Vonnák Diána

A legjobb golyóálló mellény

Ukrajna nyelveiről

Publicisztika

Kamasz lehettem már, mikor megtudtam, hogy a dédnagyanyám, ha bármit el akart titkolni a gyerekei és az unokái elől, még németül beszélt, és hogy a saját anyám gyerekkorában a német tolvajnyelv volt, a felnőttek furcsasága. Idegesítő és ismerősen is ismeretlen.

A saját baráti köröm által emlegetett sváb, zsidó, szerb felmenők sem gyakran jelentek meg nyelvi hatásként, a mi pesti, ezredfordulós magyarunkban már legfeljebb távoli visszhang volt a német, a jiddis, a szlovák és ki tudja még, mennyi más nyelv. Az agresszív asszimilációs politika olyan jól sikerült, hogy a nyelvek nemcsak kihaltak a magyar közterekről és a közéletből, hanem mintha annak a készsége is csorbult volna, hogy az élet természetes része legyen a jelenlétük.

A szüleink hétvégente az Intermediate English tankönyvet magnókazettán hallgatták huszadszorra is, a munkahelyükön rontott, tankönyv­ízű, tükörfordított mondatokban tárgyaltak, és ha olvastak is mondjuk újságot angolul, nehezen ugrottak tovább odáig, hogy természetes módon használják. Nem volt közege, mesterséges zárvány maradt, újra és újra elsorvadó izom. A határon túli magyarokat, vegyes házasságokat és bevándorlókat leszámítva egynyelvű világban nőttem fel, ahol a nyelvtudás a többségnek oktatáshoz kötődő kiváltság, munkaeszköz, furcsább nyelvek esetén úri hóbort. Idegen nyelveiken az értelmiségi családok is sokszor inkább olvastak, mintsem beszéltek. Itt élned s halnod kell, ápol s eltakar.

 

A többnyelvűség perspektívái

Számomra ez a világ nem is annyira azzal ért véget, hogy huszonkét évesen elhagytam Magyarországot, és az egyetem miatt Angliába költöztem; azzal csak annyi történt, hogy életvitelszerűen egy másik nyelvbe csöppentem. De nyelvet váltani egészen más élmény, mint nyelvhasználatot váltani, megérkezni egy olyan közegbe, ahol mindenki számára teljesen természetes, hogy két-három nyelv között ugrál. Utóbbit én Ukrajnában tanultam meg, és ez elég sok mindent megváltoztatott azzal kapcsolatban, amit az anyanyelvről gondoltam. Mikor olyasmiket mérlegelnek az újságírók és a szakértők, hogy Ukrajnában hány százalék az orosz és hány az ukrán anyanyelvű lakosság, hogy ez mennyiben fed át az ország etnikai térképével, mindig az a benyomásom, hogy rossz helyről indulunk. Itt és így, ahol én felnőttem, a jobbára egynyelvű Budapesten, az anyanyelv könnyen tűnik valamiféle egyértelmű, megrengethetetlen adottságnak, pedig csak akkor az, ha az élet nyelvi szempontból egyszerű mederben folyik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.