Családias hangulatban – A CBA-levélről

  • narancsblog
  • 2013. november 12.

Narancsblog

No, csak óvatosan azzal a felhördüléssel! Még hogy „Itt van május elseje!”. Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy az lenne itt. Meglehet, valami más ez, valami rosszabb. Nem sokkal rosszabb, csak egy kicsit aljasabb, csak egy kicsit nagyobb benne a hazugság. S nem fogják elhinni, a szándék, amiben fogant, még gonoszabb is.

Október 23-a alkalmából Lázár Vilmos és Baldauf László (címoldali képünkön), mindketten szigorúan magánemberi minőségükben (amire azóta is szerfelett kényesek) levelet intéztek a „CBA-dolgozók összetartó nagycsaládjához”, ami valószínűleg egy különlegesen hamis szókép lehet, hisz’ valójában a kereskedelmi lánc boltvezetőinek ment a leirat. Nevezett magánemberekről pedig mindenki, így feltehetően a CBA nagycsaládjának tagjai, a fater, a mutter, a sok kisonoka, a tánti és a nagybratyó, mindközönségesen tehát a dolgozók is pontosan tudják, hogy kik. Az egyik a CBA felügyelőbizottságának elnöke (alig mellesleg a goj motorosoké is, igaz, azoknak csak tiszteletbeli, hangozzék ez mégoly eufemisztikusan is), a másik meg a CBA igazgatóságának elnöke (aki feltehetően nem tud motorozni).

Nos, ez a két CBA-s ügyekben tökéletesen magánember azzal a kéréssel fordult a mondott nagycsaládhoz, hogy szerencsés lenne talán az ünnep alkalmából felvonulniuk egy kicsit a békemenettel, mert csak így lehet valamit tenni a liberális hazaárulókkal szemben, s a mélyen tisztelt és hőn szeretett miniszterelnökünk védelmében. Oszt jónapot! A levelet a Népszava felplankolta, s e sorok apropója épp az lenne, hogy nevezettek megmagyarázták a Népszavának, hogy ők tényleg magánemberek, hiszen a levélre nem írták oda a CBA nagy családjában viselt sarzsijukat. Nos, elég ütődött egy család az, ahol még a családfőt sem ismerik, legyen belőle – mint itt – akár kettő is. Ha pedig a családfőket sem ismerik, a házibarátról pláne dunsztjuk sincs, mégis menni kellett nekik megvédeni őt huszonharmadikán. Az ilyen magyarázatokban persze az a jó, hogy nem kell rájuk sok szót vesztegetni, mert oly messziről bűzlenek, hogy semmi szükség melléjük megfejtést is adni.

Sokkal érdekesebb a levél tónusa, az a hang, amin ez a két állami kitüntetésekkel sűrűn dekorált derék magánember megszólítja az ő nagycsaládját. Az már valami, méghozzá olyasvalami, amiért vigyázni kell ezzel a május elsejézéssel.

Próbáljuk meg ugyanis elképzelni egy szocialista nagyvállalat vezetőjének levelét dolgozóihoz május 1. tárgyában. „Október 23-án az 56-os forradalom hőseire és mártírjaira emlékezünk” – így a magánemberek. Ez sima ügy: „Május 1. a munkásosztály legnagyobb ünnepe.” Tovább: „Mindezen ünnep ugyanakkor jó alkalmat ad arra is, hogy nemzeti kormányunk iránt érzett szimpátiánkat is kifejezzük.” Tiszta sor, a „nemzetit” kell kicserélni szocialistára, s mehet is. De már a harmadik mondatnál megáll az ütő.

„Fontos a megerősítés, az összetartás, hiszen csak összefogva tudunk gátat szabni és kategorikusan elutasítani a posztkommunista, liberális gazemberek mesterkedését, akik lépten-nyomon elárulják hazánkat, külföldi multiérdekeket szolgálnak ki, mindezt úgy, hogy a magyar emberek boldogulását, fejlődését is beáldozzák.” Tovább már nem is érdekes, ugyan még a meleg szarig benyalnak párszor Orbán Viktornak, de hát az ilyesmi magánembereknél természetes.

Viszont mondja már meg valaki, hogy a Rákosi-kort vagy az 56-os megtorlás korai szakaszát leszámítva merészelt-e így beszélni honfitársairól ebben az országban egy vállalatvezető, aki valami koszos felvonulásra igyekezett megnyerni a beosztottait. Nos, aligha.

S mindez nem azért van, s nem azért ilyen, mert Orbán Viktor szellemi, gazdasági hátországa csupa retardált gazemberből állna, hanem azért, mert ez az úzus. Ez megy kormányoldalon, nyakló nélkül. Legközelebb már nem csak a CBA dolgozói gondolják meg, hogy tán mégis jó lesz kimenni arra a békemenetre. Ez Orbán Viktor politikai stratégiája. A Fidesz újabb három esztendeje alatt többször mondták ki a hazaáruló szót, mint összesen a magyar történelemben, állami vezetők éppúgy, mint a lakájaik. S nem minden esetben csupán igazodásból, félelemből, volt, amikor láthatóan jól is esett nekik.

Figyelmébe ajánljuk

Mint a moziban

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Talaj

Thomas érzékeny kisfiú, nem kamaszodik még, mint az első szőrszálak megjelenésére türelmetlenül várakozó bátyjai. Velük nem akar játszani, inkább az udvaron egy ki tudja, eredetileg milyen célt szolgáló ládában keres menedéket, s annak résein át figyeli a felnőtteket, szülei élénk társasági életét, vagy kedvenc képregényét lapozgatván a szintén még gyerek (bár történetesen lány) főszereplő helyébe képzeli magát, és sötét ügyekben mesterkedő bűnözőkkel küzd meg.

Felszentelt anyagpazarlás

Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.

Törvénytelen gyermekek

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.

Átverés, csalás, plágium

Az utazó kiállítást először 2020-ban Brüsszelben, az Európai Történelem Házában rendezték meg; a magyarországi az anyag harmadik, aktualizált állomása. Az eredetileg Fake or Real címen bemutatott kiállítás arra vállalkozik, hogy „féligazságok és puszta kitalációk útvesztőjében” megmutassa, feltárja a tényeket, az igazságot, amihez „követni kell a fonalat a labirintus közepéig”. A kiállítás installálása is követi a labirintuseffektust, de logikusan és érthetően.

Kire ütött ez a gyerek?

Az 1907-ben született dráma eredetiben a The Playboy of the Western World címet viseli. A magyar fordításokhoz több címváltozat is született: Ungvári Tamás A nyugati világ bajnokának, Nádasdy Ádám A Nyugat hősének fordította, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig Hamvai Kornél átültetésében A Nyugat császáraként játsszák.

2 forint

„Újabb energiaválság felé robog Európa, ebből kellene Magyarországnak kimaradni, ami nem könnyű, hiszen ami most a magyar benzinkutakon történik, az már felháborító, sőt talán vérlázító is” – e szavakkal indította Orbán Viktor a beígért repülőrajtot indiai kiruccanása után. Hazatérve ugyanis a miniszterelnök szembesült egynémely adatsorral, meg leginkább azzal, hogy, a legendás Danajka néni szavaival élve, „drágulnak az árak”. Az üzemanyagé is.

Kiárusítás

Lassan másfél éve szivárgott ki, hogy az állam egy olyan arab befektetőnek, Mohamed Alabbarnak adná Budapest legértékesebb egybefüggő belterületét, a Rákosrendezőt, aki mindenféle felhőkarcolót képzel oda, egyebek mellett a Hősök tere látképébe belerondítót is.

24 óra

„Megállapodást kellene kötnie. Szerintem tönkreteszi Oroszországot azzal, ha nem köt megállapodást – mondotta Trump elnök a beiktatása utáni órákban Vlagyimir Putyinról, majd hozzátette azt is, hogy „szerintem Oroszország nagy bajba kerül”. Trump azt is elárulta, hogy telefonbeszélgetést tervez az orosz elnökkel, de még nem tudja, mikor. Nemrég azt is megjegyezte, hogy Oroszország egymillió embert veszített az Ukrajna ellen indított háborújában. (Ez a szám az orosz áldozatok felső becslése.)

A Menhir

Bár soha nem jutott a hatalom közelébe, mérgező jelenlétével így is át tudta hangolni a francia közgondolkodást. Több mint fél évszázadig volt elmaradhatatlan szereplője a politikai életnek. Újrafazonírozott pártját lánya, Marine Le Pen, eszmei hagyatékát az alt-right francia letéteményese, Éric Zemmour viszi tovább.

Nehogy elrabolják

Huszonéves nőként lett vizsgáló a magyar rendőrségen, és idővel kivívta férfi kollégái megbecsülését. Már vezetői beosztásban dolgozott, amikor az ORFK-hoz hívták; azt hitte, szakmai teljesítményére figyeltek fel – tévedett. Patócs Ilona A nyomozó című könyve nem regény, hanem egy karrier és egy csalódás dokumentuma.