Nincs az a pénz

Publicisztika

Az ún. mesteremberek válogatott hazugságaiból és cselvetéseiből nyilván több - és feltehetőleg szórakoztatóbb, tanulságosabb, az emberi lélekről többet felfedő - kötet jönne ki, mint a Jókai-összes.

Az ún. mesteremberek válogatott hazugságaiból és cselvetéseiből nyilván több - és feltehetőleg szórakoztatóbb, tanulságosabb, az emberi lélekről többet felfedő - kötet jönne ki, mint a Jókai-összes.

Veszek, főnök, akkor ötvenhárom méter kábelt a kétszer nullahetvenötösből, meg négy... nyolc kapcsolót, plusz a fázis, fel is írom ide. Viszont... Kéne valami előleg, a múltkorit otthagytam Budaörsön... A kazánról is hozom a számlát pénteken, csak el volt romolva a pénztárgépük, meg különben is csak az az ukrán kétajtós volt... de főnök, maga mondta, hogy az nem kell...

A kissé borostás szakelem fekete, 18 éves dízel Golfját két hét múlva látjuk megint felbukkanni, bocs, főnök, a nővérem kórházba került, reggelente viszem neki a pörköltöt, ne tudja meg, mit kap bent enni. És így tovább. A munkálatok végeztével kiderül, hogy az ötvenhárom méterből csak tizenkettőt kellett beépíteni, a mester ilyenkor sűrű szabadkozások közepette pár hét múlva visszacsönget százötven rugót, a nyolc kapcsolóból öt végül is ott van a falban, a három legyen az övé, vigye, túl vagyunk rajta, mindegy. Hogy ez így megy ebben az országban időtlen idők óta, jól tudjuk, és meg is békéltünk vele, az egészet otthonos pálinka-, verejték- és oltottmész-szag lengi körül, olyan sajátossága ez hazánknak, mint a gémeskútnál bólogató szürkemarha-gulya. Ez a mi kékgalléros bűnözésünk.

De hogy ez pontosan így menjen a fehérgalléros világban is? Csak némiképp nagyobb tételekben?

A 4-es metró alagútját fúró nemzetközi konzorcium, a Bamco - osztrák, német és francia résztvevőkkel - hétfőn leállította föld alatti munkálatait, mondván, amíg ki nem fizetik durván 35 milliárdos pluszigényét, egy kapavágást sem tesznek többet. A 35 milliárdos bemondás értékeléséhez és a pofátlanság mértékének helyes bekalibrálásához talán azt jó tudnunk, hogy az alagútfúrás tokkal-vonóval kerül mondjuk 45-be, vagy legalábbis ennyiért lett vállalva, az egész metrócucc meg úgy 520 milliárdba, de abban benne van nemcsak a két vonal mindenestül, hanem egy rakás felszíni fejlesztés is. Ehhez képest előállni egy közel kétszer akkora számlával legalábbis bicskanyitogató, ennyi pénzből értelemszerűen legalább másfél alagútnak ki kellene jönnie, másfél alagút pedig nem kell, azt nem kérte senki, vagy ha másfél alagutat építenek, azt fizettessék ki a nénikéjükkel.

A részletekre még nyilván visszatérünk, de amit sejteni lehet, az a következő. Eddig az volt a Bamco érdeke, hogy gyorsan fúrjon, mert ha előbb ér a Fővám térhez, akkor álláspénzt kap. A Fővám téren ugyanis némi csúszásban van az állomás kivitelezője, amiért ugyan kötbért fizet (már ha fizet) az építtető fővárosnak, de ez a kötbér kisebb, mint a Bamco álláspénze; és a Fővám téri kivitelezőnek tulajdonviszonyilag pont a Bamco micsodájába ér az izéje, az alagútjába a szerszámja, hogy a műszakias nyelvhasználatnál maradjunk. És hát ki választaná azt, hogy ne járjon jól, amikor azt is választhatja, hogy jól jár?

Most viszont megváltozott a játék: a Bamco inkább azért kér még pénzt, hogy fúrjon, és ha nem kap még több pénzt, akkor nem fúr. Normális élethelyzetekben ilyenkor az ember előveszi a szerződést - de egy ekkora beruházás épp annyira normálatlan élethelyzet, amint a bevezetőnkben plasztikusan leírtuk; és a meglévő írásbeli szerződés gyakran épp annyit ér, mint a fenti szituációkban a szóbeli.

Nem fúrok, amíg nem fizetsz többet, mert nem az van a földben, amit mondtál, nem homok, hanem kő, fúrjon ennyiért a Monte Cristo. Ha nem fúrok, előbb-utóbb úgyis téged vesz elő a lakosság: feltúrtam a fél várost, tiszta sár mindenkinek a cipője, és a turisták is csak gödröket meg koszos cipőjű, káromkodó járókelőket látnak mindenütt. Lelkiismeretlen disznó vagy!

Megmondtam, mi van a földben, vagy ha nem mondtam meg, azt biztos megmondtam, hogy egy kicsivel kérhetsz többet, de nem 35-tel! És azt sem mondtam, hogy összevissza fúrjál alagutat, oda is, ahova nem kell! Egyébként úgyse leszel kész a választásokig, úgyhogy én ráérek.

Most körülbelül itt tart a metró projektcége, a DBR és a Bamco vitája. Ha a választott bíróság ítéletét valamelyik fél nem fogadja el, jöhet a rendes bíróság, meg a gyáva nyúl játék: kinek árt többet a keménykedés, pénzben, presztízsben? De jó, ha tudjuk. A metróépítéseket kivitelező cégek szerte a világon a túlszámlázáson keresnek jól, ezért is van az, hogy szinte több ügyvédet alkalmaznak, mint mérnököt: az embernek már-már az a benyomása, hogy a metróépítés csak a szükséges rossz, a sallang, ami nélkül sajnos túlszámlázni sem lehet. Velük és kétségtelen jogi meg műszaki szakértelmükkel szemben kell az építtetőt, vagyis a közt képviselő hivataloknak - államiaknak vagy városiaknak - felvenniük a kesztyűt: pénzben, prókátori tudásban, politikai ravaszságban. Hiába, ilyen a strongarm kapitalizmus. Mindenki keresni akar - és lehet ezen sopánkodni persze, csak minek. Ahogy a 4-es metró értelmén is lehetett egy darabig vitatkozni, és persze mindig, minden alkalommal rá kell kérdezni arra, hogy a DBR és a főváros állja-e a sarat a kivitelezőkkel. De visszacsinálni ezt a beruházást már nem lehet: nincs az a pénz. Ezért minden olyan megnyilvánulás, ami a 4-es metrót támadja, most a kivitelező érdekeit szolgálja.

A hazáéval szemben.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.