Nagyot alakított ma Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, amikor a Magyar Királyi I. huszárhadosztály emlékművét koszorúzta meg Vérteskozmán, és persze sort kerített egy jó kis komcsizásra, migránsozásra – civilezni alighanem elfelejtett, vagy csak nem figyeltünk rendesen.
Mert ma már ott tartunk, hogy szemünk se rebben, ha egy tök felesleges, végeredményben a nácik oldalán végrehajtott haditett emlékművet kap, s az ott felbukkanó szónokok úgy beszélnek róla, mint a hazaszeretet csimborasszójáról. Az I. huszárhadosztálynak például azért emeltek emlékművet, mert „1945 januárjától mint az egyetlen magyar lovas seregtest több mint két hónapig tartotta állásait a túlerőben lévő ellenséges csapatokkal szemben. A
4700 fős, 9 zászlóaljnyi erőt és 9 tábori tüzérüteget
számláló hadosztály ellenállásának a szovjet Vörös Hadsereg 1945. március 18-i nagyobb támadása vetett véget”.
Nos, ennek
a teljesen értelmetlen, kizárólag halált hozó akciónak
az emlékétől gerjedt be Harrach. S ezt mondta: „Azok a fiatal huszárok, akik itt adták az életüket, azért haltak meg, mert élt bennük az eskühöz való hűség és a hazaszeretet”, ami így elsőre tényleg roppant patetikus meg minden, de azért csak el kellene gondolkodni néhány dolgon.
| ||
Főleg azon, hogy 1945 januárjában még a legfafejűbb szabálykövető katonának is be kellett (volna) látnia, hogy az a bizonyos hűségeskü, amit egykor Magyarország védelmére tett, már nem Magyarországra,
hanem a nyilas kormányra, illetve az országot megszálló nácikra vonatkozik,
s neki mint magyar katonának kizárólag a nyilas kormány meg a nácik kedvéért kell ontania vérét.
Harrach Péternek láthatóan nincsenek ilyen dilemmái. Szerinte ez a vértesi vágóhíd volt a hősiesség és hazaszeretet netovábbja, ez a követendő példa, ezt kell ma is mindenkinek megtanulni, hiszen „aki szereti a hazáját ma, az Európa, az európai béke érdekében megvédi határait és biztosítani igyekszik az ország szuverenitásának maradékát”.
Tulajdonképpen
már az is tiszta téboly,
hogy valaki a mai helyzetet az 1945. januárihoz méri, csakhogy a téboly nem Harrach saját fejéből pattant ki, hanem pártutasításra jött neki. Mert mire futott ki végül a frakcióvezető mondókája? Természetesen a komcsikra.
Ahogy mondta: „Sokan elképednek azon, hogy egy-egy baloldali magyar európai parlamenti képviselő hogyan vélekedik a saját hazájáról. Nemcsak hazaszeretet nincs bennük, sok esetben a saját hazájukat gyalázzák.”
Nem úgy, mint 1945 januárjának hősei.
