Vonnák Diána

A legjobb golyóálló mellény

Ukrajna nyelveiről

Publicisztika

Kamasz lehettem már, mikor megtudtam, hogy a dédnagyanyám, ha bármit el akart titkolni a gyerekei és az unokái elől, még németül beszélt, és hogy a saját anyám gyerekkorában a német tolvajnyelv volt, a felnőttek furcsasága. Idegesítő és ismerősen is ismeretlen.

A saját baráti köröm által emlegetett sváb, zsidó, szerb felmenők sem gyakran jelentek meg nyelvi hatásként, a mi pesti, ezredfordulós magyarunkban már legfeljebb távoli visszhang volt a német, a jiddis, a szlovák és ki tudja még, mennyi más nyelv. Az agresszív asszimilációs politika olyan jól sikerült, hogy a nyelvek nemcsak kihaltak a magyar közterekről és a közéletből, hanem mintha annak a készsége is csorbult volna, hogy az élet természetes része legyen a jelenlétük.

A szüleink hétvégente az Intermediate English tankönyvet magnókazettán hallgatták huszadszorra is, a munkahelyükön rontott, tankönyv­ízű, tükörfordított mondatokban tárgyaltak, és ha olvastak is mondjuk újságot angolul, nehezen ugrottak tovább odáig, hogy természetes módon használják. Nem volt közege, mesterséges zárvány maradt, újra és újra elsorvadó izom. A határon túli magyarokat, vegyes házasságokat és bevándorlókat leszámítva egynyelvű világban nőttem fel, ahol a nyelvtudás a többségnek oktatáshoz kötődő kiváltság, munkaeszköz, furcsább nyelvek esetén úri hóbort. Idegen nyelveiken az értelmiségi családok is sokszor inkább olvastak, mintsem beszéltek. Itt élned s halnod kell, ápol s eltakar.

 

A többnyelvűség perspektívái

Számomra ez a világ nem is annyira azzal ért véget, hogy huszonkét évesen elhagytam Magyarországot, és az egyetem miatt Angliába költöztem; azzal csak annyi történt, hogy életvitelszerűen egy másik nyelvbe csöppentem. De nyelvet váltani egészen más élmény, mint nyelvhasználatot váltani, megérkezni egy olyan közegbe, ahol mindenki számára teljesen természetes, hogy két-három nyelv között ugrál. Utóbbit én Ukrajnában tanultam meg, és ez elég sok mindent megváltoztatott azzal kapcsolatban, amit az anyanyelvről gondoltam. Mikor olyasmiket mérlegelnek az újságírók és a szakértők, hogy Ukrajnában hány százalék az orosz és hány az ukrán anyanyelvű lakosság, hogy ez mennyiben fed át az ország etnikai térképével, mindig az a benyomásom, hogy rossz helyről indulunk. Itt és így, ahol én felnőttem, a jobbára egynyelvű Budapesten, az anyanyelv könnyen tűnik valamiféle egyértelmű, megrengethetetlen adottságnak, pedig csak akkor az, ha az élet nyelvi szempontból egyszerű mederben folyik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Eldobott aggyal

  • - ts -

A kortárs nagypolitika, adott esetben a kormányzás sűrű kulisszái mögött játszódó filmek, tévésorozatok döntő többsége olyan, mint a sci-fi, dolgozzék bármennyi és bármilyen hiteles forrásból.

Nemes vadak

Jason Momoa és Thomas Pa‘a Sibbett szerelemprojektje a négy hawaii királyság (O‘ahu, Maui, Kaua‘i és Hawai‘i) egyesítését énekli meg a 18. században.

Kezdjetek el élni

A művészetben az aktív eutanázia (asszisztált öngyilkosság) témaköre esetében ritkán sikerül túljutni egyfajta ájtatosságon és a szokványos „megteszem – ne tedd meg” dramaturgián.

A tudat paradoxona

  • Domsa Zsófia

Egy újabb dózis a sorozat eddigi függőinek. Ráadásul bőven lesz még utánpótlás, mivel egyelőre nem úgy tűnik, mintha a tucatnyi egymással érintőlegesen találkozó, egymást kiegészítő vagy egymásnak éppen ellentmondó történetből álló regényfolyam a végéhez közelítene: Norvégiában idén ősszel az eredetileg ötrészesre tervezett sorozat hatodik kötete jelenik meg.