Publicisztika

A felsőoktatás Magyarországon sikerágazat. Bizonyíték erre a magas részvételi arány, a diplomások nemzetközi viszonylatban magas relatív jövedelme és alacsony mértékű munkanélkülisége. Persze naphosszat lehet sorolni a problémákat (sokan meg is teszik), világosan kell látni azonban, hogy kevés olyan területe van a magyar gazdaságnak, ami ennyire jól működik - nem kis mértékben az eddigi reformpolitikáknak köszönhetően. Másfelől számos kutatás egyértelműen kimutatta, hogy óriási gondok vannak a közoktatással. A legkézenfekvőbb bizonyíték erre a közel 25 százalékos funkcionális analfabetizmus és az ennek köszönhető végleges társadalmi leszakadás az általános iskola alsó tagozataiban, ami aláássa a foglalkoztatást, és nem mellékesen az adó-, a nyugdíj- és az egészségügyi rendszer fenntarthatóságát. Időszerű lenne nemzeti konzultációt tartani erről a kérdésről, komplex kormányzati akcióprogramot indítani, sőt akár új közoktatási törvényt alkotni.

Budai Gyula a múlt héten sem pihent, pedig Papcsák kiválásával nyakába szakadt az egész hóbelevanc, akarjuk mondani csontvázkollekció, de nem ismer pardont, még vasárnap sem teszi le a lantot. Szerdán még csak a legfőbb ügyész helyettesének, Belovics Ervinnek a frakkját sikerült elkapnia, hogy mondaná meg, mikor kérik már ki a Háztól Gyurcsány Ferencet, a sukorói telekcsereügy fő éceszgéberét. Vasárnapra a legfőbb ügyész, Kovács Tamás is meglett neki a tárgyban - mindketten hárítottak.

Múlt heti, a Magyar Állandó Értekezleten elővezetett eszmefutama nemcsak a kormányfő már ismert Nyugat-szkepsziséről tanúskodik, és nemcsak a Nyugat közeles hanyatlása iránti általános, népi, kétharmados optimizmust erősítette, de vonzó perspektívát is kínált hallgatóságának. A nemzet első történetfilozófusa szerint a jövő Keleten, főként Kínában és Indiában van. Ex oriente lux! Fel, Kínára!

A Fidesz-kormány olyan radikális változtatásokat hajt végre az adórendszerünkben, amilyeneket a rendszerváltás óta nem láttunk. A főbb elemeket már ismeri az olvasó. A nyáron bejelentett, már az idei évvel kezdődő bank- és biztosítóadó (kb. 140 milliárd bevétel 2010-re) után a kormány hasonló struktúrában, idéntől kezdődően három évig a bolti kiskereskedelemmel foglalkozó, elsősorban a nagy és külföldi tulajdonban levő vállalatokra évi 40 milliárd, a távközléssel foglalkozókra 70 milliárd, az energetikával foglalkozókra 60 milliárd, kérdéses alkotmányosságú ágazati sarcot vet ki.

A helyszínen kiszabható szabálysértési bírság felső határát a jelenlegi 20 ezer forintról 100 ezer forintra emelné három fideszes politikus - Kósa Lajos, Tarlós István és Kovács Zoltán - múlt pénteken az Országgyűlés elé beterjesztett törvényjavaslata. A törvény 2011. január 1-jén lépne hatályba - jogorvoslatnak, fellebbezésnek helye nincs. No részletfizetés, nuku méltányosság. A hajtóvadászat hamarosan kezdődik, pontosabban újult erőkkel folyik tovább.

Legutóbb arról értekeztem e lap hasábjain (lásd: Fejben nyerni, nem fülkében, Magyar Narancs, 2010. május 20.), hogy a politikai pártokra ugyanazok a szabályok érvényesek, mint minden más márkára: csak azok a szervezetek lehetnek sikeresek a választáson, amelyeknek sikerül világos, egyszerű és releváns pozíciót szerezniük és birtokolniuk az emberek fejében.

Az alkotmányosság nagy próbatételei a rendkívüli állapotok, így a háború, a belső zavargások vagy az ipari katasztrófák kezelése. A joguralom legvirtuózabb bírálója, Carl Schmitt szerint a liberális demokrácia képtelen ezeket a helyzeteket kezelni, mivel csak elvont jogi kategóriákban, nem pedig azonnali döntésekkel megoldható problémákban gondolkodik. Nyilvánvaló, hogy árvíz vagy nagy gátszakadás idején nem működhet a megszokott keretek között az állam. Ahhoz, hogy menteni lehessen a hömpölygő víztől az embereket és a tárgyi javakat, gyors és határozott cselekvésre van szükség. Ilyenkor nem lehet helye előzetes jogorvoslatnak, a hatóságoknak való ellentmondásnak vagy az államon belüli hatásköri vitáknak, hiszen ha a közhatalom nem képes megfelelően kezelni a rendkívüli helyzetet, akkor a polgárok tehetetlennek fogják találni, és a joguralom ellen fordulva erős, akár diktatórikus vezető után fognak kiáltani. Éppen ezért a modern alkotmányosság - részben Schmitt kritikájára is válaszul - arra tesz kísérletet, hogy elismerve e helyzetek különlegességét, kellő cselekvési lehetőséget adjon a kormányzat számára, ugyanakkor ezt nem veszélyeztetve megfelelő garanciákkal biztosítsa, hogy a rendkívüli állapot egyrészt nem fordul a jogállam felszámolásába, másrészt nem okoz nagyobb jogsérelmet, mint ami feltétlenül szükséges.

Az Országgyűlés kétharmados kormánypárti többsége hétfőn elfogadta azokat a törvényjavaslatokat, amelyek alapján az adóhivatal 14 hónapig nem utalja tovább a címzetteknek az egyéni magánnyugdíj-pénztári befizetéseket, illetve amelyek (újra) lehetővé teszik a pénztártagoknak, hogy visszatérhessenek az állami nyugdíjrendszerbe. Ismét úgy született egy nagy horderejű döntés, hogy a részletekről - a kompenzálás, az értékállóság, a kötvénypiaci hatások kezelésének mikéntjéről - semmit nem tudni.

Lapzártánk napján az Alkotmánybíróság nyilvánosságra hozta határozatát, mely szerint alkotmányellenes Orbán Viktor Első Piramidális Gazdasági Akcióterve (EPIGATE) 18. pontjának törvénybe foglalása, ami az állami vállalatoktól lelépők végkielégítését szabályozná oly módon, hogy kétmillió felett minden forint 98 százalékát le kell adózni. Az Alkotmánybíróság abból indult ki - de ez már tényleg csak az ő baja -, hogy netán elképzelhető olyan szituáció is, amikor nem azért kap valaki decens végkielégítést, hogy aztán visszacsorgassa gazdáinak, hanem esetleg megdolgozott érte. Buta Alkotmánybíróság! Pfuj! - de erre még visszatérünk.

"Igen nagy valószínűséggel én már nem leszek miniszterelnök ebben az országban" - mondta Gyurcsány Ferenc két hete az ATV-n, amit úgy is értelmezhetünk, hogy egy kicsi esélyt azért még lát erre, hiszen platformszervezési munkálatai mára a célegyenesbe fordultak. Faktum: a volt kormányfő újra mozgolódik - a rá jellemző remek ütemérzékkel.

A lapunkban részletesen is ismertetett 2. sz. gazd. akcióterv az előre menekülés terve, az irány a jövő, és inkább a közel-, mint a távolabbi, merthogy azt a terv inkább kontúrtalanná, mint kiszámíthatóvá teszi. Egyelőre persze nem tudunk még mindent, hiszen csak a költségvetés bevételi oldaláról vagyunk értesülve: ennyi nem fog bejönni, amennyi eddig bejött, és be fog jönni annyi, ami viszont eddig nem jött be. A kiadási oldalról, arról, hogy mennyit, mire, hogyan, és az eddigihez képest hogyan másképp fog elkölteni a kormány, nem tudunk.

Közel-keleti muszlim közösségekben egymást túllicitálva vitatkoznak arról, hogy naponta hány (tíz)ezer európai veszi fel az igaz hitet. Ha csak a számok középértékét vesszük, már akkor is félholdnak kellene csillognia a kölni dóm, a Notre Dame vagy a Szent Pál-katedrális tetején.

A szabadság végső győzelme száraz lesz - írja Mannheim Károly főművében, az Ideológia és utópiában, a svájci-német realista írót, Gottfried Kellert idézve. A társadalmi igények beteljesülése kihúzza a talajt a progresszív politikai törekvések alól, ami súlyos következményekkel járhat: Mannheim szerint "egy olyan világban, amely önmagával úgymond már elkészült, és szüntelenül csak reprodukálódik (...), a lét-transzcendencia teljes szétzúzása olyan tárgyiassághoz vezet, amely az emberi akarat pusztulását okozza. (...) A legnagyobb paradoxon jönne így létre, ami csak elgondolható: a legracionálisabb önuralom embere az ösztönök emberévé válna".