Feltételeznénk, hogy nincs olyan emberi nézőpont, ahonnan jólesik azt figyelni, hogy lengén öltözött kamaszokat fújnak pofán könnygázzal testpáncélt és rohamsisakot viselő erőszakik a kellemes májusi délutánban. Nagyobbat nem is tévedhetnénk. Ha még csak egyszeri alkalom lett volna, mondhatnák az erre hivatott vezetők, hogy túlkapásról, ideggyenge kollégák magánakciójáról, a vidékről felvezényelt rendvédelmisek lámpalázáról volt szó, de hát nem is egyszeri alkalom ez immár, és a vezetők sem iparkodnak elnézést kérni. Sőt, egyenesen azt állítják, ha jól értjük, hogy valós fizikai fenyegetést jelentettek a felindult tinédzserek (vö. rendőrök elleni erőszak miatt nyomoz az ügyészség), habár még az előző alkalom igazolására sem sikerült bemutatni azt a videót, mely bizonyítaná, hogy elhangzott figyelmeztetés a befújás előtt. Vagy elhangzott, vagy nem, kit érdekel – vélekedik a belügy ezek szerint.
Tegyük fel, hogy mindenki volt fiatal. Nem is az, hogy el tudja képzelni mindenki, hogy az ő gyereke van ott, mert ebben tényleg semmi okunk bízni. De legalább a saját ifjúságuk emléke felsejlhet a legrendpártibb fejekben is, remélhetnénk. Nem sejlik, és talán tényleg nem is volt mindenki fiatal. Vagy nem úgy. Vannak, akik eleve bepállott öreg házmesternek születtek, őket is meg kell érteni valahol. Itt van mondjuk a jobboldal egyik (messze nem egyetlen) Porsche-fetisiszta megmondóembere, aki félreértésből egy darabig prózaírónak tettette magát, igaz, nem túl hitelesen, mindenesetre egy-két kiadóval vagy irodalmi lappal ezt el tudta hitetni ideig-óráig. Aztán elpanaszolta, hogy az irodalmi partykon vele senki nem beszélget, ám ebből nem a megfelelő következtetést vonta le (tudniillik, hogy azért, mert seggfej), hanem rögtön politikai kirekesztettséget vizionált haloványan pislákoló írásművészeti produkciója köré. Annyira ki lett rekesztve, hogy azóta is erre hivatkozva gyűjti be magának a megafonos borravalót.
Ja igen, a nevét elfelejtettük mondani, Kötter Tamásról van szó, akinek arcizma sem rezdült a könnygázfelhők láttán, rögtön nyakon ragadta a probléma lényegét: „A tegnapi nem volt más, mint néhány külföldről fizetett hülyegyerek hőbörgése.” Ha még legalább valami újat talált volna ki, de ez így mindenképpen siralmas, a Megafon-szerkesztők helyében nem adnánk meg neki a bónuszt ezért. Bár a folytatásban azért odateszi magát: „Ezzel szemben 2006-ban egy nemzet kelt fel a hazug, kommunista hatalom ellen, amire Gyurcsányék szemkilövetéssel, kardlapozással és lovasrohammal válaszoltak.” Ez sem túl eredeti, de ha már fullban nyomja a kretént, legalább a buksiját vakarja meg valaki.
Mindezt csak azért idézzük, hogy világos legyen, mi a felállás: arcba fújt srácok és lányok az egyik oldalon, Porschéjából integető bértollnok a másikon.
Ez az a kép, amit érdemes megjegyezni. Akármi is lesz a tiltakozáshullám vége, akármeddig is áll a nemzeti kordon a NER Disney Worldjévé silányított Várban: amit tegnap meg azelőtt láttunk ott, azt már nem tudjuk nem látni ezután. Hogy ettől okosabbak leszünk-e, bátrabbak, elkeseredettebbek vagy pusztán csak még beszaribbak, az majd elválik, mert el kell válnia, de egyetlen dolgot tényleg nem tehetünk meg immár, nem mondhatjuk azt, hogy nem voltunk a szemtanúk között.
Hiába jön ugyanis Kötter vagy valamelyik rendszerbeli klónja (clownja), a képek nem nagyon tudnak hazudni. Az biztosan nem derülhet ki, hogy mégsem gyerekek voltak, akiket arcbafújtak a jó kaposvári vagy honnan is szalasztott zsaruk.
Gyereknek öltözött nyugatnémet antifák? Kisnövésű belga kommunisták? Magyar hangalámondással dolgozó (lásd: „Viktor fasza nagyon kicsi, gumibottal megnöveli”) talján marxisták?
Nagyon-nagyon hülyének, de ráadásul még szívtelennek is kell lenni, hogy az ilyesmibe rendesen beleálljon az ember. Látjuk, szívtelenek és hülyék beleállnak, de ez már az ő gondjuk legyen innentől kezdve. A miénk meg az, hogy fogjuk már fel végre, miben élünk, és ennek megfelelően hozzuk meg a döntéseinket. Legelőször is azt, hogy belenézünk az előszobatükörbe, és végiggondoljuk, mi mit tehetünk azért, hogy a szanaszét könnygázozott kamaszaink ne érezzék olyan végtelenül kilátástalannak a közeli s távoli jövőjüket. Ha van pedagógiai értéke a rendőrök értelmetlen durvulásának, akkor az elsősorban miránk vonatkozik, nekünk kell belőle tanulnunk.
