Hogy a tarthatatlanságáról megbizonyosodjunk, hasonlítsuk össze a magyar népességszám alakulását néhány más, hasonló lélekszámú európai országéval. Belgium, Csehország, Magyarország, Portugália népessége 1990-ben 10 millió körül volt, a magyarok voltak a legtöbben, hajszálnyival a csehek előtt. 2014-ben, 25 évvel a rendszerváltás után, egyedül a magyar népesség csökkent, és mint köztudott, a 10 milliós küszöb alá. Ennek valóban az alacsony termékenység lenne az oka? E negyed század alatt évente átlagosan kb. 120 ezer gyermek született Belgiumban, de ennél kevesebb a másik három országban: 101 és 108 ezer között. A legalacsonyabb ugyan a magyarországi születések száma volt, de csak kicsivel maradt el a többitől. A halálozásban azonban a különbségek sokkal nagyobbak. Míg Belgiumban és Portugáliában évente 104-106 ezren haltak meg a rendszerváltás óta, addig Csehországban 111, hazánkban viszont több mint 130 ezren.
Ha az elmúlt évtizedekben Magyarországon úgy alakultak volna a halálozási esélyek, mint portugál vagy cseh földön, a magyar lakosság nem csökkent volna. Még akkor sem, ha a születések száma úgy alakult, ahogy. Megfordítva: ha annyi gyerek született volna nálunk, mint a sokkal termékenyebb Belgiumban, a hazai halandóság miatt a népesség akkor is csökkent volna.
A lakosság fogyásának fő oka nem az alacsony termékenység, hanem a magas halandóság.
Életesélyek
Az életesélyek országok közötti összehasonlításának egyik eszköze a sztenderdizált halálozási arányszám. Ez hasonló korösszetételt feltételezve fejezi ki annak esélyét, hogy valaki meghal az adott évben. Ezzel a módszerrel lehet kiküszöbölni az országonként eltérő korösszetétel hatását.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai központjának számítása szerint 2012-ben 871 magyar halt volna meg százezerből az adatbázissztenderd korösszetétele mellett. (Valójában többen haltak meg, mert a korösszetétel idősebb, mint a sztenderd.) Az így számított halálozási kockázat jóval magasabb, mint Belgiumban és Portugáliában, ahol 568 és 562 volt; de Csehországban is alacsonyabb volt ez az arány a miénknél: 701.
Negyven évvel korábban, 1972-ben, a halálozási kockázat jóval magasabb volt mindenütt: 1120 Belgiumban és 1200 körül a másik három országban. Akkor a magyar halandóság valamivel kisebb volt, mint a cseh vagy a portugál.
A 90-es években és az ezredforduló után mindenütt javultak az életesélyek, viszont Magyarországon lassabban, mint ezekben az országokban. Ennek több összetevője van.
Lássuk a két nagy haláloki csoportot, a keringési és a daganatos betegségekét. A keringési rendszer megbetegedése miatti halandóság 25 év alatt jelentősen csökkent kontinensünkön és az unióban. Nálunk is 40 százalékkal mérséklődött, míg a három példaországunkban több mint 50-nel. Vagyis késésben vagyunk Csehországhoz képest is. A 2010-es évek elején a szívbetegségek halandósági kockázata Magyarországon megfelelt a Csehországban 10 évvel korábban tapasztaltnak, az 1990-es portugál szintnek és a 30 évvel korábbi belgának. Tegyük hozzá: Csehországban a helyzet kedvezőbb mint a többi, 2004 után felvett uniós országban. A magyar késés viszonylagos: e betegségcsoportban hazánk ezen államok átlagának felel meg.
Ami a rákos megbetegedéseket illeti, itt a magyar lemaradás általános szintje hasonló a szívbetegségeknél látottakhoz: 10 éves lemaradás van a cseh és belga szinthez – két lényeges különbséggel. A helyzet 2005 óta nem javult, sőt, a nőknél határozottan romlott. Olyannyira, hogy ha eltekintünk a mell- és a méhnyakráktól, a magyar nők daganatos betegségek miatti halandósága, a légzőszervi és a vastag- és végbélrák miatti emberveszteség magasabb, mint 1970-ben – azaz 45 éve!
A British Medical Journal tavaly októberben elemzést közölt a vastag- és végbélrákos megbetegedések miatti halandóság alakulásáról Európában 1970 és 2011 között. Ebből kitűnik, hogy az időszak végén 34 országból Magyarországon a leggyakoribb ez a halálok. Az elemzés nem terjed ki az elmúlt évekre, amelyek további romlást hoztak.
A kockázatokat illetően Magyarországon igen magasak a társadalmi csoportok között a különbségek – a kevésbé iskolázottak és a községekben lakók rovására, a magasabb iskolázottságúak és a városlakók javára. Képzeljünk magunk elé egy kis, orvos nélküli beregi faluban élő munkást, aki észreveszi, hogy vér van a székletében. Mennyi idejébe telik, amíg kivizsgáltatja magát? Orvos csak a szomszéd faluban van, kórház 30 kilométerre, a busz nem jár délután. A mentővel szállítás megszervezése nehéz – hogy jön haza a beteg a vizsgálat után? A szívbetegségek elsődleges kezelési helye a háziorvosi vagy a magánrendelő, a daganatos megbetegedéseké a kórház. A rákhalandósági kockázatok ilyen alakulása a kórházi ellátás tükre. A Nemzeti Rákregiszter adatainak elemzése szerint a magyar daganatos betegek túlélési esélye kisebb, mint másutt, mint például Olaszországban vagy Finnországban.
Az egyén felelőssége?
Amikor a magas hazai halandóságról esik szó, különösen a rákhoz kapcsolódóról, az egészségügy felelősei az egyén életviteléből fakadó kockázatokat szokták emlegetni. Ez annál is könnyebb, mert a bűntudatébresztés, a bűnhődés szerves része civilizációnknak: „megbűnhődte már e nép…”. Az egyéni magatartástól függő kockázati tényezők közül leggyakrabban a dohányzást, az alkoholfogyasztást és az elhízást szokták felhozni. Ezek kétségkívül hozzájárulnak a daganatos betegségek kialakulásához – de hozzáteszik a magukét a szívbetegségekhez is. Csakhogy a szívbetegség okozta halandóság Magyarországon is csökken: ebből pedig az következik, hogy ezek nem legyőzhetetlen tényezői a súlyos betegségeknek. Olyannyira nem, hogy sok országban párhuzamosan csökken a két betegségcsoport okozta halandóság. A magyar rákhalandósági adatok viszont különös tendenciaváltozást, romlást mutatnak 2005 után – míg a cseh adatok markáns pozitív fordulatot tükröznek ugyanekkor. A hirtelen nagy változást nem lehet összekötni az egyéni magatartásban rejlő kockázatokkal. Ez utóbbiak változása lassú, hatásuk késleltetett. A magyar rákkockázat másfél évtizedig, 1970 és 1985 között hasonlóan alakult, mint a cseh. Amikor 2005 után ott pár év alatt 20 százalékkal csökken e kockázat, itt pedig nőtt, a mögött az állna, hogy a csehek hirtelen mértéktartók lettek, a magyarokkal meg elszaladt a ló? Az egyén hibás magatartására épülő átfogó magyarázat abszurd.
Európai összehasonlításban a magyar termékenység közepesen alacsony – ám a halandóság kirívóan magas. Ha kizárólag az újszülötteknek kellene pótolni a halálozások okozta veszteséget, hogy a népesség ne csökkenjen, akkor Magyarországnak Írország mögött a kontinens egyik legmagasabb termékenységű országának kellene lennie. Ha Magyarországon ma valaki gyereket vállal, 50 százalékkal nagyobb az esélye, hogy nem éli meg a kort, amikor nagyszülő lehetne, mint például Csehországban. Amikor a magyar politikusok a gyerekek számának növekedését szorgalmazzák, akkor erről a súlyos katasztrófáról terelik el a figyelmünket.
A szerző szociológus.
