Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Kocsis Istvánt, a BKV vezérigazgatóját. A Nemzeti Nyomozó Iroda detektívjei különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést valószínűsítenek.
Kocsis István életmunkásságának akár csak vázlatos ismertetése nemcsak jelen vezércikkünk korlátait feszíti szét, de a hőségtől sajgó homlokcsontunkat is. A műegyetemi oktatót, majd a Fegyver- és Gázkészülékgyár perspektivikus főmérnökét a rendszerváltást követően korábbi főnöke, a Kereszténydemokrata Néppárt színeiben ipari miniszteri posztot betöltő Latorcai János karolta fel. Kocsis az első szabadon választott kormányban helyettes államtitkárságig, majd az Állami Vagyonkezelő Rt. vezérigazgató-helyettesi posztjáig vitte. ' lett az egyetlen az állami vagyon kezelésével és értékesítésével megbízott vállalat felső vezetői közül, akinek szolgálataira az 1994-ben megválasztott új, szocialista kormány is igényt tartott. Kocsis a következő években az energiaipar és a kohászat privatizációját vezényelte; nem alaptalan tehát ama feltételezés, miszerint oly nagyon távol nem állhatott akkoriban Horn Gyula miniszterelnöktől. Némi sár fröccsen rá a Tocsik-botrányban is: Kocsisnak azonban nemhogy a bűnvádi eljárással nem kell bajlódnia, de - ismét csak: a vezetők közül egyetlenként - az ÁPV Rt.-től sem kell távoznia. (Jóllehet az ügy két főhőse is úgy nyilatkozott, hogy kulcsszerepe volt.)
Az állami szolgálatot hősünk 1997-ben elhagyja - ekkor annál a német energiaipari óriásnál, az RWE-nél tölt be vezető állást, aminek két évvel azelőtt ő maga adta el a Mátravidéki Hőerőművet. A Medgyessy-kormánynak viszont nem kellett sok idő, hogy belássa: a nemzet aligha nélkülözheti e sokoldalú szakember tudását. 2002-ben Kocsis a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója lesz. E posztján az erőmű kettes blokkjának emlékezetes, 2003-as balesetét éli túl karcolás nélkül; 2005-ben pedig már egy székkel feljebb, a Magyar Villamos Művek vezérigazgatójaként látjuk viszont. A kipróbált káder feladata ekkor az lett volna, hogy az ország uniós vállalásainak megfelelően az MVM-et a teljes liberalizálás előtt álló energiaszektorhoz passzítsa. Azaz hogy lenyesegesse annak az állami gigacégnek a hatalmát, ami az árampiac szinte minden szegmensét - a termelést, az áteresztőkapacitást, a vezetéket, az exportot, az importot - kisebb-nagyobb mértékben az ellenőrzése alatt tartotta, s így kedvére csicskáztathatta nemcsak esetleges piaci vetélytársait, de a fogyasztókat, sőt a kormányt is.
Hogy Kocsis nem feltétlenül ezen cél szolgálatában kamatoztatta képességeit, arról leginkább 2008 júniusa, a felmentése után értesülhettünk. Kocsist a Gyurcsány-kormány úgy rúgta ki, mint derült égből a villámcsapás; a végső ok egyes energiaipari legendák szerint a 2007 végén beinduló, újdonatúj áramtőzsde árainak manipulálása volt, továbbá az az igyekezet, mellyel Kocsis - a kormány céljaival éppenséggel ellentétesen - leginkább bebetonozni igyekezett az MVM monopolpozícióját. A mából visszatekintve jól látszik az is, hogy az elbocsátása előtti utolsó munkanap volt Kocsis pályájának legmagasabb pontja. Még ki sem hűlt ugyanis vezérigazgatói fotelje, le sem főtt utolsó vezérigazgatói feketéje, midőn a szemfüles sajtó már elkezdte feltárni mindazon homályos ügyleteket, amelyek révén Kocsis és pár társa tízmilliárdokat pumpáltak ki az állami vállalatból, különféle offshore magáncégek általános irányába: ezen milliárdok fellelhetőségéről azóta sincs információnk. Kocsis egy interjújában később arra célzott, hogy e kimenekített summák az MVM balkáni terjeszkedéséhez elengedhetetlen kenőpénznek kellettek - ám arra, hogy az MVM valóban és konkrétan terjeszkedni készült volna a Balkánon, kézzelfogható bizonyítékot nem talált a vállalat új vezetése.
De Kocsis még ekkor is a talpára esett - ha nem is sok időre. A különféle belszoci intrikák eredményeként a BKV vezérigazgatói posztját kapta meg, s e minőségében haladéktalanul neki is látott az előző garnitúra görbe ügyeinek feltárásához. Mely ügyek szinte kivétel nélkül a budapesti MSZP addigi emelkedő csillagát, az azóta is eljárás alatt álló Hagyó Miklóst inkriminálták leginkább: és persze rajta keresztül a szocpártot kompromittálták a vérbe úgy, ahogy volt.
Kocsis egy újabb városi legenda szerint nem csak elhitte, de időnként hangot is adott abbéli meggyőződésének, hogy a Fidesz - emiatt - neki köszönheti a kétharmadát. Azt persze senkinek megmondani nem áll módjában, hogy vajon helytálló lenne-e eme teóriája saját érdemeiről, hiszen az idő tovaszáll, és a kerekét visszafele forgatni még a legnagyobb spílerek sem tudják. Az ellenpróbához legalábbis új választást kéne tartani, és kitörölni a nyolcmillió szavazó emlékezetéből Szalainé Szilágyi Eleonóra meg leleményes társainak bő végkielégítését - és bár a világért sem szeretnénk abba a hibába esni, hogy lebecsüljük országunk jelenlegi vezetőinek képességeit, ez talán még nekik sem áll hatalmukban.
De még ha a hatalmukban is állna: ugyan, miért tennék? Csak hogy bebizonyíthassák, nem adósai ők Kocsisnak? Ugyan. Még ha tartoznának is neki, nem tartoznak ők Kocsis Istvánnak semmivel. Legfeljebb Kocsis István könyvelése szerint - de azt, magunk közt szólva, ki nem szarja le? Sőt. Pályájának legcsillogóbb szakaszait Kocsis mégiscsak szocpárti kormányok alatt futotta. Nem elég ok ez? Hogy miért pont most kell tőle megszabadulni, az jó kérdés - talán a békávés állás kellett valakinek? Járulékos haszon lehet még, ha Kocsis is rázendít a Gyurcsány-kormány gyalázására - mint ahogy épp ezt teszi. Az mindenesetre, amit az MVM-mel kigondolt, túl jó ötlet ahhoz, hogy veszni lehessen hagyni. Ha életművéből más nem is, ez biztosan túl fogja élni.
