Bundula István

A Paradicsom kísértetei

Az állami gondoskodás hamis ígérete és a leválthatatlan Orbán-kormány

Publicisztika

A 2014-es és a 2022-es országgyűlési választások egyik legnagyobb ellenzéki baklövése a Fideszből kiábrándult mérsékelt jobboldali szavazói tömegek támogatására hajtó stratégia volt.

E lapban a korábbi választások adatai és tapasztalatai alapján többször is amellett érveltünk, hogy – jelen keretek között nem részletezhető történelmi és társadalmi okok miatt – egyrészt Magyarországon nincsenek európai értelemben vett jobbközép szavazói tömegek (ahogyan nyugat-európai értelemben vett életképes jobbközép pártok sincsenek és nem is voltak), másrészt legfeljebb kiábrándult MSZP-választókról beszélhetünk. A Fidesz-szavazók számának 2010-es látványos növekedése máshonnan ugyanis, mint a 2002-es, 2006-os szocialista tábor, aligha táplálkozhatott.

A Magyarország értéktérképét 2018 után idén is elkészítő Policy Solutions (PS) kutatási eredményei többek között ezt a feltételezést támasztják alá. A Friedrich-Ebert-Stiftung támogatásával készült kitűnő anyag októberi nyilvános prezentációja után a sajtóban is főleg az a megállapítás futott végig, hogy a Fidesz-szavazók több mint fele is az ún. piackritikus baloldaliság értékeit preferálja.

Ezekbe tartozunk

Kutatásában a PS öt kategóriát állított föl, és a kapott adatok alapján ezekbe sorolta a magyar lakosságot. Az ún. progresszív-baloldali (piackritikus) csoportba azok a válaszadók kerültek, akiket például kulturális kérdésekben a nyitottság, az elfogadás jellemez, míg a gazdasági kérdésekben az állami újraelosztás és a piac szabályozása mellett foglalnak állást. Az összefoglaló szélesebb körben is ismert és használatos fogalmakat is rendel e kategóriához: ezek a válaszadók szociálliberálisok vagy „jóléti liberálisok”. A progresszív-jobboldali (piac­párti) kategóriát azok alkotják, akik „a szabadság fontosságát hangsúlyozzák” a társadalompolitika (egyének jogai, kisebbségek elfogadása, női önrendelkezés) és a gazdaságpolitika terén is (szabadpiac támogatása, állami beavatkozások elutasítása). Őket nevezi „libertariánusnak” (elsősorban az Egyesült Államokban), illetve „klasszikus liberális konzervatívnak” a szakirodalom.

A konzervatív-jobboldaliak (piacpártiak) a gazdaságpolitikai szabadság mellett az ún. hagyományos értékek, valamint a rend és a stabilitás mellett foglalnak állást. (Egy leegyszerűsítő, ám a kutatásban is kérdésként feltett példával jellemezve a társadalmi, kulturális értelemben vett „konzervatív” és „progresszív” közötti különbséget: míg előbbi szerint a rendre nevelés jegyében olykor lekeverhető egy nyakleves a gyereknek, utóbbi semmiféle testi fenyítést nem tart elfogadhatónak.) E szemlélet a Reagan- és Thatcher-korszakban élte fénykorát, képviselői a PS anyaga szerint „az 1970–1980-as években a »neokonzervatív« öndefiníciót adták maguknak”.

A konzervatív-baloldali (piackritikus) csoport jegyei a fentiek alapján kikövetkeztethetők, ezt a fajta értékválasztást a szakirodalom „kommunitáriusnak” nevezi, és gyakran összekapcsolja az „új jobboldal” jóléti populizmusával és jóléti sovinizmusával.

Az ötödik csoport a centrista; de ezt véletlenül se a politikában oly vonzó közép (és az annak tulajdonított kiegyenlítettség) pozíciójával azonosítsuk. A kutatás e kategóriát inkább egy afféle se hús, se hal irány gyűjtőneveként használja, mivel az ebbe tartozók sem gazdaság-, sem társadalompolitikai értelemben nem rendelkeznek érdemben leírható világképpel. Megjegyzendő, hogy ez az egyik olyan csoport, amely összességében statisztikai hibahatáron túli növekedést produkált.

A kutatás összegző megállapítása szerint a progresszív-baloldali (piackritikus) válaszadók aránya 2018 óta nem változott lényegesen, a lakosság szűk harmada sorolható ide. A konzervatív-baloldali (piackritikus) vá­lasz­adók száma 2022-re erőteljesen, 10 százalékkal csökkent (most 29). A progresszív-jobboldaliak és a konzervatív-jobboldaliak aránya nem változott jelentősen, míg az ún. centristák aránya 7-ről 12 százalékra nőtt. A kutatási összegzés hangsúlyozza, hogy a gazdasági értékekben látható változások ellenére „a magyar társadalomban 2022-ben továbbra is nagy többségben vannak a piackritikusok a piacpártiakkal szemben. A társadalompolitikai baloldal és jobboldal arányában viszont kiegyenlítődtek az erőviszonyok”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.