„A nemzeti emlékezés, a Kárpát-medence népei közös jövőjének elősegítése és az európai értékek érvényesülése azt a feladatot rója ránk, hogy segítsük Trianon döntéseinek megértését és feldolgozását. Ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy bebizonyítsuk: a nyelvéből és kultúrájából erőt merítő magyarság e történelmi tragédia után képes a nemzeti megújulásra, az előtte álló történelmi feladatok megoldására.” E szavakkal indokolták azt a 2010 júniusában született törvényt, amely „a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről” rendelkezett, és amely június 4-ét, az 1920. évi trianoni békediktátum napját a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánítja. A törvényt a kormánypártok mellett a Jobbik is megszavazta (az MSZP nemmel szavazott, az LMP tartózkodott), bár akkor még nem volt teljesen világos, hogy a provokáción túl milyen célból született. Noha a törvény kimondta, hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság”, azt csak kevesen sejtették, hogy a kormánypárt épp ennek jegyében fogja hatalmas összegekkel támogatni határon túli állásait, és szerez döntő befolyást a nemzetiségi közösségek „kivásárlásával”.
Az elmúlt 13 évben eljelentéktelenedtek, sőt gyakorlatilag eltűntek azok a határon túli magyar civil szervezetek, amelyek nem a magyar kormány támogatásával, a magyarországi adófizetők pénzéből működnek, vagyis ma már szinte minden efféle egység Orbán Viktor feltétlen hívének tekinthető, hiszen enélkül egy fillérhez sem jutnának.
De erről nemhogy nem illik beszélni, egyenesen tabunak számít, hiszen a trianoni trauma mindenek felett álló és kikezdhetetlen toposz, amellyel takarózva a Fidesz valójában bármit megengedhet magának;
aki ennek kapcsán fogalmaz bárminemű kritikát, az hazaáruló, a nemzet ellensége, éljen határon innen vagy túl. Minden bizonnyal ez is oka annak, hogy a DK-t leszámítva az ellenzéki pártok is inkább beálltak asszisztálni a Nemzeti Összetartozás Napja mögé a kormánypropaganda uszításától tartva, mint hogy arra hívják fel a figyelmet, hogy június 4. (egészen pontosan 2010. június 4.) az a nap, ami sokkal inkább a nemzet kettészakadására kellene, hogy emlékeztessen. Meg arra, hogy semmiféle nemzeti egység nem képzelhető el addig, amíg Orbán Viktor van hatalmon.
De amíg ezt senki nem meri kimondani addig ne lepődjünk meg azon az országos vásári komédián, amely június 4-ét kíséri: a világ legnagyobb székelykapuján, amelyet Nyugat-Magyaroszágon emeltek egy országút fölé; az 1848 méter hosszú nemzeti szalagon, amellyel az Andrássy úton vonultak végig; a magyar koronát formázó léggömbön, amely a Hősök teréről emelkedett a magasba; no meg az országzászlók, kopjafák, Nagy-Magyarország-faragványok sokaságán.
Ha épp nincs olyan aktuális propagandahadjárat vagy kampány, ami fontos lehet a kormány számára, akkor kizárólag a szabadjára engedett ízléstelenség testesíti meg Nemzeti Összetartozás Napját.
Amihez Orbán Viktor a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország című irredenta giccs megosztásán kívül mindössze annyit tudott hozzáfűzni – egy vesztes kézilabdameccs után –, hogy június 4-én nem lehet nyerni.
(Címlapképünkön: A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezett városi ünnepség részvevői a nemzeti lobogót viszik a zalaegerszegi Dísz téren 2022. június 4-én. Fotó: MTI/Varga György)
