Sokan hitték, hogy a parlamenti párttá lett Jobbik a Fidesz számára komoly politikai kihívást jelent majd. Ám az elmúlt három évben inkább azt tapasztaltuk, hogy a zsidózós, buzizós, cigányozós és egyéb irányokban gyűlölködő jobbikos retorika ritkán, akkor is csak közfelháborodás után vált ki némi ejnye-bejnyét a kormánypártból. Azt is tudjuk, hogy a Fidesz számos esetben a Jobbik kottájából játszik: a párt Bethlen Gábor Programjának számos pontja ma a hivatalos kormánypolitika (és retorika) része. (Erről lásd: Mit konszolidál Orbán Viktor?, Magyar Narancs, 2012. február 16.) Meglepetés-e ezek után, hogy az elmúlt három év törvényeinek a szavazási eredményeit vizsgálva kiderül: a Jobbik inkább együtt szavaz a Fidesszel, mint ellene?
A párt a vizsgált 390-ből 160 törvényt megszavazott, 76 esetben tartózkodott, és 148 esetben mondott nemet. (A kalkulációnál nem vettem figyelembe sem a nemzetközi egyezményekből következő döntéseket, ratifikációkat, sem a rendszerint mindenki által megszavazott, uniós jogharmonizációból eredő jogalkotási döntéseket, sem azokat a szakpolitikai és technikai szabályokat, amelyek szintén ötpárti támogatással, érdemi politikai vita nélkül mentek át. Így maradt a bőséges mintának tekinthető 390 törvény és szavazás.) A tartózkodásoknál - látni fogjuk - sok esetben nem politikai ellentét, hanem a "mégse mondjunk már erre is igent", vagy a "mi még jobbat tudnánk" magatartása érvényesült. Vagyis összességében a 390 törvény 60 százalékára nem mondott nemet, sőt 41 százalékára kifejezetten igent mondott a párt.
Ugocsa non coronat?
A Jobbik a maga szempontjából logikus módon nem szavazott meg szinte egyetlen, az alkotmányosságot, a fékek és ellensúlyok rendszerét érintő kétharmados törvényt sem. Nem volt partner sem az Alkotmánybíróság (AB) hatáskörnyirbálása, sem az igazságszolgáltatási reform, sem az Alaptörvényből eredő sarkalatos törvények megszavazásában. Nemmel szavazott a párt frakciója az indoklás nélküli felmentés törvényesítésére, a közbeszerzési törvények farigcsálásaira, a sztrájktörvény szigorítására, a filmtörvény módosításaira. A másik két ellenzéki párttal együtt ugyancsak nemet nyomott a kulturális örökségvédelmi rendszer legyengítésére, a köznevelés, a szakképzés és a felsőoktatás átalakítására. Alapvető gazdaságpolitikai döntéseket is elleneztek: így a biztosítási és távközlési adókat, a tranzakciós illetéket, az E.ON Ruhrgas megvételét, a költségvetési és adótörvények nagy részét.
A Jobbik tehát nem szavazta meg a kormányzati nyomulás minden elemét: de egyetlen olyan témát sem találunk, amelyben következetes ellenzéki politikát képviselne. A 390-ből 86 jogszabályt utasított el mindhárom ellenzéki párt. Ezek nagy része az említett közjogi rendszerátszabásra, a nagy strukturális rendszereket érintő átalakításokra vonatkozott (közoktatás, felsőoktatás, igazságszolgáltatás, új munkatörvénykönyv); a maradék részben a kormányzati térhódítást alapozta meg (a közszolgálati rendszer átalakítása, nemzetbiztonsági és információszabadság-ügyi korlátozások, médiatörvények), részben elhíresült, személyre szabott törvények voltak (mint például a lex Borkai vagy az államfői javadalmazás kérdései). És ahogyan a többi ellenzéki pártnak, úgy a Jobbiknak sem tetszik az új választási rendszer.
Ugyanakkor mint kés a vajon, úgy ment át a Jobbikon egy rakás olyan jogszabály, amely ha nem is annyira nyíltan, mint az alaptörvény maga, de szintén a demokratikus és jogállami kereteket kérdőjelezi meg. Például mi értelme volt nemmel szavazni az alaptörvényre és annak későbbi módosításaira, ha a hírhedt átmeneti rendelkezéseket megszavazta a párt? Mi értelme nemmel szavazni a médiatörvényekre, ha az ezeket megalapozó alkotmánymódosításoknál csak tartózkodásra futja?
Hasonló ellentmondások tömkelegével találkozunk: bár a Jobbik nem szavazta meg azokat az adókat, amelyek közvetlenül a fogyasztót terhelik, az ágazati különadókra már igent mondtak. (A csipszadónál ugyan tartózkodtak, a "pornóadó" viszont osztatlan támogatásukra talált.) Hiába találta alkotmányellenesnek az AB a 98 százalékos különadót, a Jobbik elsőre és másodikra is megszavazta - holott az AB e döntés hatására elindult hatáskörcsökkentésére, ami a kétharmados dúlás kezdeteként is felfogható, nemet mondott. Kritizálják a kormány gazdaságpolitikáját, de a pálinka-szabadságharcot meghirdető 2010. nyári 29 pontot (lánykori nevén: I. Akcióterv) szavazataikkal is támogatták, ahogyan végig igennel szavaztak a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer szétverésére, a vagyon lenyúlására, a nyugdíjjogosultság korlátozására irányuló kormányzati intézkedésekre is. A Jobbik a kormányt támogatta a Mol-részvények megvásárlásakor is. Igennel szavaztak a közmunkaprogramra és annak módosítgatásaira, a szociális ellátórendszer szűkítésére, a szabálysértési törvény szigorításaira (kiváltképp a hajléktalanok büntetése kapcsán). Egyedüli ellenzéki pártként szavazták meg a néhány hete teljes csődöt mondott katasztrófavédelmi centralizációt, a Széll Kálmán-tervből eredeztethető, az előző kormányok korlátozott egészségügyi reformját felszámoló Semmelweis-terv számos részletét (így az Egészségbiztosítási Felügyelet megszüntetését, a kapacitásátszervezésről szóló rendelkezéseket, a patikaliberalizáció totális felszámolását és az újból kötelező kamarai tagságot - ez utóbbit az LMP-vel együtt).
A Jobbik számos esetben szimbolikus tartózkodással jelzi korlátozott egyetértését a kormánypárttal (ilyenkor a többi ellenzéki szereplő nemmel szavaz). Így viselkedtek az új büntető és polgári törvénykönyv esetében, a dohánykereskedelem átalakításánál (a "nemzeti dohányboltok" létrehozásáról), a még a ciklus elején Lázár János kezdeményezésére elfogadott "három csapás" Btk.-módosításnál. Ugyanezt teszik, amikor a miniszterelnök megkapja a felhatalmazást állami szervek közvetlen irányítására; az NKA miniszter alá szervezéséhez részben asszisztálnak, részben tartózkodnak, s van, hogy ellene szavaznak.
Teljes mellszélességgel állnak ugyanakkor a Magyar Művészeti Akadémia köztestületté avanzsálása és kistafírozása mellett. Hoffman Rózsa első ténykedése, az alsó tagozatos buktatás visszahozatala is megkapja a Jobbik támogatását. Az pedig végképp nem meglepetés, hogy megszavazzák a semmisségi törvényt ("A 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról"), a nemzeti jelképekről szóló törvényt, a "nemzeti összetartozás emléknapját" és a kettős állampolgárságot.
83 olyan törvényt - köztük a fent említetteket - szavazott meg az elmúlt majd' három évben a Jobbik, amelyekre az ellenzék másik két pártja nemmel szavazott vagy tartózkodott (mindhárom ellenzéki párt csak 19 esetben szavazott igennel). Mindössze 12 olyan törvényt találtunk, amelyet a Jobbik nem, az MSZP és az LMP azonban megszavazott: aligha meglepő módon ezek között találjuk a Magyar Gárda és hasonló szervezetek elleni Btk.-módosítást, a polgárőrségről szóló törvényt - és bizonyára a nemzetközi tőke befolyása elleni szimbolikus fellépésnek szánták, amikor egyedüliként nemmel szavaztak néhány, nemzetközi gazdasági szervezeti tagságunkból (IMF, IBRD) eredő döntésre.
Vőlegény szerszám nélkül
A Jobbik parlamenti szavazásainak vizsgálata természetesen így még nem teljes: érdemes lenne azt is megnézni, miben ért egyet a többi ellenzéki párttal, és miben nem. Ám ez a rövid áttekintés is elég annak megállapításához, hogy szemléltessük: noha nem kormánypárt, mégsem áll távol a kormányzati céloktól és politikától. Vajon e sajátos együttéléssel a Jobbik a későbbi potenciális együttműködésnek ágyaz meg most? Vagy ez a nagyarányú egybeesés inkább annak köszönhető, hogy a Fidesz tényleg a Jobbik kottájából is játszik, és meghatározott pontokon, főképp a szimbolikus politika és kultúra területén kifejezetten törekszik a Jobbik-kompatibilis, szélsőjobb által is kedvelhető tervezetek benyújtására, ezzel is megszerezni próbálván a mai Jobbik-szavazókat? Az mindenesetre, hogy jövőre Orbánnak a választási győzelemhez, netán a kormányalakításhoz szüksége lesz Vonára, mint ahogy szüksége volt rá abban a bizonyos polgári körben is 2002 nyarán, a legkevésbé sem zárható ki. Ez esetben nyilván könnyebb helyzetben lesznek, ha nem az őket elválasztó 40, hanem az őket összekötő 60 százalékra alapozhatnak.
