Nincs az a pénz

Publicisztika

Az ún. mesteremberek válogatott hazugságaiból és cselvetéseiből nyilván több - és feltehetőleg szórakoztatóbb, tanulságosabb, az emberi lélekről többet felfedő - kötet jönne ki, mint a Jókai-összes.

Az ún. mesteremberek válogatott hazugságaiból és cselvetéseiből nyilván több - és feltehetőleg szórakoztatóbb, tanulságosabb, az emberi lélekről többet felfedő - kötet jönne ki, mint a Jókai-összes.

Veszek, főnök, akkor ötvenhárom méter kábelt a kétszer nullahetvenötösből, meg négy... nyolc kapcsolót, plusz a fázis, fel is írom ide. Viszont... Kéne valami előleg, a múltkorit otthagytam Budaörsön... A kazánról is hozom a számlát pénteken, csak el volt romolva a pénztárgépük, meg különben is csak az az ukrán kétajtós volt... de főnök, maga mondta, hogy az nem kell...

A kissé borostás szakelem fekete, 18 éves dízel Golfját két hét múlva látjuk megint felbukkanni, bocs, főnök, a nővérem kórházba került, reggelente viszem neki a pörköltöt, ne tudja meg, mit kap bent enni. És így tovább. A munkálatok végeztével kiderül, hogy az ötvenhárom méterből csak tizenkettőt kellett beépíteni, a mester ilyenkor sűrű szabadkozások közepette pár hét múlva visszacsönget százötven rugót, a nyolc kapcsolóból öt végül is ott van a falban, a három legyen az övé, vigye, túl vagyunk rajta, mindegy. Hogy ez így megy ebben az országban időtlen idők óta, jól tudjuk, és meg is békéltünk vele, az egészet otthonos pálinka-, verejték- és oltottmész-szag lengi körül, olyan sajátossága ez hazánknak, mint a gémeskútnál bólogató szürkemarha-gulya. Ez a mi kékgalléros bűnözésünk.

De hogy ez pontosan így menjen a fehérgalléros világban is? Csak némiképp nagyobb tételekben?

A 4-es metró alagútját fúró nemzetközi konzorcium, a Bamco - osztrák, német és francia résztvevőkkel - hétfőn leállította föld alatti munkálatait, mondván, amíg ki nem fizetik durván 35 milliárdos pluszigényét, egy kapavágást sem tesznek többet. A 35 milliárdos bemondás értékeléséhez és a pofátlanság mértékének helyes bekalibrálásához talán azt jó tudnunk, hogy az alagútfúrás tokkal-vonóval kerül mondjuk 45-be, vagy legalábbis ennyiért lett vállalva, az egész metrócucc meg úgy 520 milliárdba, de abban benne van nemcsak a két vonal mindenestül, hanem egy rakás felszíni fejlesztés is. Ehhez képest előállni egy közel kétszer akkora számlával legalábbis bicskanyitogató, ennyi pénzből értelemszerűen legalább másfél alagútnak ki kellene jönnie, másfél alagút pedig nem kell, azt nem kérte senki, vagy ha másfél alagutat építenek, azt fizettessék ki a nénikéjükkel.

A részletekre még nyilván visszatérünk, de amit sejteni lehet, az a következő. Eddig az volt a Bamco érdeke, hogy gyorsan fúrjon, mert ha előbb ér a Fővám térhez, akkor álláspénzt kap. A Fővám téren ugyanis némi csúszásban van az állomás kivitelezője, amiért ugyan kötbért fizet (már ha fizet) az építtető fővárosnak, de ez a kötbér kisebb, mint a Bamco álláspénze; és a Fővám téri kivitelezőnek tulajdonviszonyilag pont a Bamco micsodájába ér az izéje, az alagútjába a szerszámja, hogy a műszakias nyelvhasználatnál maradjunk. És hát ki választaná azt, hogy ne járjon jól, amikor azt is választhatja, hogy jól jár?

Most viszont megváltozott a játék: a Bamco inkább azért kér még pénzt, hogy fúrjon, és ha nem kap még több pénzt, akkor nem fúr. Normális élethelyzetekben ilyenkor az ember előveszi a szerződést - de egy ekkora beruházás épp annyira normálatlan élethelyzet, amint a bevezetőnkben plasztikusan leírtuk; és a meglévő írásbeli szerződés gyakran épp annyit ér, mint a fenti szituációkban a szóbeli.

Nem fúrok, amíg nem fizetsz többet, mert nem az van a földben, amit mondtál, nem homok, hanem kő, fúrjon ennyiért a Monte Cristo. Ha nem fúrok, előbb-utóbb úgyis téged vesz elő a lakosság: feltúrtam a fél várost, tiszta sár mindenkinek a cipője, és a turisták is csak gödröket meg koszos cipőjű, káromkodó járókelőket látnak mindenütt. Lelkiismeretlen disznó vagy!

Megmondtam, mi van a földben, vagy ha nem mondtam meg, azt biztos megmondtam, hogy egy kicsivel kérhetsz többet, de nem 35-tel! És azt sem mondtam, hogy összevissza fúrjál alagutat, oda is, ahova nem kell! Egyébként úgyse leszel kész a választásokig, úgyhogy én ráérek.

Most körülbelül itt tart a metró projektcége, a DBR és a Bamco vitája. Ha a választott bíróság ítéletét valamelyik fél nem fogadja el, jöhet a rendes bíróság, meg a gyáva nyúl játék: kinek árt többet a keménykedés, pénzben, presztízsben? De jó, ha tudjuk. A metróépítéseket kivitelező cégek szerte a világon a túlszámlázáson keresnek jól, ezért is van az, hogy szinte több ügyvédet alkalmaznak, mint mérnököt: az embernek már-már az a benyomása, hogy a metróépítés csak a szükséges rossz, a sallang, ami nélkül sajnos túlszámlázni sem lehet. Velük és kétségtelen jogi meg műszaki szakértelmükkel szemben kell az építtetőt, vagyis a közt képviselő hivataloknak - államiaknak vagy városiaknak - felvenniük a kesztyűt: pénzben, prókátori tudásban, politikai ravaszságban. Hiába, ilyen a strongarm kapitalizmus. Mindenki keresni akar - és lehet ezen sopánkodni persze, csak minek. Ahogy a 4-es metró értelmén is lehetett egy darabig vitatkozni, és persze mindig, minden alkalommal rá kell kérdezni arra, hogy a DBR és a főváros állja-e a sarat a kivitelezőkkel. De visszacsinálni ezt a beruházást már nem lehet: nincs az a pénz. Ezért minden olyan megnyilvánulás, ami a 4-es metrót támadja, most a kivitelező érdekeit szolgálja.

A hazáéval szemben.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.