Családias hangulatban – A CBA-levélről

  • narancsblog
  • 2013. november 12.

Narancsblog

No, csak óvatosan azzal a felhördüléssel! Még hogy „Itt van május elseje!”. Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy az lenne itt. Meglehet, valami más ez, valami rosszabb. Nem sokkal rosszabb, csak egy kicsit aljasabb, csak egy kicsit nagyobb benne a hazugság. S nem fogják elhinni, a szándék, amiben fogant, még gonoszabb is.

Október 23-a alkalmából Lázár Vilmos és Baldauf László (címoldali képünkön), mindketten szigorúan magánemberi minőségükben (amire azóta is szerfelett kényesek) levelet intéztek a „CBA-dolgozók összetartó nagycsaládjához”, ami valószínűleg egy különlegesen hamis szókép lehet, hisz’ valójában a kereskedelmi lánc boltvezetőinek ment a leirat. Nevezett magánemberekről pedig mindenki, így feltehetően a CBA nagycsaládjának tagjai, a fater, a mutter, a sok kisonoka, a tánti és a nagybratyó, mindközönségesen tehát a dolgozók is pontosan tudják, hogy kik. Az egyik a CBA felügyelőbizottságának elnöke (alig mellesleg a goj motorosoké is, igaz, azoknak csak tiszteletbeli, hangozzék ez mégoly eufemisztikusan is), a másik meg a CBA igazgatóságának elnöke (aki feltehetően nem tud motorozni).

Nos, ez a két CBA-s ügyekben tökéletesen magánember azzal a kéréssel fordult a mondott nagycsaládhoz, hogy szerencsés lenne talán az ünnep alkalmából felvonulniuk egy kicsit a békemenettel, mert csak így lehet valamit tenni a liberális hazaárulókkal szemben, s a mélyen tisztelt és hőn szeretett miniszterelnökünk védelmében. Oszt jónapot! A levelet a Népszava felplankolta, s e sorok apropója épp az lenne, hogy nevezettek megmagyarázták a Népszavának, hogy ők tényleg magánemberek, hiszen a levélre nem írták oda a CBA nagy családjában viselt sarzsijukat. Nos, elég ütődött egy család az, ahol még a családfőt sem ismerik, legyen belőle – mint itt – akár kettő is. Ha pedig a családfőket sem ismerik, a házibarátról pláne dunsztjuk sincs, mégis menni kellett nekik megvédeni őt huszonharmadikán. Az ilyen magyarázatokban persze az a jó, hogy nem kell rájuk sok szót vesztegetni, mert oly messziről bűzlenek, hogy semmi szükség melléjük megfejtést is adni.

Sokkal érdekesebb a levél tónusa, az a hang, amin ez a két állami kitüntetésekkel sűrűn dekorált derék magánember megszólítja az ő nagycsaládját. Az már valami, méghozzá olyasvalami, amiért vigyázni kell ezzel a május elsejézéssel.

Próbáljuk meg ugyanis elképzelni egy szocialista nagyvállalat vezetőjének levelét dolgozóihoz május 1. tárgyában. „Október 23-án az 56-os forradalom hőseire és mártírjaira emlékezünk” – így a magánemberek. Ez sima ügy: „Május 1. a munkásosztály legnagyobb ünnepe.” Tovább: „Mindezen ünnep ugyanakkor jó alkalmat ad arra is, hogy nemzeti kormányunk iránt érzett szimpátiánkat is kifejezzük.” Tiszta sor, a „nemzetit” kell kicserélni szocialistára, s mehet is. De már a harmadik mondatnál megáll az ütő.

„Fontos a megerősítés, az összetartás, hiszen csak összefogva tudunk gátat szabni és kategorikusan elutasítani a posztkommunista, liberális gazemberek mesterkedését, akik lépten-nyomon elárulják hazánkat, külföldi multiérdekeket szolgálnak ki, mindezt úgy, hogy a magyar emberek boldogulását, fejlődését is beáldozzák.” Tovább már nem is érdekes, ugyan még a meleg szarig benyalnak párszor Orbán Viktornak, de hát az ilyesmi magánembereknél természetes.

Viszont mondja már meg valaki, hogy a Rákosi-kort vagy az 56-os megtorlás korai szakaszát leszámítva merészelt-e így beszélni honfitársairól ebben az országban egy vállalatvezető, aki valami koszos felvonulásra igyekezett megnyerni a beosztottait. Nos, aligha.

S mindez nem azért van, s nem azért ilyen, mert Orbán Viktor szellemi, gazdasági hátországa csupa retardált gazemberből állna, hanem azért, mert ez az úzus. Ez megy kormányoldalon, nyakló nélkül. Legközelebb már nem csak a CBA dolgozói gondolják meg, hogy tán mégis jó lesz kimenni arra a békemenetre. Ez Orbán Viktor politikai stratégiája. A Fidesz újabb három esztendeje alatt többször mondták ki a hazaáruló szót, mint összesen a magyar történelemben, állami vezetők éppúgy, mint a lakájaik. S nem minden esetben csupán igazodásból, félelemből, volt, amikor láthatóan jól is esett nekik.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.