A főlakáj szól – Tarlós és Alföldi

  • Csáki Judit
  • 2013. május 16.

Publicisztika

A fővárosban, vagyis a Tarlós-birodalomban mindenkinek elgurult a gyógyszere, leesett a töltőről.

Mert valahogy tán meg lehetett volna úszni azt a méretes blamát, hogy Tarlós elment az Újszínházba az évforduló táján, megünnepelni egy évvel korábbi szégyenletes döntését, amelybe a józanabb népség akkor sem szűnik beleverni az orrát, ha maga a színház végül nem lett neonáci, mert meghalt belőle az ész. De Tarlós azért odament a posztumusz Csurka-premierre (reciklált előadás méla föllangyosítására), pezsgőzött kicsit, de a sajtó nemigen hördült – erre most kinyomta magából ezt az ostoba közleményt.

Miszerint teljességgel természetes, hogy az Újszínházban csökkent a nézőszám, hiszen igazgatóváltás volt, és ő már csak tudja a nagy eszével és kultúrszomjával, hogy ilyen alkalmakkor a színházban ez előfordul. Hozta is mindjárt a példát: lám, ugyanez történt az Alföldi-éra kezdetén is a Nemzetiben – vagyis, gondolja Isten barma, már csak néhányat alszunk, és hálózsákban éjszakázik az Újszínházra szomjas nézősereg a jegyárusítás előestéjén a mínusz tízben...

De hát még a számokkal is csal a délceg főpolgármester – lásd Alföldi tényszerű, számokkal zsúfolt válaszát.

A délceg főpolgármester amúgy nem mindig délceg, kizárólag lefelé – de ha Orbánnal utazik a buszon, hát még a hátát is begörbíti, nehogy látsszék, hogy magasabb a fővezérnél. Hangja fisztulássá válik, tekintete a Nagy Ő tekintetét fürkészi, retteg, nehogy rosszat mondjon, ezért aztán hülyeségeket beszél. Igazi lakájtempó – ahogy ez a közlemény is az: mutatja, hogy ő hű szolga, lám, most is beáll a fősodorba, és rúg egy nagyot a Nemzeti távozó igazgatójába. Akinek egyébként – magasság ide meg oda – pont a bokájáig sem ér, és ezt tudja is, ezért rúg.

Hiszen amikor a főváros egy röpke ideig mintha szembeszállt volna a Nagy Ő fővárost kivéreztető taktikájával, akkor odáig merészkedett, hogy Alföldit esetleg átmenekítené az Újszínházba. Tárgyalgatott, ígérgetett, hitegetett – kesztyűsbábjai szájával. Nem emberbarátságból, nem is a művész elismeréseképp, hanem taktikából, dafkéból, dacból – „megyek világgá, ha nem kapok csokit”.

Kapott csokit, és a Nagy Ő még azt is hozzátette, „most aztán egy szót se halljak” – hallottuk a buszos felvételen, viccelődnek a parasztok, viccelődik Rákosi elvtárs. Hát nem hall egy szót sem – de jön ez a silány, kispályás újszínházasdi, miközben...

Miközben azért hirdet „rendezői pályázatot” az Újszínház, mert a kutya sem megy oda rendezni, legföljebb egy-egy kiskutya, nagynéha. Miközben az Újszínházból frissen a Nemzetibe szerződött Bánsági Ildikó azt mondja, hogy úgy szomjazik a minőségre, mint egy pohár vízre. Miközben tudjuk, hogyan állnak össze az újabbani telt házak – csalással és vattával –, és tudjuk, hogy az Újszínház nincs a térképen, nem ír róla a szaksajtó, és amit a színpadon adnak, jó esetben dögunalom, de a jó eset fehér holló.

Tarlós egyébként tudja ezt. Tarlós minden szempontból méltatlan és alkalmatlan Budapest első emberének posztjára. Nem szabad ezt elfelejtenünk, amikor eljön az idő.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.