Publicisztika

Intés és igazodás

Mindenki üzent mindenkinek, de csak egy dolog dőlt el: Kelemen Hunor újabb négy évig maradhat a párt élén. Nagyjából így összegezhető a legnagyobb romániai magyar érdekvédelmi szervezet 12. kongresszusa.
  • Parászka Boróka
  • 2015. május 24.

Felnőttóvoda

A minisztérium szétküldte – egyelőre még csak szűkebb körben – azt az előterjesztését, amely egyéb mások mellett a felsőoktatási törvény módosítását, valamint a felsőoktatásban szerezhető szakok jegyzékének felsorolását (lényegében szűkítését) tartalmazza. Ezzel centenáriumhoz érkeztünk. A rendszerváltás óta megszületett három felsőoktatási törvénynek számos módosítása után ez a mostani, amelyet hamarosan a parlament elé terjeszt a kormány, lesz a századik.
  • Polónyi István
  • 2015. május 24.

Terrorista sereg a kapuk előtt

Nem csak Bagdad retteg már attól, hogy hamarosan kapui előtt áll az Iszlám Állam terrorista serege, hanem Jordánia is. Ara-Kovács Attila elemzése.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2015. május 23.

Kinek jó, ha Moldova Romániával egyesül?

Elég megnézni a számtalan brüsszeli, strasbourgi rendezvényt, melyek az orosz energetikai befolyást-behatolást próbálják előmozdítani; a jobbikos Kovács Béla mellett ezeken leginkább a balti orosz képviselők jeleskednek.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2015. május 19.

Szabadságunk visszafoglalt tere

Kedves Barátaim! Épp egy éve, hogy először találkoztunk e minden szempontból jelentéktelen garázslejáratnál, hogy elhelyezzük az első kavicsokat, mécseseket, fotókat, imakönyveket – spontán, civil tiltakozásként az eredetileg az 1944. március 19-i német megszállás 70. évfordulóján fel­állítani szándékozott történelemhamisító emlékmű gondolatával szemben, amelynek titkos tervei váratlanul tudódtak ki tavaly január elején.
  • Rényi András
  • 2015. május 16.

Inkább meg se szólalt volna

Orbán Viktor figyelemre méltó szónok. A magyar belpolitika diszkurzív keretei között értelmezhető, konfliktuskerülőnek és diplomatikusnak semmiképp nem nevezhető beszédei előtt rendre értetlenül és döbbenten álltak az Európai Unió és az Egyesült Államok politikusai.

Vásárolni egy jobb világot – Új monográfia Soros Györgyről

A milliárdos személyiségét, életét és küldetését már eddig is számos könyv és még több publikáció taglalta, így Anna Porternek nem lehetett könnyű dolga – a figyelmes olvasó mégis e munka révén döbben rá, mennyi mindent nem tudott korábban Soros Györgyről.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2015. május 5.

Mi van a bajusz mögött?

Emlékszünk-e még Bokros Lajosra, a régire, a húsz év előttire, aki bajszára tűzte a békétlen egyetemistákat, maga írta meg programját, és aztán inkább vette kalapját, de meg nem alkudott?

Orbán és a halál – Finkelstein nyaral

A miniszterelnök kommunikációját akár öntestével is megvédő sajtótitkár nyilván szólt a megfelelő sajtómunkásnak, hogy ugyan tegye már fel azt a kérdést a halálbüntetésről.
  • Keszthelyi András
  • 2015. április 29.