Hadd emlékeztessem a szerzőt az 1998-2002-es kormányzati időszakban a "hetenként-háromhetenként" nyelvi trükkjére, a párt öninterpellálásaira, a médiakuratóriumokkal kapcsolatos stiklikre, vagy a későbbi, ellenzéki időkben a kordonbontásra, a kivonulásokra az előző kormányfő parlamenti beszédei alatt - kapásból ezek jutnak eszembe. Volt még sok más is, így a kétszeres választási vereség el nem ismerése, az újraszámolás követelése, a politika utcára vitele.
A Fidesz belső szervezete sem mondható demokratikusnak, hiszen ott bárki csak a Vezér jóváhagyásával lehet képviselőjelölt vagy magasabb szintű pártvezető. S említsük meg a fenyegetőzéseket, a győzelmük esetére ígért megtorlásokat, leszámolásokat is - ilyen egy demokratikus párt?
A szerző gondolatmenetével egyébként egyetértek, ám a fent idézett mondatát ő is feltételes módba helyezi azzal, hogy cikke végén megállapítja: a Fidesz népszerűsége csúcsán, tehát kockázat nélkül sem hajlandó elhatárolódni a Jobbik rasszista, fasisztoid nézeteitől, így valószínűleg nem is tartja ezeket elvetendőnek - akkor pedig (kérdem én) miért lenne demokratikus?
Fábri Ferenc
