„Vidnyánszky Attilát pályázata és a személyes meghallgatás alapján mindegyik bizottsági tag javasolta a Nemzeti Színház vezérigazgatói állásának betöltésére, Alföldi Róbert pályázatát 1 támogató szavazat mellett 4 tartózkodás és 4 nem szavazattal nem támogatottnak minősítette. (A szabályok megengedik, hogy egy bizottsági tag akár az összes jelöltre igennel vagy nemmel szavazzon.)” – áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának december 17-i közleményében. „Vidnyánszky Attila pályázata és személyes meghallgatása alapján mindegyik bizottsági tag javasolta őt a Nemzeti Színház élére” – mondotta még aznap sajtótájékoztatóján Balog Zoltán tárcavezető.
E két állításból az következik, hogy még az az egy szem bizottsági tag, aki Alföldit támogatta, az is voksolt Vidnyánszkyra. Ez már az első közlés idején is annyira abszurdnak hangzott, hogy nehéz volt feldolgozni – mire gondolhatott az illető a minisztérium interpretációjában? Hogy majd ketten vezessék a Nemzeti Színházat?
Ugyanakkor nem volt nehéz kisakkozni, ki is lehetett a bizottság egyetlen Alföldit támogató tagja. Ki mert szembemenni egy döntéssel, amit hosszú ideje tudott előre mindenki, legfőként maguk az érintettek. A jelenlegi Nemzeti Színház dolgozóit képviselő Törőcsik Mari.
„Abból, amit Balog Zoltán mondott, arra lehet következtetni, hogy én, akit a Nemzeti Színház delegált a szakértői testületbe, Vidnyánszky Attilát és Alföldi Róbertet is támogattam, de ez nem felel meg a valóságnak. A társulat felháborodott ezen a híren, én pedig egyszerűen tönkrementem ebbe” – reagált a művésznő a szinhaz.hu-nak.
Valaki tehát itt nem mond igazat. Amire Balog minisztériuma egy titoktartási nyilatkozat mögé bújva – amit a bizottság összes tagjával aláírattak – vágott vissza, miszerint jegyzőkönyv készült, abban benne van minden feketén-fehéren…
Valaki tehát hazudik itt. Mégpedig Balog Zoltán – amin különösebben még nem is csodálkoznánk. Sőt még jegyzetírásra se nagyon csábulnánk egy ilyen hír hallatán: Balog Zoltán hazudott. Ja, odakint latyakos, téli idő van így december közepe táján.
Csakhogy e hazugság egyfelől különösen aljas indokból esett, másfelől híven szemlélteti, hogy mit is tartanak Balogék portáján a nemzetről.
Balog ugyanis semmi másért nem hazudott, csupán azért, hogy így diszkreditálja a bizottság egyetlen egyenes tagját, akit sem megvásárolniuk, sem megfélemlíteniük nem sikerült, hogy statisztáljon a pitlák kis bolhacirkuszukhoz, amelyben a lakájuknak tolják oda a magyar kultúra egyik kulcspozícióját. Ha nem sikerült kollaborációra bírni, akkor legalább kenjük rá, hogy kollaboráns, azzal is el lesznek foglalva egy kicsit a népek, ahelyett, hogy a döntés eredendő gyalázatán merengenének vagy háborognának.
Törőcsik Mari a nemzet vitathatatlanul első színésze, tekintélye megingathatatlan, művészi nagyságát – politikai pártállástól függetlenül – az egész ország elismeri. Törőcsik Marit szeretik az emberek. Törőcsik Mari a Nemzet Színésze a dolgok hivatalos állása szerint is.
Erre jön Balog, és beletörli a lábát. Bele egy nemzeti kincsbe (ilyeneket ők szoktak mondani). Beletörli csak azért, hogy a szart, amit ők pottyantottak a magyar kultúra kellős közepébe, szétkenje. Hogy legyen mindenki mocskos, ne csak ők. Legyen mindenki mocskos, ha annyira nem is lehet, mint ők, de valamennyire biztosan legyen az, mert akkor már benne sem fognak bízni. Mert ha kicsit mocskos mindenki, akkor senki nem fog bízni senkiben – s akkor jön el igazán a balogok és az orbánok ideje, az aratás. Az aljas, hazug emberek tora.
Nagy szerencséje ennek az országnak, hogy Törőcsik Marinak helyén van a szíve – az ilyen emberek jelentik ma a reményt.
