Minden képzeletet felülmúló offshore-disznóság a Fideszben

  • narancs.hu
  • 2015. november 19.

Narancsblog

Évek óta a legkedveltebb szitok volt a Fidesz háza táján, ha valakire azt mondták: „offshore-lovag”. Ma már parlamenti döntés bizonyítja, hogy szabad a vásár. Ideológia is lett hozzá.

„Az MNB nem lehet offshore-lovagok szálláshelye” – mondta Orbán Viktor rögtön 2010-es megválasztása másnapján, Simor Andrásnak címezve. A retorika azóta sem változott, aki jó fideszes akar lenni, napi rendszerességgel illik el-eloffshore-lovagoznia magát. Az offshore-lovag kifejezés a kormánypárti retorikában az évek alatt szerfelett kelendő szitokszóvá vált, tán csak a legutóbbi időkben kezdett valamelyest visszaszorulni, az első helyet alig pár hete adta át a jóval egyszerűbb hangzású, pláne könnyebben leírható, ám jóval gazdagabb jelentéstartalmú sorosozásnak. Offshore-ozás, brrr, hogy néz már ez ki leírva, bezzeg a sorosozást el sem lehet hibázni. S az offshore-lovag kifejezés azért sem túl kóser már, mert a közönség izgágább részének esetleg Andrew G. Vajna ugrik be róla, meg az ő Unga-Bungaföldön bejegyzett, ám magyar állami pénzen hízó-dagadó kaszinói, a sorosozásról viszont senkinek nem jut eszébe Andy Vajna ugyebár. Legfeljebb a zsidók – de rossz az, aki rosszra gondol.

Keressen híreink között hasonlót...!

 

 

Természetesen, ha a dolognak pusztán csak ez az egy szem – retorikai – vetülete létezne, az is elég gázos, egyszersmind jellemző lenne, de többről van szó, hisz létezik nagyon is gyakorlatias megközelítése az offshore-ozásnak: a Fidesz pedig egy gyakorlatias formáció, pragmatikus párt.

Tegnapelőtt arról szavazott ugyanis a magyar parlament, hogy felvegyék-e tárgysorozatba Szél Bernadett és Schiffer András kalandos hátterű törvényjavaslatát, mely az államigazgatás offshore-mentesítését, illetve az offshore cégek kizárását célozná a közpénzes megrendelési körből. Mielőtt tippelnének arra, amit úgy is tudnak a napisajtóból, már tudniillik, hogy mi lett a szavazás végeredménye, vessenek egy pillantást erre a kalandos háttérre, ahogy az atlatszo.hu oly ügyesen összeszedte. Tehát a törvényjavaslat már a (gazdasági) bizottságban elbukott egyszer, október közepén, de mivel a múlt héten már az ellenzéki képviselőcsoport kérte, hogy szavazzanak a tárgysorozatba vételről, az aktust nem lehetett megúszni.

A hétfői vita után 120 fideszes-kereszténydemokrata nemmel hazavágták az egészet a sunyiba. Nem kerül a ház elé a javaslat, nincs itt semmi látnivaló, mindenki húzzon haza, mi meg majd – mint eddig – toljuk ki a közös lóvét azon haveroknak is, akik nem riadnak annyira vissza bizonyos közismerten alternatív adózási formáktól.

Ennyi erővel hozhattak volna egy olyan törvényt is, hogy mi lophatunk ezentúl. Utána meg gyorsan egy olyat is, ami ezt a törvényt visszamenőlegessé teszi… Árpádig. Hogyhogy melyik Árpádig? Több is volt?

Viccelődünk, viccelődünk, de a legnagyobb tréfát mégiscsak a gazdasági bizottságban sütötték el, amikor a kormányerő képviselője azzal indokolta az elutasítást, hogy ha ilyen törvény lenne, a magyar állam nem üzletelhetne az Egyesült Államokkal, mert ott a cégek „döntő többsége” valamelyik adóparadicsomban van bejegyezve. Mert a karvalytőkés, imperialista mindenségit neki, az már csak egy ilyen cudar hely. Szegény dollárpapa is azért kénytelen az államilag durva versenyelőnyhöz juttatott kaszinóival malmozni, mert ott ezt tanulta…

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.