If you see her, say hello
She might be in Tangier
(Bob Dylan: If You See Her, Say Hello)
Sokan kételkedtek abban, hogy egy hagyományok nélküli műfaj sikeres lehet a mai Magyarországon, különös tekintettel a rezsim hibrid voltára és az ellenzék általános állapotára.
Több mint 34 ezer budapesti választó gondolta úgy, hogy a meglehetősen szerencsétlen időpont dacára kinyilvánítja véleményét abban a kérdésben, hogy ki legyen a baloldal (MSZP-DK-P) főpolgármester-jelöltje. Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke pedig meggyőző fölénnyel győzött Horváth Csaba, korábbi II. kerületi polgármesterrel, a szocialisták jelöltjével szemben.
Nézzük először a számokat
Vagyis azt, hogy sok-e vagy kevés az a bizonyos 34 ezer szavazó?
Az előválasztás nyitott volt, tehát bárki szavazhatott, aki (akár a helyszínen) regisztrált és aláírásával tanúsította, hogy elfogadja az úgynevezett Budapesti értéknyilatkozatot, melyet nagy gondossággal úgy fogalmaztak, hogy egyetlen demokratikus elkötelezettségű választó számára se legyen elfogadhatatlan.
| ||
2014-ben 605 ezren szavaztak Budapesten valamelyik főpolgármester-jelöltre, az érvényes szavazatok 36%-át kapta a baloldal jelöltje, Bokros Lajos (az LMP és az MLP saját jelöltet állított). Ha ezekhez a számokhoz viszonyítunk, azt látjuk, hogy az öt évvel ezelőtti aktív szavazók 5,6%-a, a baloldali szavazók 16%-a vett részt a februári előválasztáson, ami nemzetközi összehasonlításban is jó eredménynek mondható.
Összehasonlításképp: 2014-ben az amerikai „midterm” képviselőházi előválasztáson a demokrata szavazók az összes szavazó 6,2%-át, a republikánusok 7,4%-ot képviselték. Ez a szám 2018-ban emelkedett, a Pew Research Center elemzése szerint, de a tavalyi eredmények két évtizedes távlatban is kiemelkedőnek számítanak.
Az elnökválasztásra készülő francia baloldali előválasztáson 1,656 millióan vettek részt, vagyis az összes aktív szavazó 4,4%-a. De nézzünk két önkormányzati előválasztást is: 2016-ban a leköszönő baloldali polgármester utódát az 1,4 millió lakosú Milánóban is előválasztással jelölték ki, melyen az összes szavazó 10,7%-a (a baloldaliak 22%-a) szavazott. Ugyanebben az évben a magyar Marosvásárhelyen is előválasztással választott jelöltet, amelyen a választójoggal rendelkező magyarok 10%-a, az összes választó 6,7%-a vett részt.
A vásárhelyi fapados
Alig 500 km-re Budapesttől mintha a magyar baloldal számos kérdésére megtalálták volna a választ. Csak figyelni kellene. Képzeljük el, hogy egy politikai közösségnek elvben akár volna esélye is nyerni, de választásról választásra mégis vereséget szenved. A közösség megosztott, több pártra szakad, néha még civil szerveződések is úgy gondolják, hogy terem nekik babér.
Tegyük gyorsan hozzá, hogy az említett példák mindegyike olyan helyről származik, ahol az előválasztásnak akár több évtizedes hagyományai vannak.
Nincs ok szégyenkezni
Mindent egybevetve, a nyers adatokkal sem kell a budapesti baloldali közösségnek szégyenkeznie. Ha ehhez hozzáadjuk az előkészületekre álló rövid időt, a szokatlan (és némiképpen értelmetlen) választási időpontot, a magyarországi médiaviszonyokat és általában a baloldali ellenzék helyzetét, továbbá azt, hogy Magyarországon ismeretlen politikai műfaj debütált a baloldali előválasztással, akkor elmondható, hogy a részvétel meglepően jó, az ellenzéki szavazók politikai aktivitása kiemelkedően magas volt.
Puzsér vs. Karácsony: van-e így értelme az előválasztásnak?
Szoktak télen választások lenni? Nem, ezen az égövön nem szoktak. Amerikai kutatások szerint minden hüvelyknyi (2,54 cm) többlet csapadék egy százalékkal csökkenti a részvételt. „sanity's rare this end of the hard day" Olvasom, hogy megállapodás született Molnár Zsolt, Karácsony Gergely és Puzsér Róbert között, hogy nem is egy, de két előválasztás lesz Budapesten.
Elhamarkodott dolog volna ennek okairól merengeni, egyvalamire azonban érdemes felhívni a figyelmet. Az eredeti terv szerint az előválasztást a (főként MSZP) pártirodákban tartották volna, ami tekintettel az online szavazás nehézkességére, nyilvánvalóan nem csupán az erősebb bázissal rendelkező szocialistáknak kedvezett volna, de a szavazási hajlandóságot sem különösebben korbácsolta volna fel egy jellemzően munkaidőben nyitva tartó pártirodán való megjelenés.
Okos húzás
Valami azonban megváltozott időközben, és jó, hogy így történt: nem csak az összesen 26 pártirodán lehetett szavazni, hanem 7 közterületen is, köztük olyan forgalmas helyszíneken, mint a Moszkva vagy a Nyugati tér. Talán nem meglepő, hogy információim szerint a leadott szavazatok kétharmadát a helyszínek bő egyötödén, azaz közterületen és nem a pártirodákon adták le.
Ha csak a pártirodákon szavaznak, az eredmény valószínűleg szorosabb, a részvétel viszont siralmasan alacsony lett volna.
Karácsony Gergely fölényes győzelmét azonban minden bizonnyal mégsem kizárólag ez döntötte el. Egyrészt a Párbeszéd jelöltje kifejezetten ügyesen mozgósított, jól használta a közösségi médiát, olyan közéleti szereplőket vonultatva fel támogatóként, mint Bajnai Gordon, vagy Bálint gazda, másrészt az eseményeket hosszabb időn át arisztokratikus távolságtartással szemlélő DK a végén egyértelműen letette a voksát Karácsony mellett.
| ||
És van még három dolog, ami legalábbis mérsékelt bizakodással töltheti el az ellenzéki szavazókat.
- egyrészt örvendetes az, hogy egy ellenzéki kezdeményezés érdekessé tudott válni. Korábban az érdekességet a média szemszögéből leginkább az biztosította, hogy milyen hevesen szólogattak be egymásnak a különféle szereplők. Most maga az ellenzék volt érdekes, a decemberi akciózás után, rövid időn belül, immár másodszor. Az előválasztás ügy lett, és ez helyes.
- másrészt örömteli, hogy az MSZP vezetése képes volt változtatni. Hosszú idő, egészen pontosan kilenc év után végre úgy viselkedett, mint egy felelős politikai erő – mely nem a belső riválisaihoz képest mért párszázalékos „fölény”, hanem a NER meghaladásához szükséges politikai felelősség birtokában cselekszik, akár látszólagos érdekei ellen (lásd a szavazás költségeinek csökkentését, az előválasztás kinyitását).
- végül figyelemreméltó a hangnem, amely az egész előválasztást jellemezte, beleértve az eredményhirdetés után tett nyilatkozatokat. Az elmúlt évek ellenzéki torzsalkodásába belefáradt szavazó örömmel tapasztalhatta, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően egészen normális hangon beszélnek egymásról azok is, akik részt vettek az előválasztáson, legyenek győztesek vagy vesztesek, és azok is, akik kimaradtak.
Lehet reménykedni akkor, ha ez így marad. Vagyis akkor, ha az ellenzék pártjai megértik saját szavazóik szándékát – ahogyan nem értették meg áprilisban, de érteni látszottak tavaly decemberben.
Sok időnek kellett eltelnie ehhez, de legalább ebben a pillanatban, nem tűnik reménytelennek.
