Pánik és őrjöngés: a hatalom ezredesének ezúttal kicsit messzire gurult a gyógyszere

  • narancs.hu
  • 2020. október 16.

Narancsblog

Ki van itt és milyen állapotban?

Van ez a mozzanat, hogy a köztévének nyilatkozó Szarka ezredes úr szerint a hallgatók PSZICHOTIKUS…, a kapitány úr nagymamucikájanak a térgye kalácsa szerint, mondjuk még egyszer, P-SZ-I-CH-O-T-I-K-U-S állapotban vannak. Nem nagyon – hisz’ van megértés a Herr Feldwebelben –, csak „kicsit”. És „ki kell” ebből az állapotukból „mozogniuk” – ami ugyancsak bölcs javaslat, hisz a mozgás, a testedzés az egészség záloga!

Az lehet a megfejtés, hogy Szarka Gábor – aki nyilván azért lett egy művészetet, sőt, több művészetet oktató egyetem vezetője, mert saját bevallása szerint sem érdeklődött soha a művészet iránt: ennél mi sem természetesebb – szóval Szarka egy tábori doktor lehet amúgy, hogy ilyen jól diagnosztizál.

És nem az van, hogy ezek a fiatalemberek a jogaikat és másét, a mi jogainkat is védik – mindazt, ami a köztársaságból megmaradt, és eközben Tovaris Henyeral, ez a jellemóriás, az egyetem munkávállalóival lopatná el – bosszúból és teljesen jogszerűtlenül – a személyes motyójukat a kollégiumból; és nem is az van, hogy Szarka, mint egy Über-Portás 1972-ből, mint a kádárizmus névtelen oszlopa, fél szemét a Gazdi képére függesztve egyszerűen eldugja a kultúrterem kulcsát a renitens diákság elől – egyébként is rájuk férne egy kiadós hajvágás! –, tehát nem, nem Szarka nézte el a naptárt, kedélyeskedve nem ő igyekszik kompromittálni, hátba támadni, egymás és az egyetem dolgozói ellen kijátszani, fenyegetni, becsapni, az alapvető jogaiktól megfosztani ezeket a gyerekeket. Hanem a sztrájkolók és az egyetemfoglalók vannak „pszichotikus” állapotban, nekik ment el mintegy az eszük…

Pedig nem, ezredes úr, nem ők tudják rosszul. Abtreten!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.