Karsai Dániel

Az egészséges szervezet

Miért életbe vágó az egyetemi autonómia?

  • Karsai Dániel
  • 2020.12.05 19:10

Publicisztika

A Színház- és Filmművészeti Egyetem polgárai nem tűrték szótlanul egyetemük függetlenségének megszüntetését, és úgy döntöttek, hogy az erre tett kísérletnek ellenállnak. Elfoglalták az egyetem épületeit, és oda a szerintük illegitim kuratórium tagjait és az általuk kinevezett kancellárt nem engedik be. Az események megosztják a közvéleményt. Az erről szóló gondolkodást a következőkben az alkotmányjogi aspektusok megvilágításával szeretném segíteni – s elöljáróban rögzítem azt is, hogy az egyetemi polgárok jogi képviseletét én látom el az Alkotmánybíróság (AB) előtt.

Korábbi AB-határozatok

Mi is pontosan ez az egyetemi autonómia, amelyet védenek az egyetemi polgárok? Az Alaptörvény X. cikke a következőképpen rendelkezik. „Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságát, továbbá – a lehető legmagasabb szintű tudás megszerzése érdekében – a tanulás, valamint törvényben meghatározott keretek között a tanítás szabadságát. (…) A felsőoktatási intézmények a kutatás és a tanítás tartalmát, módszereit illetően önállóak, szervezeti rendjüket törvény szabályozza. Az állami felsőoktatási intézmények gazdálkodási rendjét törvény keretei között a Kormány határozza meg, gazdálkodásukat a Kormány felügyeli.”

Az olvasónak feltűnhet, hogy a fenti idézetben az „egyetemi autonómia” kifejezés nem szerepel. Ezt a fogalmat a bíróságok, többek között az Európai Unió Bírósága – például a CEU-ról szóló friss döntésével – és az AB gyakorlata töltötte meg valódi közjogi tartalommal [a témában különösen jelentős a 41/2005. (X. 27.) AB-határozat és a 39/2006. (IX. 27.) AB-határozat].

 
 

 

Az AB leszögezte, hogy tudományos igazságok kérdésében állást foglalni és a tudományos minőség meghatározásában dönteni – a tudomány autonómiájából fakadóan – kizárólag a tudomány művelői jogosultak. Ez nem pusztán szép elvi deklaráció, hanem a(z Alkotmány)bíróság előtt érvényesíthető alapjog, mely szorosan kapcsolódik a véleménynyilvánítási szabadsághoz. A tudományos élet szabadságához fűződő jogok kifejezetten a felsőoktatási autonómiát megtestesítő személyi körre terjednek ki. Azaz ez a jog az oktatók, a tudományos kutatók és a hallgatók számára biztosítja az oktatás, a tudományos kutatás, a művészi alkotótevékenység és a tanulás szabadságát. Az autonómia hordozója szervezeti értelemben pedig maga az intézmény, az egyetem.

Az AB a fenti két döntésében megállapította, hogy a tudomány autonómiájának biztosítása érdekében a felsőoktatási intézményt szervezetalakítási, működési és gazdálkodási önállóság is megilleti. Azaz a felsőoktatási intézmény választott képviseleti szervvel, önkormányzattal kell, hogy rendelkezzen. Ezt az elvet az említett CEU-döntés is hivatkozza. A felsőoktatási autonómia egyedüli alanyait, vagyis az oktatókat, kutatókat és a hallgatók közösségét be kell vonni az önkormányzati jogosultságok gyakorlásába – mi több, ezeket csak ők gyakorolhatják.

Az AB mindehhez hozzátette azt is, hogy ebbe a tevékenységbe az oktatókon, tudományos kutatókon és hallgatókon kívül külső szakembereket, jelesül az alapító, a fenntartó szervezet képviselőjét is be lehet vonni – de csak a felsőoktatási intézmény autonómiájának biztosítása mellett.

Tanulságos, hogy ezen alkotmányos elvek alapján másfél évtizeddel ezelőtt az AB (a 41/2005. számú határozatában) alkotmányellenesnek találta az ún. irányító testület felállítását. Ez a testület a felsőoktatási intézmény stratégiai döntéshozó és végrehajtást ellenőrző szerve lett volna. A szenátus által delegált tagok a rektorral együtt többségben lettek volna, a tagok másik felét az oktatási miniszter delegálta volna. Csakhogy az AB szerint már ez a vegyes rendszer is túl nagy hatalmat biztosított volna az egyetemi polgárok felett a miniszternek.

SZFE_L1A2922w.jpg

 
Fotó: Németh Dániel
 

 

Az AB az egyetemek mellett létrehozott ún. gazdasági tanácsok alkotmányellenességét is kimondta (39/2006. számú határozat). A rektor az egyetem szempontjából nagy jelentőségű kérdésekben (fejlesztési terv, fontos gazdálkodási kérdések, szervezetátalakítás, költségvetés, éves beszámoló stb.) javaslatait kizárólag a 7–9 tagú gazdasági tanácsok egyetértésével terjeszthette volna a szenátus elé. A szenátus által delegált tagok, azaz az egyetemi autonómia letéteményesei – a rektorral együtt – ebben a szervben is többségben lettek volna. Ám az AB mégis alkotmányellenesnek minősítette a gazdasági tanácsok létét. A határozat érvelése szerint a gazdasági tanács nem tekinthető a felsőoktatási intézmény autonóm képviseleti szervének, éspedig azért nem, mert ebben a testületben az oktatási és kulturális miniszter által delegált tagok is szavazati joggal bírnak.

Mi következik a fentiekből az SZFE-ügyre?

Különleges területek

Először is hangsúlyozni kell, hogy a „modellváltással” az SZFE nem vált „magán”-egyetemmé. Az SZFE-t – elvileg – működtető alapítványt a kormány hozza létre, a kuratóriumát az illetékes miniszter nevezi ki, vagyonáról a kormány gondoskodik. Ez akkor is így van, ha az alapítói jogok kuratóriumra való átruházhatóságát az SZFE-törvény jelenleg még nem hatályos szakaszai majd lehetővé teszik.

Ebből következően a totális állami kontrollt megvalósító struktúra alkotmányosságáról kell véleményt alkotni. Erre a válasz nem lehet az, hogy akié a hatalom és pénz, az mindenfajta alkotmányos kontroll nélkül határozhatja meg az egyetemi oktatást és annak szervezeti kereteit. Ez elsőre meglepőnek tűnhet – hiszen ha én adom a pénzt lakásfelújításra, én mondom meg azt is, milyen konyhabútort akarok. Ha céget alapítok, én határozom meg a marketingstratégiát. Ezekből a példákból az következne, hogy a pénzt adó állam meghatározhatja a kultúrpolitikát és ezen belül az egyetemek szervezeti struktúráját is. Ezt az álláspontot képviselte például Lajos Tamás, a frissen kinevezett kuratórium egyik tagja a Mandinernek nemrégiben adott interjújában.

Ám ez az álláspont téves. A kultúra területén az állam nem gyakorolhat kénye-kedve szerinti kontrollt. Máshol sem – de a kultúra és az egyetemi autonómia különösen érzékeny terület, csak úgy tud virágozni és fejlődni, egyáltalán működni, ha békén hagyják. Bármilyen furcsa is a mai magyar közállapotok ismeretében, de meg kell előlegezni a bizalmat, és olyan intézményeket is hagyni kell háborítatlanul dolgozni, amelyek szellemisége nem szimpatikus az épp hatalmon lévő kormányzat számára. Kultúrát és egyetemi oktatást ugyanis nem lehet utasításra csinálni – az pusztán agitprop lehet –, pezsgő gondolatiságú, önálló szellemi műhelyek nélkül pedig szegényebb lesz a nemzet. A nem független egyetemeken előbb-utóbb elsorvad a valódi kreativitás, és így épp legfőbb funkciójukat, az új megoldások és szellemi eredmények létrehozását nem fogják tudni betölteni.

 

Elválaszthatatlan aspektusok

E ponton felvethető lenne ellenérvként, hogy az Alaptörvény X. cikk (3) bekezdése szerint a felsőoktatási intézmények „csak” a kutatás és a tanítás tartalmát, módszereit illetően önállóak, de a szervezeti rendjüket törvény szabályozza. Ám a fentiekben bemutatott alkotmánybírósági gyakorlatból és a CEU-döntésből egyértelmű, hogy az „oktatási” és a „szervezeti” autonómia egymástól el nem választható aspektusai ugyanannak a szabadságnak. Valódi egyetemi autonómia – a kutatás, oktatás és tanulás szabadsága – nem létezhet szervezeti függetlenség nélkül. Azaz a „törvényben szabályozott szervezet” nem azt jelenti, hogy a jogalkotó szabad kezet kapott bármiféle szervezetalakításra. Éppen ellenkezőleg: a törvény, amely a szervezeti rendet szabályozza, csak alkotmányos lehet – az alkotmányos szabályozás pedig csak olyan lehet, amely biztosítja az egyetem számára a szervezeti autonómiát.

szfe_belso_top_story_lead.jpg

 
 

 

Az SZFE új kuratóriumának tagjai most azt ismételgetik, hogy nem fognak beleszólni az oktatás kérdéseibe. Ám ha feltételezzük is a minisztérium és a kuratórium jóindulatát – amire a közelmúlt eseményei sajnálatosan kevés okot adnak –, attól még nem válik alkotmányossá az új struktúra. Ha a kuratórium szavatolja az oktatási függetlenséget, akkor a kuratórium bármikor el is veheti – s már ebből is kiviláglik a jogintézmény alaptörvény-ellenessége. Ez így nem szabadság, hanem függő viszony, mely inkább a feudalizmus, mint a demokratikus jogállam sajátja. A függetlenséget és a valódi egyetemi autonómiát kiiktató szabályozás a jogállamiságból fakadó jog uralmának durva sérelme. A jelenlegi rendszerben nem a jog uralkodik az SZFE-n, hanem egyes emberek, a kuratórium és a kancellár. Pontosan az ilyen helyzetek miatt találták ki bő kétszáz éve a jog uralmának elvét: sokkal jobb, ha jogi fékek és ellensúlyok rendszerén keresztül működtetjük a társadalom intézményeit, mintha csak abban bízunk, hogy a hatalmat gyakorlók helyes morális elvektől vezetve gyakorolják a hatalmukat. Az Alaptörvény X. cikk (3) bekezdését nem lehet úgy értelmezni, mint amely szabad kezet adott szervezetalakítási kérdésekben a jogalkotónak. A kegyúri józan belátásra és moralitásra alapozott rendszerek rövid távon tán szülhetnek eredményeket (erre sincs semmi garancia), hosszú távon viszont a kimenetel csak egy torz Frankenstein lehet.

Természetesen a jogalkotó szabályozhatja a felsőoktatási intézmények szervezeti-működési kereteit. De ezt csak olyan módon teheti, hogy az egyetemi autonómiát szervezeti szempontból is megőrzi. Ha nem így tesz, úgy megsérti az Alaptörvényt, az Emberi Jogok Európai Egyezményét és az Európai Unió Alapjogi Chartáját is.

*

Játsszunk el azzal a gondolattal, hogy 2022-ben kormányváltás történik – nem is akárhogyan, hanem kétharmados parlamenti többséggel, így a mostani ellenzék szabad kezet kap az ország irányítására. Mindenki képzelje maga elé a jelenlegi ellenzék két, számára leg­antipatikusabb figuráját – legyen egyikük az új miniszterelnök, a másik a témáért felelős innovációs miniszter. Az új kultúrpolitika a szükséges jogszabályokat sürgősséggel elfogadja – a konzervatív-keresztény(nek mondott) művészekből álló egyetemi szenátus tiltakozása ellenére. Megalakul az új kuratórium – csupa „liberálisnak” számító művész lesz a tagja –, és a kuratórium kinevezi az új kancellárt, egy 2006 őszén aktív szolgálatot teljesítő, volt magas rangú rendőrtisztet. Mindezek után tegyük fel magunknak a kérdést: veszélyben az egyetemi függetlenség? Ha igen, mi veszélyezteti azt igazából: a személyek vagy a jogi struktúra? S mit kell ahhoz tenni, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő? A magam részéről elvállalnám a fentieket lehetővé tevő új jogszabályok elleni alkotmánybírósági eljárásban az érintettek jogi képviseletét.

A szerző ügyvéd, alkotmányjogász.

 

Neked ajánljuk