Heil Péter

A másik Viktor

Hová vezet a magyar kormány külpolitikája?

Publicisztika

Immár hivatalos: az Orbán-kormány elmulasztotta azt az utolsó határidőt, amelyben az Európai Unióval 2022 végén megállapodott. A tagállamok tanácsa által tavaly év végén felfüggesztett, mintegy 15 ezer milliárd forintnyi EU-támogatás így még jó időre Brüsszelben marad. Pedig a feladat nem lett volna nehéz. De a rezsim eddigi húzásait elnézve most már egyre komolyabban merül fel a kérdés: egyáltalán akarják-e teljesíteni, amit megígértek?

Nos, a válasz – a lényeget tekintve – egészen bizonyosan: nem. Az ugyanis azt jelentené, hogy a közvetlen befolyást, amelyet a Fidesz az elmúlt évek alatt jogsértések és erkölcstelen hatalmi manőverek sorával a magyar igazságszolgáltatás felett megszerzett, jelentős részben fel kellene adni. Hasonlóképpen vissza kellene vonulniuk az egyetemek közeléből is, visszaadva azokat a köznek, a tudósoknak, az egyetemi polgároknak. Orbán Viktornak nem szokása a visszavonulás. Amikor a teljes magyar államigazgatás négy teljes hónap alatt, 15 ezer milliárd forint reményében is képtelen előállni egy olyan tervezettel, amely egy egyébként meglehetősen szűkre szabott jogterületen helyre tudná állítani a törvényesség minimumát, a magyarázat aligha merülhet ki abban, hogy „istenem, hát ilyen bénák szegények”. Amikor Varga Judit igazságügyi miniszter nyilvánosan arról értekezik, hogy a jogállamnak nincs is általánosan elfogadott definíciója, akkor sem egyszerűen arról van szó, hogy nem figyelt az egyetemen, a legelső előadáson. Ahogy az egészségügyet és a közoktatást sem azért bízták Pintér Sándorra, mert nem találtak volna hozzáértő szakembert. Eszük ágában sem volt. Egyszerűen más volt a cél. Nem a kormányzás, hanem a hatalom megtartása. Bármi áron. Mert a hatalom a kulcs ahhoz, hogy az állampárt vezetői és üzletfeleik az állam és az ország minden anyagi és nem anyagi erőforrását a saját gazdagodásukra fordíthassák.

Tragikus módon ez a gondolkodásmód ma már teljességgel eluralta a magyar kormány nemzetközi politikáját is. Pedig a külkapcsolatok évtizedeken át Magyarország sikerágazatának számítottak. Már a Kádár-rendszer is épp a Nyugat iránti viszonylagos nyitottságával igyekezett stabilizálni magát, elkerülve azt, hogy a keletnémethez, a csehszlovákhoz vagy a románhoz hasonló rendőrállamot kelljen működtetnie. A legvidámabb barakk népe az iskolában már akkor is arról tanult, hogy Magyarország valójában a Nyugathoz tartozik. Kompországban Wass Albert helyett még Ady Endre volt a példa, és ha a szovjet megszálló épp nem nézett oda, a nép vigyázó szemét Párizsra vetette. A vasfüggöny nem is dőlhetett le máshol, mint Sopronnál. Ahogy szinte törvényszerű volt az is, hogy az önállóságát visszakapó Magyarország hajózott a leggyorsabban, jó szélben a nyugati partra.

Az, hogy Szijjártó Péter külügyminisztert nem abból a fából faragták, mint hivatali elődeit, aligha képezheti vita tárgyát. Először is, az a faragás – ha lehet annak nevezni – sokkal durvább. Esze ágában sincs betartani a nemzetközi kapcsolatok legalapvetőbb illemszabályait sem. Egy percig sem habozik a nyilvánosság előtt keményen odaszólni bárkinek, akit a balsorsa összehoz vele. A szövetség fogalma alatt sem kölcsönös bizalmat, kölcsönösen előnyös baráti viszonyt ért, hanem múlékony érdekközösséget az éppen soron következő kétes üzleti ügyben. Ahogy Moszkvába sem azért jár, hogy a szomszédunk ellen indított szörnyű, jogtalan támadás sürgős befejezésére biztassa partnereit. Magyarország ma már nemcsak belül, hanem külkapcsolataiban is „captured state”, foglyul ejtett állam. A kérdés csak az, hogy valójában ki a fogva tartó, és hogy milyen árat kell ezért fizetni mindannyiunknak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”