Götz Eszter

Eltüntetett történelem

Mi vár a közelmúlt építészeti értékeire?  

  • Götz Eszter
  • 2021.04.21 21:00

Publicisztika

A hazai építészetben immár nagyobb visszhangot váltanak ki a bontások, mint az építkezések. A „megsemmisítési mániának” nem tudjuk a pontos okait. Hirtelen szükség lesz a telkekre? Vagy az illetékesek meg akarnak szabadulni valamitől, ami állandó jelenlétével a múltra emlékeztet?

Lelki válság

Amikor 2016-ban felröppent a hír, hogy a Virág Csaba 1979-ben épült villamos teher­elosztóját bontásra ítélte a kormány a budai Várban, az építészszakma tiltakozott (lásd: Kézműves high-tech, Magyar Narancs, 2016. július 28.), és egy ideig úgy tűnt, hogy sikerrel járt. De 2018-ban, egy belügyminisztériumi levélből már az derült ki, hogy a maga nemében kivételes épület mégis útban van. A kerület főépítésze szívesen megtartotta volna – ha történetesen az ő illetékességi körébe tartozik –, de Virág épülete egy kiemelt kormányberuházással elbarikádozott politikai terrénumhoz tartozik, amelyhez nincs semmi köze sem a közvéleménynek, sem a szakmának, beleértve a Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa (ICOMOS) szintén tiltakozó Magyar Bizottságát. Igaz ugyan, hogy 2007-ben az épület elvesztette korábbi funkcióját, de a lehetséges átalakítás terveivel még 2013 táján is foglalkozott a két évvel később elhunyt Virág Csaba, majd egy kollégája, Szabó Tibor kereste az átriumos irodaházzá formálás lehetőségeit.

Két évig nem történt semmi, de 2020 tavaszán, a koronavírus betörését követően egyik napról a másikra deszkák mögé került az épület, majd rövid idő alatt el is tüntették a legnagyobb részét. Sok építész ment el e „temetésre”, vagyis utoljára megnézni azt az épületet, amelyet a hetvenes évek végén, ugyanilyen döbbenten bámultak, csak éppen csodálkozva, örömükben, hogy egy világszínvonalú épület került a Vár historikus környezetébe – a korabeli szegényes műszaki-építőipari feltételek ellenére. A független sajtóban megjelent cikkek arra utalnak, hogy a villamos teherelosztó elpusztítása a hazai építészetben olyasféle lelki válságot okozott, mint majdnem húsz éve a Nemzeti Színház Erzsébet téri építkezésének leállítása, majd a „nemzeti gödör” létrejötte.

És a teherelosztó lebontása csak egy állomás volt a közelmúltban megsemmisített építészeti emlékek sorában. Évek óta tétlenül nézzük, városlakók, építészek és döntéshozók, hogy szétrohadnak jobb sorsra érdemes, néhány évtizede sikernek kikiáltott építmények. Az 1977-ben megnyitott Planetárium régóta zárva van, Farkasdy Zoltán 1969-es Olimpia szállóját a 2018-as elbontása táján mint horrorfilmdíszletet emlegették, holott a hatvanas évek szállodaépítészetében ritka példája volt annak a skandináv modernizmustól eltanult fogásnak, hogy miként lehet egy 180 szobás monstrumot finoman belesimítani a természeti környezetbe. Egykor itt készültek föl a magyar sportolók a müncheni olimpiára; tavaly óta park van a helyén.

 
A teherelosztó 1984-ben
Fotó: Fortepan/Gábor Viktor

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk