Az egri "kórházvédők" a végsőkig kitartanak, jelenleg éppen afféle váltósztrájkokkal védik szeretett munkahelyüket az azt köztudomásúlag lerombolni igyekvő Hospinvesttel szemben. Három orvos és egy nővér már megkezdte az éhségsztrájkot, és nem csak munkaidőben koplalnak, de meló után, ha betérnek a Dobó téren felállított sátorba, ott sem esznek egy árva katonát sem. A későbbiekben társaikkal kiegészülve felváltva ülnek majd a megyei közgyűlés szocialista elnökének irodája előtt is, majd ha ez sem lenne elég, akkor hol egyikük, hol másikuk hagy fel időlegesen a munkavégzéssel. Legalábbis így tájékoztatta a sajtót az egyik orvos, civilben a Hun Fokos Szövetség elnöke, aki pedig korábban már a makói gázmezőt is segített rövid úton visszajuttatni a Szent Korona birtokába.
Az elveikért végsőkig harcolók, az igazukért a túlhatalommal is mérlegelés nélkül birokra kelők feltétlen tiszteletet érdemelnek.
De mit is kívánnak ezek az ellenállók? Nos, nem konkrétan a munkakörülmények javítását - mondjuk ez érthető, épp most készül a magánműködtető hatmilliárd forinttal felturbózni a lerobbant ispotályt. Nem is kifejezetten fizetésemelést, az ugyanis, ha nem is sokkal, de magasabb lesz a közalkalmazotti járandóságuknál. Az ő valódi problémájuk, mint már a kezdetek óta ismételgetik: nem hajlandók olyan intézményben dolgozni, amit a Hospinvest működtet. Nekik tehát a munkaadójuk kilétével van problémájuk, a karvalyképű kapitalistákkal. Ám ezt nem a munkahelyük megváltoztatásával kívánják orvosolni, hanem helyben maradva, a(z egyelőre csak jövőbeli) munkaadójuk hamari elzavarásával.
Ilyen, sajnos, egyelőre nincs. A dolgok mai állása szerint a munkaadók alkalmazzák a munkavállalókat, és nem fordítva, amint azt e szavak közismert értelmező szótári feloldása is sugallja. A munkavállaló persze nem teljesen kiszolgáltatott, számos jogát törvény garantálja (a sztrájkra is), ám ha sehogyan nem jut a munkaadójával egyezségre, továbbállhat.
Speciális terület az egészségügy, de a kereslet-kínálat alapigazságai azért csak működnek ott is. Csak sejthetjük, mennyi tűnik fel ebből a "kórházvédők" szóvivőjének, hiszen a Fideszből kizárt, majd a MIÉP-Jobbik színeiben újra megélénkülő főorvos-harcostárs a titkára annak a Magyar Orvosi Kamarának, mely - helyesen - rendre felhívja a figyelmet az orvosok elvándorlási hajlandóságára. Csakhogy hiába felkészültek szakmailag az egészségügyi dolgozók, hiába beszélnek nyelveket, ha Nyugat-Európában vagy Amerikában akarnak szerencsét próbálni, ott sem választhatják meg egy adott kórház működtetőjét, aki jó eséllyel szintén pénzsóvár kapitalista. De egyre inkább így van ez már Csehországban és Szlovákiában is. Igaz, Észak-Korea vagy Venezuela még kitart, a helyzet nem reménytelen, bár a dolgozói hatalomgyakorlást illetően azért velük szemben is vannak kételyeink.
Mindazonáltal miért is kellene ennek örökké így maradnia? Ne vessük el a világforradalom lehetőségét, másodszorra még bejöhet!
