Lehet-e szerkeszteni Esterházyt?

  • narancsblog
  • 2013. január 4.

Narancsblog

Cenzúrázták Esterházyt! A Kossuth rádióból kicenzúrázták egy mondatát. S ez az egy mondat épp arra biztatta hallgatóit, hogy menjenek a Nemzeti Színházba, amíg lehet, mert hamarosan majd nem lehet (mint azt tudja mindenki, akit érint).

A történet jó (példányszámnövesztő) okkal kicsinyt hatásvadász elővezetése (az ÉS facebook oldalán jelent meg a skandalumról beszámoló Esterházy-cikk néhány mondata, amire lecsapott a teljes online sajtó, ím, mi is), szóval e hatásos antré sokkal nagyobb nyomorúságot takar, mint ami elsőre feltűnik, s még annál is rettenetesebbet, amit az áldozat/szerző vizionál, amikor a Kádár-kort emlegeti. „Merthogy hirtelen 86-ban vagyunk (mert akkor már reflektálhattam a 81-es barbárságra)?” „De nem akarok most se 81-ben, se 86-ban élni. Már egyszer éltem akkor, egyszer elég volt. A Nemzeti Együttműködés Rendszere mint kádármaszat; így nem akarnék nemzetegyüttműködni.”

Ám hogy e fekélyt a nemzet együttműködő testén alaposon fel tudjuk vakarni, bizonyos dolgokkal nem árt tisztában lennünk. Elsőül azzal, hogy lehet-e szerkeszteni, adott esetben húzni Esterházyt, aki ugyebár az, aki, a magyar irodalom egyik élő csúcsa. Nyilván lehet, emlegetett cikkében erre maga is utal, miszerint illene vele legalábbis megbeszélni a dolgot, bár ebben az esetben – rosszat sejtvén – nem engedett volna. Ennek a rossz sejtésnek még lesz jelentősége a végén.

Az MTVA villámgyorsan érkező (tán beijedtek) bocsánatkérésében a szerkesztőre tolja a komplett balhét, de annyival ki is segíti a nyomorultat, hogy odavet valami mentségfélét. Hogy azért húzta ki az inkriminált mondatot, mert nem konkrét előadásról szólt, hanem a nagy író csak úgy belesóhajtotta volna az éterbe, mint a Monty Python az örök élet titkát, hogy tessenek járni a Nemzetibe (tessenek sokat sétálni továbbá…). Tetszik, nem tetszik, ez lehet egy szerkesztői szempont. Persze nem ma, a Nemzeti Színház esetében – az is elég szomorú mellesleg, hogy ma már szinte egyetlen színházat sem lehetne mondani, amelynek az esetében egy ilyen mondat ne érne fel egy politikai röpirattal.

Itt ugyanakkor a helyzet napnál is világosabb, a rádiónál valaki méltóztatott jó előre bészarni, hogy mit fognak szólni a Nemzeti kaserolásához. Nem magánszorgalmú, hanem megfélemlített kutyákról van tehát szó, s ebben a hazában szerte egyébként, nem csupán a királyi rádiónál.

Tehát piszkosul téved Esterházy Péter, amikor ezt a holmit a kései kádárizmus gyötrődéseihez hasonlítja. Ez ugyanis a rügybe boruló ötvenes évek, a magyar narancs, az alföldi gyapottermesztés időszaka, amikor hirtelen máshogy kell csinálni a szakmákat. Amikor a szerkesztőnek nem kell egyeztetni a változtatásokat a szerzővel, hanem ki kell vágni a hatalomnak esetleg nem tetsző részeket, amikor krumpli helyett gyapottal vagy ananásszal kell bevetni a földeket, mert ha nem, akkor bajod lesz, elvisz a fekete autó, ilyenek – ez a korai Rákosi-éra, s ha így megy tovább, csak izmosodni fog. Látjuk mi még a fénykorát élő vezetőt is. Most a törekvővel van dolgunk.

Viszont a Nemzeti Színház – egészen biztos, hogy ilyennek álmodta Széchenyi – mára a hamisság, a hazudozás, a hatalmi és csinovnyiki arrogancia legfőbb szimbóluma lett (mellesleg annak is indult, csak e mostani disznóságok árnyékában hajlamosak vagyunk megfeledkezni a geneziséről). A fölülről lefelé gravitáló excrementum modellje, ami nem hagy tisztán semmit és senkit, nem véd meg tőle művészi rang, nem véd meg tőle semminő ártatlanság. És ezen már nem csodálkozik senki, nem újság senkinek sem. Ilyen a Magyar Televízió is, meg annyi minden más is ebben a szerencsétlen országban. S szerfelett ilyen a Magyar Rádió, nem fél órája, nem egy hete.

Épp ezért érti a fene, hogy Esterházy Péter mire számított, amikor odaszegődött.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.