Hétfőn eltemették Kiskunlacházán azt a 14 éves kislányt, akit november 23-án hajnalban megerőszakoltak és megfojtottak. Az elkövetők lapzártánkig ismeretlenek. Múlt pénteken este a nagyközségben fáklyás megemlékezést tartottak, ahol fölszólalt a polgármester és fölolvastak egy, a közjogi méltóságokhoz írt nyílt levelet is. A polgármester utóbb azt mondta, mondatait félreértették, nem vádolta a helyi romákat gyilkossággal, amikor több ezer ember előtt a bűntény okán betörésekről, gyerekektől elvett telefonokról, meggyalázott családokról és gyerekekről beszélt. Arról, hogy mindeközben a parlamentben "egy törpepárt képviselője" rasszistázza, fasisztázza a magyarokat, aminek következtében ő, mármint a polgármester magyarként egyre inkább másodrendű állampolgárként érzi magát a saját hazájában. "Féljenek az erőszakot tevők, a tolvajok, a gyilkosok! Kiskunlacházán nincs helye az erőszaknak, Kiskunlacházán nincs helye a bűnözőknek, Kiskunlacházán elég volt a romaerőszakból!" - fejezte be gondolatait a választott vezető. Meglehet, tényleg rosszul fejezte ki magát.
De ami elhangzott, azt félreérteni nem lehet; az nyílt vád a helyi cigányság ellen. Lehet, hogy a polgármestert nem fűtik etnikai előítéletek, és lehet, hogy nem rasszista. De a nyelv, amit felháborodása, fájdalma kifejezésére használt, az a rasszizmus érv- és fogalomrendszeréből építkezik.
A beszéd elhangzásakor senkinek fogalma sem volt arról, kik a gyilkosok. Így van ez lapzártánk idején is, a legtöbb, ami tudható, hogy a nyomozásnak vannak biztató részeredményei. A rendőrség azonban - a minél gyorsabb siker érdekeire hivatkozván - semmit nem mond. Mégis sokan veszik készpénznek, hogy a tettesek a helyi cigányság körében keresendők. Azok között a cigányok között, akiket a "hatalom" véd; az a hatalom, amely szándékosan nem torolja meg a kistelepüléseken a romáknak tulajdonított mindennapos tolvajlásokat, és magára hagyja a magyar lakosságot. Pénteken egy gyermekgyilkosság áldozatára emlékezve hallatszott dühödt fújolás Sólyom László, Gyurcsány Ferenc nevének említésekor. A tragédiát a fölszólalók összekötötték a dunaszerdahelyi incidenssel, meg a "magyarellenességgel", s így változtattak egy halotti megemlékezést dühödt demonstrációvá.
Aminek persze megvan a maga magyarázata. A településen érthetetlen okokból nincs állandó rendőrőrs (persze az is kérdéses, hogy ennek a gyilkosságnak egy rendőrőrs mennyire tudta volna elejét venni). Ahogy számos más falu van ilyen helyzetben: és ezt a hiányt egyre több helyen élik meg úgy, hogy az állam és vezetői magukra hagyták őket a problémáikkal. Nem elég, hogy nincs munkahelyük, vagy ha van is, egyre nehezebb a megélhetés: még a tulajdonuk biztonságát és a nyugodt, félelemtől mentes életet sem szavatolja nekik az állam.
De így akkor sem szabad beszélni. És nem csak azért nem, mert a polgármester úgy célzott az elkövetők kilétére, vagy legalábbis etnikai hovatartozására, hogy biztos tudása nem volt, nem is lehet róla. A polgármester fellépése, beszéde, a gárda és a gój motorosok jelenléte alkalmas volt arra, hogy a közösség dühét kiterjessze olyanokra is, akiknek e szörnyű bűntényhez nincs semmi közük; akik ebben, és a többi, csak a bőrszínük miatt nekik tulajdonított bűncselekményekben ártatlanok. Ha ez volt a szándéka, ha nem.
