A pokol tornácán

Mi vár Oroszországra a győzelem napja után?

Május 9. a legfőbb, „szakrális ünnep” Putyin politikai kalendáriumában. Ehhez a dátumhoz kötődnek elnöki beiktatásai – legutóbb, immár negyedik alkalommal, 2018-ban tett esküt –, s a győzelem napja köré épül teljes politikai hatalma és mítosza. Az idei május 9-én az „Ukrajna feletti győzelem” szentelte volna meg az orosz világhatalmi mítosz újraalapítását, az új Putyin-korszak kezdetét.

Előjáték

„A visszaszámlálás 2021 októberében kezdődött: akkor döntötte el véglegesen Vlagyimir Putyin, hogy 2024 után is marad Oroszország elnöke” – foglalja össze az előtörténetet az orosz elnöki adminisztráció egyik belpolitikai konzulense. Nem mintha az orosz politikai életben bárkinek is kétsége lett volna efelől, de amíg az elnök világosan és egyértelműen ki nem nyilvánította ebbéli szándékát, a Kreml belpolitikai stratégiai blokkja nem vághatott bele az elnökválasztási kampány előkészítésébe. Nem volt rá költségvetés, nem volt megadva az ideológiai csapásirány. Tavaly október elejétől azonban ez lehetségessé, sőt sürgetővé vált.

„Elenyésző összeget, mindössze 3 milliárd rubelt szántak első körben a helyi kampánykörnyezet felmérésére, ebből kellett volna megszondázni a közvéleményt a problémás régiókban, hogy aztán nekilássunk a megdolgozásuknak” – mondja a konzulens, azaz „politikai technológus”, az orosz politikacsinálás ma talán legfőbb, bár láthatatlan szereplője. Elvileg klasszikus kampányszakértőként vezeti egy párt vagy egy jelölt kampánystábját, esetleg „szürke eminenciásként” működik mellette. Témákat jelöl ki, forrást hajt fel, üzenetet csatornáz, eszközöket keres a közvélemény hatékony befolyásolásához – vagy két választás között a közhangulat szinten tartásához. Valójában szigorúan megszabott politikai megbízás gyakorlati végrehajtója. Megbízója közvetve vagy közvetlenül az orosz elnök belpolitikai főigazgatóságának vezetője, Andrej Jarin. 2018-ban ő vezette Putyin elnökválasztási kampányát, 2019-ben pedig, a pétervári kormányzóválasztás előtt személyesen állt a félszáz konzulenst számláló „deszant” élére, hogy keresztülvigye az amúgy esélytelen „kremli jelölt” megválasztását. Hasonló volt a helyzet 2020-ban a habarovszki régióban, amikor a letartóztatott kormányzó, Szergej Furgal helyett Putyin a közutálatnak örvendő Mihail Gyegtyarjevet tette meg ideiglenes gubernátornak. Ő is kapott néhány tucat politikai konzulenst, akik a következő őszre olyan sikeresen semlegesítették a régióban hónapokon át tüntetők protest hangulatát, hogy ha Gyegtyarjev népszerű nem is lett, de megválasztották. Ez a „deszant” – a professzionális politikai befolyásolási technológiákat tökélyre fejlesztő politikai megbízotti sereg – kapott tehát stratégiai fontosságú szerepet 2021 októberében az új Putyin-korszak hátországában.

Tudatosan és totálisan

Egy másik, ugyancsak anonimitást kérő forrásom szerint 2021 őszén, az általános apátia közepette a legtapasztaltabb politikai konzulensek sem tudtak volna olyan eredményt hozni, amely ínyére lett volna a kremli belpolitikai blokk vezetőinek. Az állampolgárok többsége belefáradt az orosz kormányzat, elsősorban pedig Putyin politikájába. Az élet nem lett jobb, sőt rosszabbodott, az átlagember semmilyen távlatot nem lát maga előtt – ez volt a fő érv. A második helyen a helyi és regionális elit vérlázító gazdagodását jelölték meg: a képviseleti és végrehajtó hatalom tagjai, különösen a rendvédelmi szervek irányítói büntetlenül szedhették meg magukat.