"A kritika szabad lett"

  • .
  • 2009. október 22.

Publicisztika

Magyar Narancs, 2009. október 8. Fontos könyv a Bán Zoltán Andrástól nemrégiben megjelent Meghalt a Főítész, és fontos az erről szóló, Margócsy Istvántól származó értékelés is.
Mégis apró megjegyzés kívánkozik a recenzió margójára. A kitűnő irodalomtörténész feltesz egy izgalmasnak tűnő kérdést Bán könyve kapcsán: "...vajon Márai, akiről e könyvben egészen kitűnő elemzéseket tett közzé, jobb író lett attól, hogy nem viselte el a politikai nyomást, s emigrációba vonult?"

Az életmű ismeretében tudható, hogy ez a kérdés még elméletileg sem állja meg a helyét. Márai rendkívül tudatosan választotta az emigrációt, mert mindenestül elképzelhetetlennek tartotta 1948 után a hazai alkotómunkát. Erről sokszor és sokat írt. "Ez volt az idő (1948 - B. P. megjegyzése), amikor megértettem, hogy el kell mennem az országból - nemcsak azért kell elmenni, mert nem engednek szabadon írni, hanem elsőbben és még sokkal inkább azért, mert nem engednek szabadon hallgatni" - írja a Föld, föld! c., 1972-ben megjelent önéletrajzában. A már külföldön megjelent Naplók egyikében így fogalmaz: "a mocsárban nem élnek hattyúk." Azaz: "Aki azt hiszi, hogy otthon marad a mocsárban és így is meg tudja őrizni szelleme függetlenségét: téved."

Vagyis Márai azzal maradt író, hogy emigrált. Az ő felfogásában a "politikai nyomás" elutasítása az egyetlen lehetőség, hogy továbbra is alkotni tudjon. Innen nézve teljesen értelmetlen és értelmezhetetlen a kérdésfelvetés: jobb vagy roszszabb író lett volna-e Márai Sándor, ha itthon marad. Megtehette volna, de ebben az esetben az alkotói pályája 1948-ban lezárul. Ez szerencsénkre 41 évvel később történt meg, 1989-ben, az Egyesült Államokban.

Bod Péter

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.