Publicisztika
A közel-keleti háború egy éve: a harcok lezárásól Jeruzsálemben fognak dönteni
Bár az izraeli társadalom a túszok kiszabadítását támogatja, a háború céljának a Hamász, a Hezbollah és Irán jelentette fenyegetések felszámolását vagy drasztikus csökkentését tartja.
Bezár két gyár Békés megyében, még inkább romolhat az országrész amúgy is kétségbeejtő gazdasági állapota
Buksi, a fellelt tárgyi eszköz
Meg lehet menteni a kallódó életet, van számára ennivaló, orvos, menhely, és amikor a helyére kerül, nyilván kell tartani valahogy. Publicisztika.
Hogyan (nem) lesz az ország egyik legszegényebb községe szép, rendezett osztrák falu?
Célunk, hogy Pusztaottlaka pár éven belül egy osztrák kisfalu képét mutassa, ahol rendezettek, szépek és virágosak az utcák. Ahol jó élni fiatalnak és idősnek egyaránt – élénkült fel Simonka György fantáziája. Kérdés, ehhez egy helyi rendelet és a polgármesteri szándék elegendő-e.
A kormány és a gazdasági kitörési program: a hatalom megtartásáért semmi sem lehet drága
Lassuló és kimerülő gazdaság, növekvő elégedetlenség a mélyben, a semmiből előtört politikai versenytárs, rakétasebességgel lefalcoló külföldi szövetségesek. Ennél nagyobb veszély nem is leselkedhet az egyeduralomba belekényelmesedett kormányra.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentése: régi-új ellenségünk, az Egyesült Államok
Mi lesz, ha egy felvétel immár nem bizonyít semmit?
Mit tehet a sajtó azok után, hogy a bizonyító erejű felvételek immár nem bizonyító erejűek? Ha nem lehet hinni egy hangfelvételnek, mert lehet, hogy a mesterséges intelligencia módosította, akkor hogyan leplezhet le a sajtó egy hazugságot?
Illúzió azt gondolni, hogy néhány nagyberuházás kompenzálhatja az általános országos visszaesést
Kedves Kóka János, az most sem huszonöt perc
Az egykori gazdasági miniszter szerint be kellene zárni a kórházak felét, jobban működne az állami egészségügy, csak nem 10, hanem 25 percet utaznának a betegek. Vélemény.
Nem talál magának világos, életszerű üzenetet a NER kultúrpolitikája
A Békés Márton által megfogalmazott nemzeti maximum valójában csupán a totalitárius kultúrdominancia fogyasztóbarát elnevezése.
Bernard Guetta: Donald Trump a félelem elnöke
Semmi megmagyarázhatatlan nincs abban, hogy újból megválasztották amerikai elnöknek Donald Trumpot. Biztonságot és egyszerű megoldásokat ígért olyan gondokra, amelyektől az egész világ fél, az amerikaiak pedig különösen.
A Fidesz már megint Kánaánt ígér a kkv-knak
A hazai vállalkozások túlnyomó részét képező mikro-, kis-, közepes gazdálkodók fejlesztését tűzte ki célul a kormány, immár nemzeti konzultációval is megtámogatva. A csaknem egymillió gazdasági egység a közelgő választások és a záruló politikai olló miatt másfél évtized után ismét fontos lett a kabinetnek.
Ravasz és gonosz megoldás - mit is akar a kormány az önkéntes nyugdíjpénztárak megcsapolásával?
Nehéz lenne annyira álságos és káros kormányzati ötletet találni, mint az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások átmeneti feltörhetősége. Puszta bábjáték ez, kár, hogy aki elhiszi, az fog leginkább rosszul járni.