Szijjártó botrányos ajándéka az örökös csapatkapitánynak

  • narancs.hu
  • 2020. október 10.

Narancsblog

Ha a miniszter a törvények felett áll, akkor a barátai is.

A Honvéd és az MTK május végén találkozott a Puskás Stadionban, hogy eldöntsék, ki jut a Magyar Kupa döntőjébe, a mérkőzés azonban nem a gólok miatt volt emlékezetes. Az aktuális járványügyi előírások miatt ugyanis zárt kapuk mellett játszottak volna a csapatok – legalábbis ez volt a szabály –, de a meccs után kiderült, hogy mégis akadt néhány néző, konkrétan Szijjártó Péter külügyminiszter és Dzsudzsák Balázs labdarúgó, illetve Szijjártó gyermekei. Ráadásul maszk nélkül.

Mindezt nem holmi paparazzo bizonyította légi fotóval,

hanem maga a miniszter a Facebookra posztolt szelfijével. Vagyis Szijjártó  megmutatta, hogy neki (és társaságának) nem kell betartania a szabályokat. Persze addigra már közismert volt az is, hogy a miniszter és a focista közös meccslátogatása nem egy gyönyörű barátság kezdete volt, hiszen röviddel azelőtt a külügy hozta haza a Dubajban rekedt labdarúgót, akiről hamarosan kiderült az is, hogy Szijjártó jóvoltából diplomata útlevéllel rendelkezik, és különben is nagy ívben tesz a karantén szabályokra, ami egyébként Orbán Viktor Facebook-posztjából derült ki.

A dolognak természetesen nem voltak következményei,

ahogy nincsenek következményei Szijjártó későbbi húzásainak sem, az adriai jachtozásnak, a mindenféle helikopterezéseknek. Sőt! Azóta mintha egy számmal nagyobb mellényt is viselne az egyébként sem szerénységéről híres külügyminiszter. Talán ő is elhitte, amit még a jachtozás kapcsán mondott egyik talpasa a tévében, hogy „annak a több százezer embernek és családnak, akinek a munkája, a havi bevétele és megélhetése a külügyminiszter munkájához köthető, azt sokkal jobban érdekli az, hogy van munkája és bevétele, mint a külügyminiszter nyaralása”, és erre fel a nagy magabiztosság. De az is lehet, hogy tanult a főnökétől, ha minél pökhendibb, minél gátlástalanabb, annál nehezebb rajta fogást találni.

Lehet, hogy korábban Dzsudzsák Balázs is a nagyobb mellényeket próbálgatta, hiszen májusban állítólag még sorban álltak érte a emírségi futballklubok, ám a jelen felállás szerint

a játékos a hazai NB II-ben kergeti a bőrt a Debrecen tartalékaként,

amit persze lehet mindent megszépítve hazatérésnek is mondani, de a lényegen nem változtat. Dzsudzsák immár nem messziről jött ember, hanem egy bukott sportoló, aki szó szerint eladta tehetségét, később pedig sokkal kifizetődőbbnek találta mindenféle befolyásos emberek barátságát. Ettől még nem kizárt, hogy Szijjártóval más a kontraktus, hiszen elég csak megtekinteni azt a kisfilmet, s kiderül, milyen az, ha e két derék harcos véletlenül összefut a debreceni tévé stúdiójában. Nos, egy pillanatra sem kétséges, hogy bukta ellenére is töretlen a bizalom.

Ráadásul pár napja mindezt már nemcsak a látott hátlapogatások, ölelkezések és gratulációk bizonyítják, mivel megtudhattuk, hogy

a Dzsudzsákba vetett bizalom tárgyiasult formában is jelentkezik.

Szijjártót ugyanis arról kérdezték, hogy az NB II-re is vonatkozik-e a csapatkapitányi diplomata útlevél, ő pedig a szokásos stílusában válaszolt, miután kifejezte abbéli reményét, hogy bízik benne, hogy Dzsudzsák visszatér a válogatottba: „A diplomata útlevele marad, majd ha visszavonul, akkor visszakérem tőle”.

Természetesen nincs azzal semmi baj, ha valaki segít a barátjának, mi több, Szijjártónak azt sem tilthatja meg senki, hogy mélységesen alámerüljön abba a sajátos szubkultúrába, amely Dzsudzsák Balázst tekinti a 21. századi Puskás Öcsinek. Csakhogy ezt szigorúan civilként tehetné, szabadidejében. Mert ha miniszterként – voltaképp a képünkbe röhögve – közli egyes szám, első személyben, hogy tulajdonképpen annak osztogat diplomata útlevelet, akinek akar, az nemcsak vérlázító, de vélhetően törvénytelen is. És persze az sem kizárt ezek után, hogy olyanok is rendelkeznek a kiváltsággal, akiknek még annyi mentségük sincs, mint az egykori csapatkapitányság.

Lead-kép: Facebook/Szijjártó Péter

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.