A miniszterelnök nem értett egyet, s így a rendészeti miniszter nem írta alá Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány nyugdíjazási kérelmét. Ez helyes lépés volt. Az elmúlt hetek rendőrségi fellépéseit többen is vizsgálják, s a főkapitánynak ezek eredményét a posztján kell megvárnia. Igaz, mindenhol azt nyilatkozta, hogy távozási szándéka független a közelmúltban történtektől, ám ezt nem lehet komolyan venni (még akkor sem, ha ő valóban így gondolta). Ha Gergényi nagyot hibázott, a következményeket - az esetleges fegyelmi eljárást, a felmentést - vállalnia kell. Ha nem hibázott, vagy nem akkorát, mint a fejét követelők állítják, akkor a saját és a rendőrség érdekében nem teheti meg, hogy lelépésével azoknak a véleményét erősítse, akik az első perctől rendőrterrort kiáltanak.
A vizsgálatok közül az egyik egy 101 oldalas jelentéssel lezárult (ez a szeptember 17-19. közötti időszakra vonatkozik), több másik viszont még folyamatban van (például az október 23-i tömegoszlatás miatti rendészeti belső vizsgálat, vagy a mostanában induló ügyészségi eljárások). Kérdés, ezek mennyiben bővítik majd eddigi ismereteinket, illetve árnyalják-e a már kialakult markáns véleményeket. (Sajátosan hullámzó a Fidesz álláspontja: Gergényi távozását éppúgy a miniszterelnöki felelősség beismeréseként értékelik, mint maradását. Rendőrügyi nyilatkozataik iránya persze világos: a fideszes nagygyűlés résztvevőit konkrétan Gyurcsány verette meg; hétfőn a parlamentben ezt végre ki is mondták.)
A történteket célszerű a maguk folyamatában szemlélni, vagyis a szeptember 17. (a felfordulás kezdete) és a november 8. (Gergényi bejelentése) közötti időszakot egyetlen periódusként szemlélni. A rendőrség a tévészékház ostrománál kudarcot vallott; a következő napokban leverte a zavargásokat, ráadásul a Szabadság térinél jóval nagyobb tömeggel szemben lépett föl sikerrel; és október 23-án ugyancsak fölszámolta a randalírozást. (Ebben az összefüggésben a túlkapásoktól tekintsünk el.) A rendvédelem az új köztársaság történetében először került ilyen éles helyzetbe - ehhez képest akár azt is mondhatjuk, hamar összekapta magát a Szabadság téri fiaskó után. Hogy Gergényinek ebben mekkora szerepe volt, az kulcskérdés ténykedése megítélésekor. A hideg ráz ki bármifajta összeesküvés-elmélettől, de nehéz szabadulnunk attól a gondolattól, hogy szeptember 17. és 20. között a rendőrség a törvényes magyar kormány erőszakos megbuktatására szervezett kísérletet fojtott el.
De nem csak a válsághelyzet kezelését kellett tanulni - az október 23. utáni első és a néhány nappal későbbi Gergényi-nyilatkozatok közötti különbség feltétlenül erre utal. A főkapitány első reagálásai arrogánsak és minősíthetetlenek voltak (a rendőrök azonosítószáma "biztos leesett", nem tartja számon, az emberei kibe botlottak bele stb.) - még akkor is, ha válaszait nyilván befolyásolták a rendőrökre zúdított kritikák. Magatartása azt a benyomást keltette, hogy semmiféle rendőrségi jogsértést nem hajlandó elismerni - ez tarthatatlan attitűd. Néhány nap múltán (például amikor lapunk kérdezte) viszont úgy beszélt, ahogyan az egy főrendőrtől minimálisan elvárható. Múlt heti interjúnkból is kiderül: a főkapitány október 23-i (és nyilván a szeptember 18-20-i) utasításait változatlanul helyesnek tartja és vállalja a felelősséget értük. A vizsgálatok függvényében ezért kell megválni tőle, vagy épp ezért kell megerősíteni a posztján.
