Haragban a világgal: Orbán ellenséggyára csúcsra jár

  • narancs.hu
  • 2015. szeptember 20.

Narancsblog

Az utóbbi hetekben-hónapokban megtanulhattuk, hogy az Orbán-doktrína működtetéséhez nem elegendőek a belső ellenségek és a fantomok, nagy szükség van az utálkozó, undorodó szomszédságra is.

Ma arra ébredtünk, hogy a magyar külügyek – az Orbán körüli csipcsupabb ügyek felelőséből előléptetett – vezetője a román nagykövetet rendelte be. Nagyüzem, a svéd és a francia nagykövet nyilván még haza sem ért a miniszteri berendelésből, a Horvátországnak átadott demarson még meg sem száradt a tinta, s jó okkal feltételezzük azt is, hogy bár még nem húzták el a levesnótát, de Szijjártó ma is kimondta már százszor a „szánalmas” szót pár közeli országnak vagy állami vezetőnek címezve.
Szijjártó igyekvő ember, s lám, fejlődőképes is, hisz ez a mai, románok elleni kirohanás, hogy is mondjuk csak… nos, különösen aljasra sikeredett. Figyeljük csak a szavait: „Több szerénységet várnánk el a bűnvádi eljárás alatt álló román miniszterelnök külügyminiszterétől.” Világos beszéd, most szóljon az, aki nem úgy fejti meg, hogy „te, kis barátom, egy bűnöző csicskája vagy, tudjad a helyedet”, de ez csak a hangnemről és a szakmai felkészültségről árulkodó megjegyzés. A totális elborultság, az elmúlt cca. 150-200 év történelmének abszolút meg nem értése, nagy jóindulattal teljes félreértése a következő mondatból jön át igazán: „Mi egy több mint ezeréves állam vagyunk, amely történelme során többször kellett, hogy megvédje nemcsak magát, hanem Európát is. Ez most is így lesz, ha tetszik a román külügyminiszternek, ha nem.”

Szijjártó ma Berlinben járt

 

Fotó: MTI

 


Oh, baszod alássan, te meg egy egyéves külügyminiszter vagy, egy pár éves házzal. De azért a fordításról se feledkezzünk meg: ide figyuzz, bocskoros oláh, megéred azt még, hogy visszavesszük Erdélyt. Nos, ennyit a magyar diplomácia nyelvéről.

Viszont ne higgye senki azt, hogy az ellenségnek címzett üzenet nem mond semmit a barátnak. Az utóbbi napokban szerfelett jóba lettünk például Szlovákiával, nemhogy Ficóval, de még az ultra-szélsőjobboldali népcsoportjaink is rákaptak az összejárásra. Pedig az ezerévezős duma nekik is szól; mert Szijjártó ezzel az egész térségnek kijelölte a helyét körülöttünk a kutyaólban.

Kell-e mondani, hogy ez a fajta szomszédságpolitika mennyire talál nyitott fülekre? Nagyon. Első hallásra megérti mindenki, s mert szerfelett kényelmes pozíció, hiszen tényleg roppant olcsón lehet árusítani minden belföldi piacon, bele is áll mindenki. A horvát miniszterelnök eljön a határra, s belekacag a világsajtó szemébe, azt mondva, hogy a magyarok meg akartak szívatni, de mi szívatjuk őket azóta folyamatosan, hogy az osztrák kancellár keresetlen szavait már ne is idézzük. De a többit sem.

Tudható, tudja is mindenki, hogy miért csinálja ezt Orbán (persze, majd Szijjártó!); azért, mert egy feszt harcban álló országnak vezetőre van szüksége, az meg egyes-egyedül ő e sokat szenvedett hazában. Ez pedig egyfelől ugye marhaság, másfelől nagyobb bajt hoz ránk, mint elsőre gondolnánk. S nem is azért, mert aligha jöhetünk ki jól az összes csörtéből, sőt jószerivel egyikből sem. Hanem ezért szörnyű ez az egész: Szijjártó azt mondja, hogy „Bogdan Aurescunak semmi alapja sincsen arra, hogy sértegesse Magyarországot, a magyar embereket”. Erről van itt nagyban szó.
Ide vezet az, ha valakik folyton a nemzettel azonosítják magukat: tehát nem Bogdan Aurescu utálja Szijjáró Pétert vagy Ponta Orbánt, hanem a „román emberek” a „magyar embereket”, a „horvát emberek” a „magyar embereket”, az „osztrák emberek” satöbbi, momentán felsorolhatjuk majd’ az egész kontinens lakosságát.

Magyarországnak egy negyedszázada történelmi lehetősége adódott megbékélni a szomszédaival, ha tetszik, idióták, begyógyítani Trianon sebeit. Ilyenformán lehetősége adódott a jó életre. Rövid ideig úgy tűnt, hogy a maga kétarcú módján él is vele. Orbánék viszont kihajították a sárba, s most röhögve ugrálnak rajta, miközben tele szájjal üvöltik, hogy szánalmas, szánalmas, szánalmas… Pedig nem szánnak ezek senkit.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.