n "Jancsi bácsi öreganyám öccse volt, hajnali három órakor jöttek érte. Nem mondták, miért, csak vitték. Hónapokig azt sem tudta a család, hogy hol van, él-e, hal-e. Jóval később derült ki, hogy - névtelenül - feljelentették, miszerint szivarra gyújtott Sztálin halálhírének napján, pedig különben nem is dohányzik. Ítélet nélkül ült ötvenhat késő nyaráig, időnként vallatták. Erről azt mondta: azt is beismerte volna, hogy ő szülte az anyját. Később a börtönben szerzett nyavalyái vitték el."
Ez szerkesztőségünk egyik tagjának a története.
Magyarországon elég sok embernek van ehhez hasonló története. Nem akarjuk elfelejteni ezeket a történeteket, de azt sem szeretjük, ha feszt ezekre emlékeztetnek minket.
A Tapolcai Városi Bíróság hétfőn (2003. január 13.) rendzavarás szabálysértése miatt figyelmeztetésben részesítette Loppert Dániel 20 éves debreceni diákot, azért, mert 2002. július 28-án Kapolcson (az ivás közben űzhető sportokról szóló sorozatunk egyik lehetséges következő fejezete) a magánemberként jelentős kísérettel felvonuló Medgyessy Péter felé háromszor azt kiáltotta, hogy "áruló".
A Tapolcai Városi Bíróság tehát első fokon elítélte az árulózót, aki közterületen, nyilvános területen, olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsított, amely alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást keltsen.
Tisztelt Bíróság!
Hol élnek Önök? És hányat írunk?
Magyarországon már 2002-ben szólásszabadság volt. Ami azt jelenti, hogy büntetőjogi eszközökkel föllépni legfeljebb a köznyugalom megzavarásának lehetősége esetén szabad - legalábbis az alkotmány szerint.
És különben is, mondja már meg a Tekintetes Bíróság, hogy kinek a műélvezete vagy pláne a nyugalma sérült azon a kulturális rendezvényen? Szamárság, de nem is ez az érdekes.
Hanem, ami ezzel járt.
1. Jancsi bácsit legalább magánvád alapján tették hűvösre, ám ez esetben közvádas eljárás indult, maga a tapolcai rendőrkapitány látta szükségesnek hivatalból a följelentést.
2. Medgyessy Pétert árulózták le, mert ha legalább özvegy Kovácsnét, hiszen így kinek ne az juthatna - teljes joggal - az eszébe, hogy ez az egész arcpirító cécó azért van, mert a miniszterelnököt merte valaki illetni, ami ugye mégiscsak hülyeség.
3. A bevezetőnkben vázolthoz hasonlatos történetek automatikus felidéződése, valamint (természetesen: hamis) analógiába állítása az ifjú Loppert esetével tovább erősíti mindazokat a képzeteket, miszerint ezek (akik és akik miatt Loppertet elítélték) ugyanazok, mint azok (akik és akik miatt a bevezetőbéli rokont). Sőt, hogy ez (a rendszer) ugyanaz, mint az (a rendszer). Pedig Loppert nem a bevezetőbéli idős nagybácsi (és nem Jan Palach, Galileo Galilei stb.), ezek nem azok, ez nem az, és addig, amíg ezt nem érti meg honfitársaink túlnyomó többsége, az ország két fele jobbára értelmetlen és politikailag manipulált vitákat fog folytatni egymással nem létező dolgokról.
4. Loppertnek (önöknek, nekünk, bárkinek) - épp azért, mert ez nem az - jogában áll tudtára adni a miniszterelnöknek (köztársasági elnöknek, önöknek, nekünk), hogy "árulónak" tartja. Sőt: ez éppenséggel azért nem az, mert Lopperttől ezt a jogot senki nem veheti el.
5. Nem szívesen adunk tanácsot ebben a helyzetben, de azt a perköltséget nem összegyűjteni kéne Loppertnek, hanem épp ellenkezőleg: megtagadni a befizetését.
