Van Magyarországon egy párt, úgy hívják Párbeszéd. Régebben Párbeszéd Magyarországért volt a neve; az LMP szakadásából jött létre, amikor Karácsony Gergely, Jávor Benedek és még néhányan úgy látták, hogy a Lehet Más A Politika szövetségi politikája indirekt módon az Orbán-kormány érdekeit szolgálja. A intézményi narratíva szerint mentek, akik haverkodtak volna a komcsikkal, maradtak, akik meg a „saját útjukat” akarták járni – éppenséggel e saját út ténylegesen saját voltának értelmezése körül támadtak a nézeteltérések. Hogy végül mennyire igaznak bizonyult a szándékok ilyen csoportosítása, arra a napnál is világosabb bizonyíték, hogy az idei választásokon Párbeszéd az MSZP-vel pártszövetséget alakítva jutatta be három képviselőjét a törvényhozásba.
Három képviselő azonban édeskevés a magyar parlamentben a frakcióalapításhoz. Öt kell. E szempontból isteni szerencsének bizonyult, hogy az MSZP egy másik szatelitát is behurcolt magával a parlamentbe.
Ne szépítsük: egy nettó kamupártot, a Liberálisokat.
E kizárólag Fodor Gábor politikai fennmaradása érdekében létrehozott szervezet már második alkalommal teljesíti be küldetését parlamenti választásokon több-kevesebb sikerrel. Kicsit elnagyolva többnek nevezhetjük, hogy négy éve magát Fodor Gábort sikerült besimlizniük az országházba, kevesebbnek meg tán azt, hogy most ez már nem jött össze, viszont bekerült a jó Bősz Anett, aki alig letevén hivatali esküjét, máris többet csinált, mint Fodor Gábor az utolsó mandátuma idején (korábban azért ő sem volt rest).
Bősz ugyanis előbb belelépett a Párbeszéd reménybeli ötfős frakciójába, majd még ugyanazzal a levegővel ki is lépett belőle – mely gesztusával ki is csinálta azt. Már ha egyáltalán volt mit kicsinálni rajta, hiszen nem csak ő volt az egyetlen ejtőernyős, volt még nála cifrább is, a szocialista párttagságát gond nélkül megtartó Burány Sándor. (Nyilván gyufahúzással döntötték el, hogy ki ül be a párbeszédesek közé. Ő amint teheti, visszaül a szoci frakcióba,)
De innen azért érdekes lesz a dolognak legalább az a része, hogy ki kivel is van igazán.
Az MSZP 60 millióval kisegíti a Liberálisokat, hozta saját elnöki hatáskörében a döntést Molnár Gyula, az MSZP elnök
| ||
.jpg "Molnár Gyula és Bősz Anett és Szijjártó Péter")
Ki működtet Magyarországon – majdnem azt mondtuk, stratégiai, alkalmasint hatalomtechnológiai megfontolásokból – kamupártokat? Kire mondják az MSZP-ben, hogy a Fidesz megvette kilóra? Kire mondják ugyanezt a Liberálisoknál? Ki fölött van egy marha nagy kard, egy fenét a Damoklészé, mi maradt itt Damoklésznek? Pláne a tizenegyedik kerületben. De szerencsére ezek mind, mind híresztelések, pletykák.
Nem, nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy a Fidesznek terhes lett volna még egy folyamatosan pampogó, törvényerővel kistafírozott, ilyenformán néminemű önépítésre is képes frakció, ezért megtették a szükséges lépéseket, s leszóltak alacsonyabb rendfokozatú eltartottjaiknak, hogy ennek azonnal vessetek véget, ha túl akarjátok élni a nyarat. Ilyen biztosan nincs, ez lehetetlen.
De ha nem ez történt, akkor az van, hogy a bevallottan antidemokratikusan vezetett Magyarország demokratikus ellenzékének egy igen jelentős csoportozata széllelbélelt idiótákból és politikai szédelgőkből áll. A vicc az, hogy az, hogy e röhejesen pitiáner eset látszólagos fő áldozatának, a Párbeszédnek pontosan tudnia kellett, hogy csupa ilyesmire kell számítania, ha belemegy az MSZP-vel kötött paktumba. De még így is megérte. Van három helyük, s még egy frakció is kinézett pár percig. Egyedül elértek volna ennyit? Nem.
Ilyenformán nyilvánvaló, nem is ők itt az igazi kárvallottak. Hanem az ország. Megint. Nem azért mert oly nagy kár éri a Párbeszéd frakciójának hiányával. De a magyar parlamentarizmusba vetett hit már aligha bír el sok sérülést, annak már egy ilyen „jaj, elvágtam az ujjamat” jellegű baj is gyógyíthatatlan.
