Heil Péter

A másik Viktor

Hová vezet a magyar kormány külpolitikája?

Publicisztika

Immár hivatalos: az Orbán-kormány elmulasztotta azt az utolsó határidőt, amelyben az Európai Unióval 2022 végén megállapodott. A tagállamok tanácsa által tavaly év végén felfüggesztett, mintegy 15 ezer milliárd forintnyi EU-támogatás így még jó időre Brüsszelben marad. Pedig a feladat nem lett volna nehéz. De a rezsim eddigi húzásait elnézve most már egyre komolyabban merül fel a kérdés: egyáltalán akarják-e teljesíteni, amit megígértek?

Nos, a válasz – a lényeget tekintve – egészen bizonyosan: nem. Az ugyanis azt jelentené, hogy a közvetlen befolyást, amelyet a Fidesz az elmúlt évek alatt jogsértések és erkölcstelen hatalmi manőverek sorával a magyar igazságszolgáltatás felett megszerzett, jelentős részben fel kellene adni. Hasonlóképpen vissza kellene vonulniuk az egyetemek közeléből is, visszaadva azokat a köznek, a tudósoknak, az egyetemi polgároknak. Orbán Viktornak nem szokása a visszavonulás. Amikor a teljes magyar államigazgatás négy teljes hónap alatt, 15 ezer milliárd forint reményében is képtelen előállni egy olyan tervezettel, amely egy egyébként meglehetősen szűkre szabott jogterületen helyre tudná állítani a törvényesség minimumát, a magyarázat aligha merülhet ki abban, hogy „istenem, hát ilyen bénák szegények”. Amikor Varga Judit igazságügyi miniszter nyilvánosan arról értekezik, hogy a jogállamnak nincs is általánosan elfogadott definíciója, akkor sem egyszerűen arról van szó, hogy nem figyelt az egyetemen, a legelső előadáson. Ahogy az egészségügyet és a közoktatást sem azért bízták Pintér Sándorra, mert nem találtak volna hozzáértő szakembert. Eszük ágában sem volt. Egyszerűen más volt a cél. Nem a kormányzás, hanem a hatalom megtartása. Bármi áron. Mert a hatalom a kulcs ahhoz, hogy az állampárt vezetői és üzletfeleik az állam és az ország minden anyagi és nem anyagi erőforrását a saját gazdagodásukra fordíthassák.

Tragikus módon ez a gondolkodásmód ma már teljességgel eluralta a magyar kormány nemzetközi politikáját is. Pedig a külkapcsolatok évtizedeken át Magyarország sikerágazatának számítottak. Már a Kádár-rendszer is épp a Nyugat iránti viszonylagos nyitottságával igyekezett stabilizálni magát, elkerülve azt, hogy a keletnémethez, a csehszlovákhoz vagy a románhoz hasonló rendőrállamot kelljen működtetnie. A legvidámabb barakk népe az iskolában már akkor is arról tanult, hogy Magyarország valójában a Nyugathoz tartozik. Kompországban Wass Albert helyett még Ady Endre volt a példa, és ha a szovjet megszálló épp nem nézett oda, a nép vigyázó szemét Párizsra vetette. A vasfüggöny nem is dőlhetett le máshol, mint Sopronnál. Ahogy szinte törvényszerű volt az is, hogy az önállóságát visszakapó Magyarország hajózott a leggyorsabban, jó szélben a nyugati partra.

Az, hogy Szijjártó Péter külügyminisztert nem abból a fából faragták, mint hivatali elődeit, aligha képezheti vita tárgyát. Először is, az a faragás – ha lehet annak nevezni – sokkal durvább. Esze ágában sincs betartani a nemzetközi kapcsolatok legalapvetőbb illemszabályait sem. Egy percig sem habozik a nyilvánosság előtt keményen odaszólni bárkinek, akit a balsorsa összehoz vele. A szövetség fogalma alatt sem kölcsönös bizalmat, kölcsönösen előnyös baráti viszonyt ért, hanem múlékony érdekközösséget az éppen soron következő kétes üzleti ügyben. Ahogy Moszkvába sem azért jár, hogy a szomszédunk ellen indított szörnyű, jogtalan támadás sürgős befejezésére biztassa partnereit. Magyarország ma már nemcsak belül, hanem külkapcsolataiban is „captured state”, foglyul ejtett állam. A kérdés csak az, hogy valójában ki a fogva tartó, és hogy milyen árat kell ezért fizetni mindannyiunknak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!