók is pontosan tudják, hogy kik. Az egyik a CBA felügyelőbizottságának elnöke (alig mellesleg a goj motorosoké is, igaz, azoknak csak tiszteletbeli, hangozzék ez mégoly eufemisztikusan is), a másik meg a CBA igazgatóságának elnöke (aki feltehetően nem tud motorozni).

Nos, ez a két CBA-s ügyekben tökéletesen magánember azzal a kéréssel fordult a mondott nagycsaládhoz, hogy szerencsés lenne talán az ünnep alkalmából felvonulniuk egy kicsit a békemenettel, mert csak így lehet valamit tenni a liberális hazaárulókkal szemben, s a mélyen tisztelt és hőn szeretett miniszterelnökünk védelmében. Oszt jónapot! A levelet a Népszava felplankolta, s e sorok apropója épp az lenne, hogy nevezettek megmagyarázták a Népszavának, hogy ők tényleg magánemberek, hiszen a levélre nem írták oda a CBA nagy családjában viselt sarzsijukat. Nos, elég ütődött egy család az, ahol még a családfőt sem ismerik, legyen belőle – mint itt – akár kettő is. Ha pedig a családfőket sem ismerik, a házibarátról pláne dunsztjuk sincs, mégis menni kellett nekik megvédeni őt huszonharmadikán. Az ilyen magyarázatokban persze az a jó, hogy nem kell rájuk sok szót vesztegetni, mert oly messziről bűzlenek, hogy semmi szükség melléjük megfejtést is adni.

Sokkal érdekesebb a levél tónusa, az a hang, amin ez a két állami kitüntetésekkel sűrűn dekorált derék magánember megszólítja az ő nagycsaládját. Az már valami, méghozzá olyasvalami, amiért vigyázni kell ezzel a május elsejézéssel.

Próbáljuk meg ugyanis elképzelni egy szocialista nagyvállalat vezetőjének levelét dolgozóihoz május 1. tárgyában. „Október 23-án az 56-os forradalom hőseire és mártírjaira emlékezünk” – így a magánemberek. Ez sima ügy: „Május 1. a munkásosztály legnagyobb ünnepe.” Tovább: „Mindezen ünnep ugyanakkor jó alkalmat ad arra is, hogy nemzeti kormányunk iránt érzett szimpátiánkat is kifejezzük.” Tiszta sor, a „nemzetit” kell kicserélni szocialistára, s mehet is. De már a harmadik mondatnál megáll az ütő.

„Fontos a megerősítés, az összetartás, hiszen csak összefogva tudunk gátat szabni és kategorikusan elutasítani a posztkommunista, liberális gazemberek mesterkedését, akik lépten-nyomon elárulják hazánkat, külföldi multiérdekeket szolgálnak ki, mindezt úgy, hogy a magyar emberek boldogulását, fejlődését is beáldozzák.” Tovább már nem is érdekes, ugyan még a meleg szarig benyalnak párszor Orbán Viktornak, de hát az ilyesmi magánembereknél természetes.

Viszont mondja már meg valaki, hogy a Rákosi-kort vagy az 56-os megtorlás korai szakaszát leszámítva merészelt-e így beszélni honfitársairól ebben az országban egy vállalatvezető, aki valami koszos felvonulásra igyekezett megnyerni a beosztottait. Nos, aligha.

S mindez nem azért van, s nem azért ilyen, mert Orbán Viktor szellemi, gazdasági hátországa csupa retardált gazemberből állna, hanem azért, mert ez az úzus. Ez megy kormányoldalon, nyakló nélkül. Legközelebb már nem csak a CBA dolgozói gondolják meg, hogy tán mégis jó lesz kimenni arra a békemenetre. Ez Orbán Viktor politikai stratégiája. A Fidesz újabb három esztendeje alatt többször mondták ki a hazaáruló szót, mint összesen a magyar történelemben, állami vezetők éppúgy, mint a lakájaik. S nem minden esetben csupán igazodásból, félelemből, volt, amikor láthatóan jól is esett nekik.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.