Bárány Tibor

Algoritmusra dobban a szív

Hogyan befolyásolják az ajánlórendszerek az esztétikai választásainkat?

  • Bárány Tibor
  • 2021. április 21.

Publicisztika

Amióta az emberiség erre fogékony része megértette, hogy az internetes „keresgélés” nem intim, magánjellegű tevékenység, az­óta ugrásszerűen megnőtt a technológiakritikai szólamok száma mind a digitális, mind az offline nyilvánosságban. A félelem és a kétségbeesés érthető.

Aki az online térben nézelődik, digitális lábnyomot hagy; ezekből az adatokból pedig – kellően intelligens és tanulékony algoritmusok segítségével – jól-rosszul rekonstruálható az adott személy fogyasztói, világnézeti, sőt pszichológiai profilja. A viselkedésünket monitorozó és befolyásoló algoritmusokhoz földi halandók nem férhetnek hozzá, így csak a jó ég tudja, hogy egészen pontosan mit is jelent mindez.

A legtöbb felhasználó életében – általában egy sor keserű tapasztalat után – elérkezik a ráismerés pillanata: nincs ártalmatlan, következmények nélküli klikkelgetés, a közösségi média felületei ugyanis a saját böngészési előzményeink alapján bombáznak minket kéretlen tartalmakkal. Elég csak megpendíteni egy témát egy privát Messenger-üzenetben, kisvártatva megjelennek a vonatkozó hirdetések a Facebook-üzenőfalunkon; rosszabb esetben egy eltévedt lájk vagy egy-egy ironikus nyilvános komment hatására kormányközeli „elemzőintézetek” videóit kell kerülgetnünk a falunkon. Kattintásainkkal mindig valamilyen ágens adatvagyonát gyarapítjuk. A felismerésre ki-ki vérmérséklete és pillanatnyi érdekei szerint reagál: vannak, akik az információs társadalom végromlását vizionálják, mások szabályozási javaslatokat készítenek elő, és vannak, akik önálló rutint alakítanak ki az internetes tevékenységüket elemző algoritmusok kijátszására. Mások pedig minimálisra szorítják az online „jelenlétüket”.

Vonzások és választások

Érdekes módon a kultúra- és a művészetfogyasztás digitális „ökoszisztémájával” szemben kevésbé vagyunk szigorúak: az algoritmizált ajánlórendszereket működtető online (zenei vagy filmes) adatbázisok és kereskedelmi platformok működése mintha ritkábban válna nyilvános kritika tárgyává. Nem háborodunk fel, ha a Spotify vagy a YouTube ajánlásait követve olyan zeneszámokat hallgatunk, amelyeket talán eszünkbe sem jutott volna; és maximum mosolygunk, ha a Netflix és az Amazon rosszul „lövi be” az ízlésünket. Mintha a streamingszolgáltatók ajánlóalgoritmusai nekünk dolgoznának (mi több, szívesen fizetünk is az elvégzett munkáért!), a közösségi oldalak tartalomválogató algoritmusai pedig ellenünk. Márpedig nincs óriási különbség a két eset között: nemzetközi nagyvállalatok tulajdonában álló internetes felületek kereskedelmi célokat követve, számunkra átláthatatlan elvek szerint, a tudatos beleegyezésünk nélkül gyűjtött, ám mégis önkéntesen átadott adataink alapján, gépi intelligencia felhasználásával szűrik az elénk kerülő tartalmat – valamiféle „személyre szabott” felhasználói élmény ígéretének jegyében.

Az esztétikai választásaink legalább annyira jellemeznek bennünket, mint az életvezetési döntéseink, mégis az esztétikai identitásunkat szemlátomást kevésbé féltjük az algoritmusok (állítólagos) uralmától, mint önazonosságunk más elemeit.

Vajon miért van ez így, és kell-e aggódnunk az ajánlóalgoritmusok miatt?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."