Tartalom

MaNcs 35. évf. 13. sz. (2023-03-29)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

A tíz százalék

„Foglalkozások” – a közoktatásban használt elektronikus napló, a Kréta tanári felületén egyik napról a másikra ez a kifejezés jelent meg az addigi „Tanórák” helyett. Mindez azért érdekes az ezt észrevételező tanárok szerint, mert közoktatási intézményben tanórát csak megfelelő képesítéssel rendelkező pedagógusok tarthatnak, a „foglalkozás” levezényléséhez viszont nem szükséges a szakirányú tanári végzettség. Egy kémiafoglalkozást szaktanár híján abszolválhat mondjuk egy pedagógiai asszisztens is, vagy – a valahai szocializmusban dívó jelenséget újraélesztve – ún. képesítés nélküli tanár is.

 

A szerk.

A szerk.

Tanácsi sztárparádé

Lassan három éve, hogy Demeter Szilárdot, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatóját miniszteri biztossá nevezték ki azzal a feladattal, hogy „koordinálja a magyar könnyűzene, valamint a kortárs magyar popkultúra megújítását és társadalmasítását”. Első hallásra csak egy újabb kulturális elmebaj körvonalazódott, de miután Demeter olyan tervezettel állt elő, amelyben a klubok és a próbahelyek fejlesztésétől a fellépési lehetőségek bővítésén át a tehetségkutatók és a turnék támogatásáig sok minden szerepelt, a hazai könnyűzenészek jó része üdvözölte a miniszteri biztos belépőjét. Különösen annak fényében, hogy Demeter belengette azt a 25 milliárd forintos állami támogatást is, amelyet szerinte öt év alatt lehet majd elkölteni a különféle programpontokra.

A szerk.

A szerk.

A nyírségi légihíd

„Kinyitottam az erdőt, a természetet” – nyilatkozta a sorok közül jól kiérezhető megbántottsággal a HAON nevű izének, felületnek – újságot engedelmükkel nem írnánk – Filemon Mihály agrárvállalkozó, a Hajdú-Bihar megyei Nyírmártonfalva polgármestere, amikor a felületen végre elmondhatta meglátásait a pár nap alatt híressé vált lombkoronaösvényről, illetve az őt emiatt ért támadásokról.

Publicisztika

Heil Péter

Publicisztika

A másik Viktor

Hová vezet a magyar kormány külpolitikája?

Immár hivatalos: az Orbán-kormány elmulasztotta azt az utolsó határidőt, amelyben az Európai Unióval 2022 végén megállapodott. A tagállamok tanácsa által tavaly év végén felfüggesztett, mintegy 15 ezer milliárd forintnyi EU-támogatás így még jó időre Brüsszelben marad. Pedig a feladat nem lett volna nehéz. De a rezsim eddigi húzásait elnézve most már egyre komolyabban merül fel a kérdés: egyáltalán akarják-e teljesíteni, amit megígértek?

Külpol

Interjú

Külpol

„Mindenképpen káros lesz Magyarország számára”

Herman János korábbi külügyi államtitkár, volt NATO- és EU-nagykövet

Mit jelent az, hogy az akadékoskodó Magyarországot egyre látványosabban kerülik meg mind a NATO-ban, mind az Európai Unióban? Merre tart a kormány külpolitikája, és mi a köze Hende Csabának Cristiano Ronaldóhoz? Az elmúlt évtizedek egyik befolyásos diplomatáját kérdeztük többek között ezekről.

Pánik a bankvilágban: a Silicon Valley Bank és a Credit Suisse csődje

Külpol

Ahol a pénz terem

Március 10-én összeomlott az Egyesült Államok 16. legnagyobb bankja, a Silicon Valley Bank (SVB). Két hétre rá a 166 éves svájci csúcsbankot, a világhírű Credit Suisse-t a csőd előtti utolsó pillanatban vásároltatták fel első számú svájci versenytársával. Van-e a két eset között összefüggés, és lesz-e globális bankválság a nyomukban? A tanulságokat foglaljuk össze.

Belpol

Lesz-e az Orbán-rezsimnek nemzetközi tévécsatornája?

Belpol

Műsorváltozás

A Euronews vezetősége március elején jelentette be a csatorna átalakítását. A médiacégben 2021-ben 88 százalékos részesedést szerzett a portugál Alpac Capital, amelynek a vezérigazgatója szoros kapcsolatban áll NER-közeli üzleti körökkel. A változások ezért sokak szerint a magyar kormány közvetett térnyerését jelzik.

Egyházak térnyerése a magyarországi közoktatásban

Belpol

Eredendő bűn

Az Alaptörvényben elismert egyházak számára megnyitott ingyenes ingatlanszerzési lehetőség része annak a folyamatnak, amelyben a politikai hatalom a világi közoktatást minden módon ellehetetleníti, az egyházi fenntartású iskolák lehetőségeit pedig egyre bővíti. Az egyházaknál sem mindenki örül ennek.

Végleg szabadulna a szélsőségesség emlékétől a Jobbik

Belpol

Horthy helyett Deák

Teljes arculatváltást és névváltoztatást kezdeményezett a Jobbik, azt bizonyítandó, hogy végleg szakított szélsőséges múltjával. Az új vezetés a Fidesz alternatíváját kívánja nyújtani a konzervatív választóknak. Jókora ambíció, miközben egyelőre az a kihívás, hogy a párt megugorja a parlamenti küszöböt.

A polgármester ahol tud, segít

Belpol

Focizhat, de panaszkodni ne merjen

Magyarországon nem csak stadionok, de kondiparkok, műfüves pályák, tornatermek is épültek szép számmal – csak legyen, aki megtölti ezeket. Maroslelén a polgármester húzott mezt 47 évesen, hogy a futballcsapat végig tudja játszani a bajnokságot.

Tisza és Kádár meggyalázott holtteste

Belpol

Fejre mentek

Máig rejtély, kik és miért lopták el sírjából Tisza István vagy később Kádár János koponyáját. A Tisza koporsójában található értéktárgyakat a tettesek nem vitték el.

Kritika

Könyv

Kritika

Nyíltan és aktívan

NEM egyenlő – nemi alapú egyenlőtlenségek Magyarországon

A gender studies iránt érdeklődő hazai olvasók már több mint tíz éve követhetik a tudományterület témáit és eredményeit a TNTeF – Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris eFolyóiratból. Sorra születnek monográfiák is, de átfogóbb tanulmánykötet (magyar nyelven), főleg az utóbbi időszakban, viszonylag kevés jelent meg. Ezért is örvendetes, hogy új tétellel gazdagodott a magyar gendertanulmányok szakirodalma.

TAVASZ! - Színház

Kritika

A kígyó

Túlságosan vékony falak

Az influenszerekről szóló előadás nem bontja ízeire, nem szálazza szét a közösségi média világát, inkább ránk zúdítja azt a maga (hitelesen) inkoherens valójában, kicsit úgy, mint amikor az ember a vécén ülve vagy elalvás előtt pörgeti a telefonját egy kissé már módosult tudatállapotban, ami azonban megnehezíti, sőt talán el is lehetetleníti az árnyalt, problémákat is feltáró reflexiót. Megteremtődik viszont ennek a világnak egy lehetséges színpadi változata, fel-felvillannak a közösségi médiában rejlő színházi helyzetek, az influenszerekben megbúvó színészek.

TAVASZ! - Kiállítás

Kritika

Minden elmúlik

Bukta Imre: Műveljük kertjeinket!

Óbuda legújabb művészeti ékessége 2019-ben, a roncstelepként vegetáló Goldberger textilgyár egyik felújított részéből nőtt ki; a volt mosócsarnok és a hozzá kapcsolódó, négyszintes épület több mint ezer négyzetméternyi összterületén nyílt meg tavaly a „szemerei remete”, a „magyar ugar lírai krónikása”, a „mezőgazdasági művészet” megteremtője, azaz Bukta Imre kiállítása. A magát független kortárs magánmúzeumként definiáló intézményben egyeseknek kalandtúrává, másoknak a meredek és keskeny lépcsők miatt megközelíthetetlenné válik a kiállítás egészének megtekintése. Az intézmény minden pozitív kezdeményezése mellett is piaci vállalkozás: erre utal a belépőjegyek (nem csak a magyar viszonyokhoz képest) magas ára és a shop elképesztő kínálata, amely a Bukta-bögréken, -kitűzőkön, -hűtőmágneseken keresztül egészen a Bukta-művekkel díszített pólókig terjed.

Film

Carlos Saura munkássága

Film

Hideg családi fészek

Februárban meghalt az európai filmművészet egyik utolsó régi vágású óriása, a latin kultúra egyik legmesszebbre jutó közvetítője, Carlos Saura. Az alábbiakban pályájának fontosabb mozzanatait idézzük fel.

tévésmaci

Film

Viperafészek

Amikor Sztupa és Troché átruccantak Cseszkóba munkásruhát és tornacipőt vásárolni, mindjárt fel is kellett próbálni.

Képzőművészet

TAVASZ! - A Csontváry-mítosz

Képzőművészet

Minden színben szinte minden

A 170 éve született Csontváry Kosztka Tivadar műveiből a Szépművészeti Múzeumban hamarosan megnyíló nagyszabású kiállítás apropóján idézzük fel kétségkívül egyedül­álló pályáját, s a személyéhez, műveihez tapadó legendákat.

Zene

TAVASZ! - Interjú

Zene

„Mint a szagos radír”

Szabó Tamás szájharmonikás

Húsz év kihagyás után, mindössze egy alkalommal lép fel a Palermo Boogie Gang. A nyolcvanas–kilencvenes évek talán legjelentősebb hazai blueszenekarát az áprilisi Veszprém Blues Fesztiválra sikerült összetrombitálni. Szabó Tamás szájharmonikással az együttes sikereiről és kudarcairól beszélgettünk a fellépés kapcsán, és szóba került az is, hogy komoly hangszer-e a szájharmonika.

TAVASZ! - Interjú

Zene

„Én Brünnhilde vagyok”

Iréne Theorin operaénekes

Idén újra hallhatjuk Brünnhildeként a Budapesti Wagner-napokon a svéd Iréne Theorint, aki épp Az istenek alkonya előadásának napján lesz 60 éves. Vidéki lánynak mondja magát, de bejárta a világ szinte összes nagy színpadát.

Könyv

TAVASZ! - Interjú

Könyv

„Végül a költészet”

Závada Péter költő

Generációjának egyik legismertebb költője. A hamarosan megjelenő új kötete, A muréna mozgása kapcsán beszélünk alkotói szerepekről, rappermúltról, tudományos pályáról és a kortárs irodalom keserűségéről.

Visszhang

Visszhang: tévésorozat

Visszhang

Rajzás

Az Atlanta harapós popkultúra-kritikája, szürreális tónusai és önmagát is megmosolygó egzisztencializmusa után magas elvárásaink lehettek a Rajzással kapcsolatban.

Visszhang: tévésorozat

Visszhang

Poker Face

Miután Rian Johnson újra feltalálta Agatha Christie-t (Tőrbe ejtve; Az üveghagyma), feltámasztja nekünk Columbót is.

Visszhang: koncert

Visszhang

dEUS

Nem lehet mondani, hogy a dEUS nagyon elkerülte volna Magyarországot, hiszen hatszor jártak eddig nálunk, legutóbb négy évvel ezelőtt, az 1999-es The Ideal Crash jubileumi turnéján.

Visszhang: film

Visszhang

Szörnyetegek

Legutóbb egy spanyol (katalán) film tárgyalta szenvedélyesen a természetes gazdálkodás és a termőföld ipari kihasználásának konfliktusát.

Színház
Interaktív
Gasztro
Lokál