"Olvasói levelek" - Összenövés: nem. Összetartozás: talán?

  • .
  • 2009. május 7.

Olvasói levelek

Magyar Narancs, 2009. április 30. "A Fidesz politikusai demokraták, a Fidesz pedig a demokrácia szabályait betartó párt" - írja Tóth Csaba a Fidesz és a Jobbik viszonyával foglalkozó írásában.
Hadd emlékeztessem a szerzőt az 1998-2002-es kormányzati időszakban a "hetenként-háromhetenként" nyelvi trükkjére, a párt öninterpellálásaira, a médiakuratóriumokkal kapcsolatos stiklikre, vagy a későbbi, ellenzéki időkben a kordonbontásra, a kivonulásokra az előző kormányfő parlamenti beszédei alatt - kapásból ezek jutnak eszembe. Volt még sok más is, így a kétszeres választási vereség el nem ismerése, az újraszámolás követelése, a politika utcára vitele.

A Fidesz belső szervezete sem mondható demokratikusnak, hiszen ott bárki csak a Vezér jóváhagyásával lehet képviselőjelölt vagy magasabb szintű pártvezető. S említsük meg a fenyegetőzéseket, a győzelmük esetére ígért megtorlásokat, leszámolásokat is - ilyen egy demokratikus párt?

A szerző gondolatmenetével egyébként egyetértek, ám a fent idézett mondatát ő is feltételes módba helyezi azzal, hogy cikke végén megállapítja: a Fidesz népszerűsége csúcsán, tehát kockázat nélkül sem hajlandó elhatárolódni a Jobbik rasszista, fasisztoid nézeteitől, így valószínűleg nem is tartja ezeket elvetendőnek - akkor pedig (kérdem én) miért lenne demokratikus?

Fábri Ferenc

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.