Szóljon egy hatlövetű Eli Wallach, a legjobb gazember lelki üdvéért

  • narancsszem
  • 2014. június 25.

Narancsszem

Tegnap, 98 éves korában elhunyt Eli Wallach, akit a legtöbben talán a Csúf megformálójaként ismernek Sergio Leone westernjéből. Hat nagyszerű alakításával emlékezünk rá.

A Jó, a Rossz és a Csúf
false

„Tudod, barátom, kétféle ember él ezen a világon. Az egyik fegyvereket tölt, a másik sírokat ás. Te ásol.” És a mi Eliunk ásott is szorgalmasan, de előtte az általa megformált Tuco Benedicto Pacífico Juan María Ramírez (ismertebb nevén: Patkány) még átesett néhány bízvást kalandosnak nevezhető fordulaton – hogy mást ne mondjunk, mindjárt a film legelején túléli a saját akasztását. Túléli, mert Tuco, a vadnyugat csúf lókötője mindent túlél, és mindenkinek visszavág – Clint Eastwoodot, a Szöszit még a sivatagon is keresztülrángatja: megérdemelten –, hogy aztán végül őt is elsodorhassa Leone legnagyobb filmjének felülmúlhatatlanul pátoszos zárlatában az arany eksztázisa, aminek számára nincs, mert nem lehet jó vége. De az életét még ott, a temetőben, a fejfák árnyékában, friss és évszázados holttestek társaságában is sikerül megőriznie. Így búcsúztunk el tőle, és így marad meg alighanem az örökkévalóságnak is: mint a legnagyobb győztes a született vesztesek közül.

A Keresztapa 3

false

Három fő színészi fegyvere is van a filmben, s mindhárommal remekül bánik. Az egyik a neve: Don Altobello. Egy ilyen név már félsiker, még Joey Zasánál is jobb ízlelgetni. A másik az elefántcsont nyelű sétabot – az öreg (de nem vén) donnak nemcsak a szeme, de a sétabotja sem áll jól. A harmadik az a doboz szicíliai cannoli, amiről mindenki – még maga a megajándékozott is – tudja, hogy halálos. De Don Altobello átveszi, és vígan dalolva csemegézik belőle. Mondjuk ki végre: mérgezett cannolit olyan jóízűen senki sem tudott enni, mint Eli Wallach. Ahogy pedig a sétapálcájára támaszkodik, az már önmagában döntő bizonyíték lehetne bármelyik maffiaperben.

A hét mesterlövész

false

Tartozunk egy vallomással, bár a Narancsszem kétharmados többsége még meg sem született, de mi az első pillanattól kezdve – megingás nélkül, mindig is – a banditáknak szurkoltunk. A gonosz, koszos, minden aljasságra képes, és persze durva (több mint kétharmados) létszámfölényben lévő, ráadásul mexikói illetőségű banditáknak. Nem is annyira azért, hogy prédálják fel a csóri falut, gyalázzák meg az asszonyokat, öljék halomra a férfiakat, s vágják le a disznókat, dúlják fel a kukoricást, inkább azért, hogy tanítsák már móresre azt a hét nagyképű seggfejet, akik a hatlövetűjüket meg a bicskájukat pörgetve kiszálltak ide a terepre Hollywoodból rendet tenni. De legfőképpen azért szurkoltunk a mexikói banditáknak, mert minden idők legzseniálisabb mozigonosza, filmbanditája, celluloiddesperadója, Eli Wallach vezette őket, a reá oly jellemző feneketlen gonoszsággal a szívében és a tekintetében. Örökké éljen Calvera, a mexikói banditavezér! Mert Eli Wallach is örökké fog!

A vadnyugat hőskora (How The West Was Won)

false

Ez a majd’ egy évszázadot átívelő, monumentális, szuperszélesvásznú vetítésekre tervezett, hosszú, de elég híg vadnyugati tabló már épp belefulladna a százezredik nagytotálba, amikor a film utolsó felvonásában feltűnik végre a törvényen kívüli Charlie Gant, hogy megfenyegesse a talpig becsületes békebírót és családját. Egy pillanat az egész, de még a nap is másként süt le közben Arizonára. A képbe hányavetin besétáló Eli Wallach valami olyasmit hoz ugyanis a filmbe, ami mindeddig tökéletesen hiányzott belőle. Feszültséget? Azt is, de legfőképp húzást, levegőt, dögöt – mindközönségesen stílust, ami itt tényleg maga az ember. Ráadásul még a vadnyugaton sem lehet pénzért hozzájutni.

Kallódó emberek (The Misfits)

false

Mit sem kézenfekvőbb egy nekrológban felhozni, mint valakinek a nagy halálfilmjét, a Kallódó emberek tehát tökéletes ide: mindenki megdöglik vagy lelép az elején vagy a végén, vagy éppenséggel a film előtt vagy után. Vége a vadnyugatnak most már egészen biztosan, helló hatvanas évek, jó reggelt, Vietnam! Egy ambiciózus író (Arthur Miller), egy pályája csúcsán járó rendező, az all american zsánerek királya (John Huston), a valaha volt legnagyobb férfi sztár (Clark Gable), egy erős identitásproblémákkal küzdő idol (Montgomery Clift) és az író messze földön hírhedt csaja (Marilyn Monroe) mennek meghalni ebben a filmben a halott vadnyugatra, halott musztángok közé. Eli Wallach sem akárki (tán ha egy évvel lehetünk A hét mesterlövész után), de ilyen társaságban helytállni akkor sem kis mutatvány. A felesége elvesztésének tébolyával történetbe lépő cowboy megformálásának csendes ereje viszont elsöpört minden kétséget: Eli Wallach nem csupán a csúfak és gonoszak hatékony megformálója, de az elesettek óriása is, igazi színész.

Szellemíró

false

Nincs kis szerep, csak kis színész – a nagy színész kis szerepben is képes nagyot villantani, s hát épp ez történik Roman Polanski tüchtig kis thrillerjében, melyben az időjárásnál csak Eli Wallach feltűnése a vészjóslóbb. Pedig csak annyi történik, hogy áll az időtlenül öreg vénség egy esőverte verandán, és útbaigazítja Ewan McGregort, de ilyen útbaigazítást – pedig Wallach még csak nem is gonoszt, hanem semleges figurát játszik – ellenségeinknek sem kívánunk. Aki ennyire kis szerepben is maradandóra képes, az életveszélyes az olyan súlytalan sztárokra, mint McGregor.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.