Publicisztika

Van egy csomó lusta, dologtalan miniszterelnök a világban, akik nem akarják elhinni, hogy egy dolog csak akkor van elintézve, ha ők maguk intézik el. Szerencsére a miénk nem ilyen, tavaly december 11-én például, a devecseri katasztrófa ügyében indult nyomozás negyedik napján a rendőrségi szóvivő helyett ő jelentette be a parlamentben egy gyanúsított őrizetbe vételét. Sőt, már előre szólt: a gátszakadás után a helyszínen megállapította - evvel is vállára véve több komplett tényfeltáró bizottság meg egy rakás hatóság munkáját -, hogy itt emberi mulasztás történt, aminek felelőse van, akit szépen deresre is fognak húzni.

Az arab világ két évszázados küzdelme a modernizációval újabb fordulóponthoz érkezett. Az események kimenetelét illetően a Közel-Kelet múltját és hagyományait mélyen ismerő orientalisták továbbra is túlnyomórészt pesszimisták, az arab mentalitást megváltoztathatatlannak vagy legfeljebb enyhén reformálhatónak tartják. A nyugati politológusok többsége viszont lelkesedik: a kibervilágba lépett fiatal arab generációt a demokratikus átalakulások motorjának tekinti és a globalizációba ágyazódás első jeleiként értelmezi a forradalmi változásokat. A magam részéről ugyan az előbbi nézet felé hajlok, de elismerem, hogy a változások komoly reményekre jogosítanak. Hogy a dolgok jól süljenek el, nemcsak a helyi társadalmaknak, hanem a Nyugatnak, s különösen Európának is akad tennivalója.

Emlékeznek még Kellér Dezső és Salamon Béla Pomócsi marad c. örökbecsű jelenetére? Pomócsi, hogy ne helyezzék le Bogdányba, folyton azt kiabálta, hogy "ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni".

Az érzelmeket, a szívet állította szembe az értelemmel Orbán Viktor, amikor azt próbálta indokolni, hogy miért marad ki Magyarország a 23 uniós tagállam Euró Plusznak nevezett megállapodásából. E szerint a kormány józan, számtani alapon döntött a gazdasági integráció magasabb formájának elutasításáról: ennek egy elemével, a vállalatok társasági adóalapjának egységesítésével állítólag Magyarország rosszul járna. A külföldi és magyar cégek a megállapodásból következő magasabb itthoni adóterhek miatt elpályáznának hazánkból, emiatt csökkennének az adóbevételek, és nőne a munkanélküliség.

Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közigazgatási államtitkára a múlt héten interjút adott a kormanyzat.hu-nak.

Ki más lehetne az első orvos Magyarországon, akit műhibaperben szabadságvesztésre ítélnek, mint Geréb Ágnes, a már többször meghurcolt, otthon szüléseknél segédkező szülész-nőgyógyász? Ő az első orvos (és reméljük, az utolsó), akit kommandósok vittek el munkájának gyakorlása közben, hogy aztán meztelenre vetkőztessék a kihallgatást végző rendőrök. Most első fokon két év fogházba küldte őt a Fővárosi Bíróság, azzal, hogy egy év után feltételesen szabadlábra bocsátható, ám öt évig nem folytathat szülésznői tevékenységet.

A Facebookról, a Twitterről és a WikiLeaksről okos tanulmányok állítják, hogy szerepük kulcsfontosságú a decemberben kezdődött pánarab megmozdulásokban; a közösségi média és a kiszivárogtatás továbbra is nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a tiltakozások könynyen megszerveződjenek, s az arab polgár szembesülhessen eddigi vezetőinek cinizmusával és korruptságával. Csakhogy ez nem így van - állítja a neves libanoni tévékommentátor, Diana Mukkaled.

A jelenlegi kormánypárt(ok) kezében gyakorlatilag korlátlan hatalom összpontosul. De nem is ez a kétségbeejtő. A kétségbeejtő az, hogy a Fidesznek nemcsak lehetősége van bármit megtenni, hanem valóban meg is tesz bármit. Gondolkodás nélkül. És a potencia, valamint annak aktualizálódása közti különbség valahol elmosódott útközben - a kormányoldalon és a kormányt bírálók oldalán is. A jogállamiság mibenlétének és működési mechanizmusainak elemezgetése és korlátainak feszegetése közben ugyanis megfeledkeztünk arról, hogy az ember nem csak kodifikált törvények alapján működik. Vannak dolgok, amiket törvényileg vagy szabályzatilag tiltunk, de nem övezi társadalmi megvetés azt, aki mégis megteszi. Ha az üres úton gyalogosan keresztülmegyek a piros lámpánál, megbírságolhatnak ugyan, de nem kell attól tartanom, hogy kiközösít a családom és a baráti köröm. Ugyanez fordítva is igaz: van, amit nem tilt semmilyen törvény vagy rendelet, mégis megvetés tárgya lesz, aki elköveti. Bár nem ütközik a Btk.-ba, ha a nyílt utcán az orromat túrom, vagy felteszem a sáros lábam az éttermi asztalra, mégis kockáztatom a megbélyegzést. Nevezhetjük ezeket egyszerűen jólneveltségnek, de általános kulturális követelménynek is. A hétköznapi együttélés elsősorban ezeken az íratlan szabályokon alapul. Nem az tesz valakit civilizált emberré, hogy nem szegi meg a törvényt, hanem az, ha a más emberekkel szemben tanúsított tiszteletből olyasmitől is tartózkodik, amit amúgy jogában áll megtenni. Ez az a szemlélet, ami, úgy tűnik, teljes mértékben hiányzik a kormányzó pártok repertoárjából, és ami még szomorúbb, a teljes politikai szférából.

Megkapta tehát a lehetőséget, hogy alkotmányozzon. Július 10-én a törvényhozásban közel 90 százalékos többség támogatta a különleges felhatalmazásról szóló törvényt. Ennél többre talán még a Vezető sem számított. Amíg a nagyszabású mű elkészül, ráruházták a legfőbb törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalmat, valamint az utódkijelölés jogát. Talán, kis időre, elégedett is volt.

A líbiai nyugati katonai intervenció motivációiról sok mindent el lehet mondani, ócsárló hangnemben, gúnyosan lebiggyedő ajakkal, és olyasfajta tekintettel, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy tulajdonosa mindent tud a világ működéséről és alapvető, helyrehozhatatlan romlottságáról, az ún. "demokráciák" valódi működéséről (melyek homlokzata csak a legnyersebb hatalmi gengszterháborúk elfedését szolgálja). Möszjő Sarkozy azért vette rá az ENSZ Biztonsági Tanácsát a no fly zone-ról szóló határozatra, mert a Kadhafi család pénzelte a választási kampányát, és most csak azt az irattartó szekrényt akarja kilőni, amiben a nyugták vannak. Jó, ez marhaság, más nem is mondta, csak az egyik Kadhafi gyerek, és ő se nagyon.

Orbán Viktor úgy kezdett, mint egy Váci Mihály-epigon, amikor felidézte a nemzeti konzultáció dicső kezdeteit: a korán kelők, a minden reggel munkába indulók, a tisztességgel gürcölők felszólalásáról beszélt - mint saját alkotmánya hét esztendőre visszanyúló gyökeréről. S ahogy haladt előre március 28-i - az alkotmányozási folyamatot egyszerre leíró és megkoronázó - parlamenti beszédében, úgy vitte tovább ezt a mélységesen populista és szükségképpen hazug retorikát. Mely szerint végre egyet akar a magyar, ami pedig korábban nem volt jellemző reá. Mikor nem volt?

A katolikus egyház a felvilágosodás és a francia forradalom korszakától kezdve a II. vatikáni zsinatig (1962) mentalitás- és intézménytörténetének legrögösebb útszakaszát járta be. Szekuláris uralmának zsugorodását a modernitással és a demokráciával folytatott küzdelemben sokáig vereségként, fokozatos pozícióvesztésként fogta fel. Az I. vatikáni zsinaton a pápa csalatkozhatatlanságának dogmájával próbálta megerősíteni kettős hatalmának maradék felét, "lelki hatalmát" hívei fölött. A 20. század elejétől (már a modernség biztosította létfeltétek között és a modern médiumok segítségével) antimodernista harcot vívott a szocializmus és a liberalizmus ellen, de épp így a teológiai "modernizmus" ellen is. Restaurációs elképzeléseit lassacskán felváltotta az a reálpolitikai stratégia, amelyet az európai konzervatív pártokkal együttműködve igyekezett megvalósítani. Társadalomképét a két világháború között a korporatista államban vélte megtestesülni; Mussoliniben, Franco tábornokban, Salazarban partnerre talált, Hitler Németországában kisebb veszélyt látott, mint a kommunizmusban és a szabadelvűségben. Főként laikus reformerőinek törekvése nyomán azonban a II. világháború után nemcsak szemlélője volt az európai demokrácia felépítésének, hanem tevékeny résztvevője is. A II. vatikáni zsinaton amellett foglalt állást, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság az emberi személy méltóságában gyökerezik: nem csupán az egyház által hirdetett igazság felismerésére való, hanem önérték. Amikor pedig 2002-ben II. János Pál hozzászólt az európai alkotmány tervezetéhez, mindössze azt kérte, hogy az alkotmány a kereszténység által is közvetített értékekként ismerje el a személy méltóságát, a lelkiismereti és szólásszabadságot, a szolidaritást és a többi alapjogot. Amikor tehát keresztény értékekről esik szó, akkor ezeken - tágabb európai kontextusban - a katolikus nyelvhasználat is elsősorban a demokrácia értékeit érti. Az egyházi tanítás sajátosabb elemeit, a család és a megfogant élet védelmét, a közjót és a vallásszabadságot ezek környezetében helyezi el. A 20. század végére a katolicizmus megkésve ugyan, de sok mindent befogadott diskurzusába abból, ami ellen nemrég még hadakozott.

Borsod és Heves megyében a rendőrség nagyon odafigyel arra, hogy a romatelepek környékén mindig legyen járőr, aki megbírságolja a cigányokat, ha kopott a bicikligumijuk, hiányzik a kerékpárjukról a prizma, nincs jól bekötve valamelyik fék. Ezeket a jogállamot és a társadalmi békét súlyosan veszélyeztető szabálysértéseket hála Istennek, nagy arányban deríti fel rendőrségünk, és az elkövetők elnyerik méltó büntetésüket.

Úgy lett, ahogy gondoltuk. Lázár János tartott vasárnap egy sajtótájékoztatót, ahol elmondta, hogy közlendőjét brutálisan kiforgatták, ő nem is akkor mondta, nem is azt mondta, hogy aki szegény, az meg is érdemli, vagy azt, hogy aki szegény, az maradjon is az, jaj, dehogy is. ' a megélhetési politikusokról beszélt, hogy akinek nincsen pénze, ne menjen politikusnak, de az őt ért súlyos inszinuáció ellenére is bocsánatot kér azoktól, akiket netán megbántottak szövegkörnyezetükből csalfán kiragadott szavai. Jó, hogy épp azt nem mondta, hogy neki vannak szegény barátai is.